Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Letették esküjüket a képviselők

2019. október 31. 10:39
A polgármester és a képviselők eskütételével megalakult a Veszprém MJV Önkormányzatának Közgyűlése csütörtök délelőtt.

A képviselő eskü szövege

„Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom,  hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom
és másokkal is megtartatom; önkormányzati képviselői tisztségemből eredő
feladataimat Veszprém fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen
teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. 
(Az eskütevő meggyőződése szerint)
Isten engem úgy segéljen!”

Porga Gyula polgármester letette esküjétPorga Gyula polgármester letette esküjét

A beiktatott polgármester első szavait a képviselőkhöz intézve kifejtette:az előttünk álló öt év Veszprém elmúlt évszázadának legnagyobb lehetőségeit rejti magában, ezért nem szabad fecsérelni az időt. A vita előre visz, része a város közéletének, ugyanakkor az Európa Kulturális Fővárosa cím jelentette kihívásnak a politikai kultúrával is meg kell felelnünk. Ne menjünk bele felesleges vitákba, az a cél lebegjen a szemünk előtt, hogy olyan várost adhassunk tovább utódainknak, amilyent az elődeinktől kaptunk. 

A Közgyűlés munkájának első lépéseként megalakultak a frakciók. A Fidesz-KDNP színeiben Porga Gyula polgármester mellett Stiegelmaier Józsefné, dr. Strenner Zoltán, Brányi Mária, Sótonyi Mónika, Kovács Áron, Csik Richárd, Bázsa Botond, Halmay Gábor, Hegedűs Barbara és Pálinkás Roland politizál, a frakciót Pálinkás Roland vezeti majd.

Az MSZP-LMP-Párbeszéd frakciót Hartmann Ferenc vezeti, a frakció tagjai még Benczik Gabriella és Gerstmár Ferenc.

A DK-Szakszervezet frakció vezetője Katanics Sándor, tagjai Guzslován Gábor és Zakar Csaba. Nem csatlakozott frakcióhoz Kovács Rajmund (Jobbik). 

Alpolgármesternek a polgármester előterjesztése alapján Brányi Máriát (Fidesz-KDNP) és Hegedűs Barbarát (Fidesz-KDNP) választották meg.

Hegedűs Barbara és Brányi Mária alpolgármesterekHegedűs Barbara és Brányi Mária alpolgármesterek

A bizottságok elnöki tisztségei a következők szerint alakultak: 
    • Ügyrendi és Igazgatási Bizottság: Gerstmár Ferenc (MSZP-LMP-Párbeszéd)
    • Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság: Pálinkás Roland (Fidesz-KDNP)
    • Közjóléti Bizottság: Halmay Gábor (Fidesz-KDNP)
    • Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság: Sótonyi Mónika (Fidesz-KDNP)
    • Pénzügyi és Költségvetési Bizottság: Katanics Sándor (DK-Szakszervezet)
    • Tulajdonosi Bizottság: dr. Strenner Zoltán (Fidesz-KDNP)
    • Városstratégiai és Városmarketing Bizottság: Csik Richárd (Fidesz-KDNP)

Az önkormányzat átláthatósági biztosának Hartmann Ferencet (MSZP-LMP-Párbeszéd) választották meg.

Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás éléről lemondott Czaun János helyére Bázsa Botondot (Fidesz-KDNP) választotta meg a képviselő-testület. 

A képviselők döntöttek továbbá a Házgyári út 1. épület 9-10. emeletének állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba vételéről, valamint a helyi közösségi közlekedés átszervezését célzó intézkedési terv elfogadásáról. 

A Polinszky-díj odaítéléséről a képviselők zárt ülésen döntöttek.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Napirend előtt: reptér, újságterjesztés, Veszprém-kártya Napirend előtt: reptér, újságterjesztés, Veszprém-kártya A májusi, rövidre szabott közgyűlésen sem maradtak el a napirend előtti interpellációk, kérdések és felszólalások csütörtökön. 2024. május 23. 20:16 Májustól megszűnik a fizetős parkolás szombat délelőttönként közgyűlés Májustól megszűnik a fizetős parkolás szombat délelőttönként Beszámolt a rendőrkapitány, ötvenezres támogatást biztosít az önkormányzat az újszülötteknek – ülésezett a képviselő-testület csütörtökön. 2024. április 25. 15:06 Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.