Hogyan lehet megnyugtató érzése az embernek, ha egy Stephen King nevével fémjelzett pszichothriller-t választ szombat esti kikapcsolódásnak? Ráadásul nem is az eredeti regény, vagy az abból készült film adaptációjában, ahol bármikor összecsaphatja a könyvet, vagy kikapcsolhatja a TV-t, ha idegei már nem bírják, hanem a történet színpadi feldolgozásában!
A megnyugtató érzést itt pont az váltja ki, hogy mi a közönség soraiban ülünk, külső szemlélői vagyunk annak a lelki és fizikai drámának, ami a színpadon kezdi kinőni magát.
Ez a nyugalom viszont csak addig tart, amíg a szereplő, egy tébolyult és kiszámíthatatlan nő ki nem néz ránk, ugyanazzal a tekintettel, mint amivel a színpadon terrorizálja a thriller szerinti társát. És akkor a közönség soraiban is elkezdődik a tortúra, a kínos feszengés, oldalra pillantás, vagy lesütött szem. Mi lenne a jó, vagy logikus megoldás ilyenkor? A kettő egyáltalán nem ugyanaz! Stephen King-nél és az általa megformált Annie Wilkes esetében legalábbis biztosan nem.
A Tortúra (Misery) az ismert amerikai író 1987-ben megjelent regénye, ahol a főszereplő Paul Sheldon, egy sikeres író éppen végzett legújabb regényének kéziratával, amikor a jól megérdemelt pezsgő elfogyasztása után autóba ül, a téli zord időben pedig súlyos balesetet szenved. Legnagyobb szerencséjére viszont egy képzett ápolónő, Annie Wilkes találja meg a roncsban, aki megmenti és otthonában kezdni ápolni az írót. Sőt... a hölgy amellett, hogy ellátja Sheldon sérüléseit, a legnagyobb rajongójának mondja magát. A rajongás azonban hamar átcsap a legdurvább kritikusi szellembe, a rögtönzött lábadozó szoba pedig börtönné. A sikeres írónak rá kell eszmélnie, hogy ebben a házban semmi sem logikus és minden egyes félmondata jelentheti egyben a menekülést, vagy pedig a tortúrájának a folytatódását.
A Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínben Módri Györgyi és Keller János keltette életre Stephen King klasszikusát. A több mint kétórás darab egyetlen helyszínen, a már említett szobában játszódik, mégis a darab elején még az író életet megmentő szoba a végére a lelki és testi szenvedés megtestesítője lesz. Teljesen új értelmet nyer a négy fal közötti tér, ahogy Annie Wilkes kezdeti csodálata átalakul szadizmussá, Paul Sheldon-nak pedig a gyógyszerfüggősége mellett kell jól tapogatóznia a nő labilis személyiségében, hogy az élet-halál vékony jegén nehogy beszakadjon.
A színpadon nem is jelenik más karakter, a két színész egymaguk vezetnek be és kísérnek végig ebben a tortúrában. Percről perce mélyebbre süllyedve a káoszban. A rendezőt, a Jászai-díjas Tasnádi Csabát dicséri az is, hogy a két szereplő között alakuló feszültséget nem töri meg további mellékszereplők megjelenésével a színpadon, azon néhány karakter, akik még feltűnnek a darabban, csupán a hangjukkal, egy másik valóságban, az igazi társadalomban vannak jelen, nem pedig ebben földi purgatóriumban, amit a kis szoba jelképez.
Nem csupán színészi csúcsteljesítmény, ami a színpadon megjelenik, hanem rendkívül kemény fizikai igénybevétel is a szereplők részéről, hiszen a több mint két óra alatt alig van megállás, szusszanás. És bár a darab egyes elemei a keményebb horrorfilmek véres jeleneteit idézik a megfelelő színpadi trükkökkel felvértezve, mégis amikor Módri Györgyi a nyáltól fröcsögve üvöltözik, vagy amikor Keller János a szerepe szerint a láztól izzadva vonaglik a betegágyán, ezeket a gesztusokat aligha lehet mesterséges trükkökre fogni.
A színészek és a karaktereik mellett a közönség sem kap felmentést, és óhatatlanul is elképzeljük azt, mi történne, ha saját magunk kerülnénk abba a helyzetbe, mint Paul Sheldon. Amikor rabságba esünk és a kiút egyetlen pislákoló fénye az, ha elfogadjuk az őrült szabályait és megpróbálunk a logikát felborítva, jobban játszani, mint ő.
De bármennyire is megterhelő lehet a gyengébb idegzetűeknek a darab, végül is nem az a színház lényege, hogy beleéljük magunkat a szituációba és elgondolkodtasson? Ha ezt elfogadjuk, akkor minden szempontból nagybetűs színházi élményt kapunk a Tortúrától.
A Petőfi Színház rövidfilmje betekintést enged a kulisszák mögé, abba a feszített munkába, ami a Tortúra színfalai mögött zajlik. Színészek, kellékesek, öltöztetők másodpercre kiszámolt mozdulataiba.
Képek forrása: Petőfi Színház
