Hétfő este teljes sötétségbe borult a színház előcsarnoka, hogy aztán fény önthesse el: a Petőfi Szalon vendégei tehát a színház egykori és jelenlegi világosítói voltak, vagyis Somogyi György, a régi idők világosítója, és Bodor János, aki jelenleg is a színház munkatársa.
A beszélgetést Kellerné Egresi Zsuzska, a színház igazgatóhelyettese vezette, de mielőtt közelebbről is megismerkedtünk volna az est vendégeivel, egy videóösszeállítást vetítettek le, melyben az utca emberét kérdezték a világosítók rejtélyes munkájáról, hogy kiderüljön, vajon mennyire vannak tisztában a feladatkörrel. Meglepő módon egészen valósághűen nyilatkoztak a szakmáról.
Bodor János
Bodor János elmesélte, korábban bántotta a felismerés, miszerint a világosítók munkáját nem ismerik, és nem érzékelik túlságosan, majd rájött, hogy éppen akkor végeznek jó munkát, ha nem veszik észre azt. Egy analógiával élve: a rendetlenség rögtön feltűnik az embernek, a rend viszont egy természetes „állapot”, amely nem zökkenti ki az embert. Valahogy a színházkedvelő közönség is így lehet ezzel: nem gondolkodik azon, hogyan lett a színpadon éjszaka, vagy éppen nappal...
Somogyi György
Somogyi György szerint erre a pályára nem készül az ember, hanem „egyszer csak” ott lesz, és szívvel-lélekkel csinálja. Ahogyan azt mondják, a világosítók teszik fel a koronát az előadásra, emellett pedig egyedül ők képesek eltűntetni, vagy éppen kiemelni dolgokat. Az esten a technikai fejlődés is szóba került, ennek kapcsán pedig kiderült, hogy újabb és újabb módszerek segítik a világosítók munkáját, ugyanakkor a hagyományos utak is jelen vannak.
Mint eddig minden Petőfi Szalon, ez is egyfajta jelképes emlékállítással zárult, vagyis kitűzték a vendégekről – az est során – készült portréfotókat, és a képek alá írták az alanyok nevezetes mondatait, amelyet a szakmájukkal kapcsolatosan nyilatkoztak. Bodor János a következőképpen sűrítette szakmáját egy mondatba: "Szem+fény+vesztés", míg Somogyi György így fogalmazott: "Láss csodát!"
