Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
3°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
3°C

Alkotás kihívásokkal

2019. december 3. 21:33
Fogyatékkal élők munkáiból szervezett kiállítást az Éltes Mátyás Alapítvány a Petőfi Színházban.

A szőnyegeket, maketteket, üvegképeket, divatékszereket bemutató tárlatot a színház második emeleti társalkodójában nyitották meg kedd délután. 

Bernáth Ildikó, az alapítvány elnöke felidézte: az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékkal élők világnapjának, hogy ezzel is felhívja a figyelmet azokra a nehézségekre, amiket nemcsak a testi vagy szellemi fogyatékosság, hanem a társadalom hozzáállása is okoz.  

Az elmúlt csaknem harminc évben sokat változott a világ, a jogalkotók egyrészt tiltásokkal igyekeztek elejét venni a fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetésének (az ezt biztosító nemzetközi egyezményt Magyarország is ratifikálta), másrészt pedig pozitív döntésekkel, különféle programok indításával segítik a társadalmi beilleszkedést is.  Jó példa erre az ÉFOÉSZ önálló életviteli centrum programja, ami oktatással és képzéssel is segíti a fogyatékos emberek önálló életvitelének kialakítását. 

Bernáth Ildikó hozzátette: meggyőződése, hogy a fogyatékos emberek beilleszkedését az szolgálja, ha kimozdulnak az intézmények falai közül, megmutatják magukat a szélesebb közösség számára is. Erre kiváló alkalom a színházban nyílt kiállítás. 

Halmay Gábor, az önkormányzat Közjóléti Bizottságának elnöke szerint nincs szebb formája a kulturális és szociális szféra együttműködésének, mint az, hogy Veszprém egyik kiemelt kulturális intézményében láthatjuk a kiállított csodálatos alkotásokat. Európa leendő kulturális fővárosaként minden alkotás hozzájárul ahhoz, hogy a lehető legszélesebb társadalmi bevonással valósítsuk meg a 2023-as programot.

A kiállítást befogadó Petőfi Színház részéről Kellerné Egresi Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket, hozzátéve: az intézmény rendszeresen áll hasonló kezdeményezések mellé, számos módon igyekeznek jobbá tenni a kihívással élők életét.

A tárlat megnyitóján Gyöngyösi Dóra, Veres Szabolcs és a Göllesz Viktor Dalkör kulturális produkciói szórakoztatták a közönséget. 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Művészetek Háza Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Izgalmasnak ígérkező programmal várja szerda este az érdeklődőket a Művészetek Háza és a FOTON, ahol egészen a „felkelő Nap országáig” utazhat el a közönség, legalábbis két veszprémi fotós objektívén keresztül ismerhetik meg a távol-keleti ország kultúráját. ma 12:01 Herenden egymást érik a tehetségek Herenden egymást érik a tehetségek Sportegyesületeinek és művészeti csoportjainak szervezett gálát Herend városa szombat este, hivatalosan is elismerve sikeres szerepléseiket. 2023. november 26. 17:27 Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. 2023. november 26. 9:58 Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.