Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Különleges fotókat díjaztak az Agórában

2019. október 19. 18:10
Látványos fotókkal nyílt meg a XXI. Pannónia Fotószalon és a XI. Pannónia Diaszalon kiállítása szombat délután az Agóra Veszprém Kulturális Központban. A megnyitón a legjobb képek alkotói díjat vehettek át.

-1978-ban öt fotóklub, köztük a Bakony Fotóklub elhatározta, hogy a dunántúli fotósoknak egy közösséget alkotnak - mondta Mátyus Károly a MAFOSZ alelnöke, a Bakony Fotóklub vezetője a Pannónia Fotószalon alapítását felidézve nyitó beszédében. Hozzáfűzte, hogy a Pannónia Diaszalon kicsit később kapott életre, amikor 1990-ben a diázó fotósok úgy gondolták, nekik is szükségük van bemutatkozási lehetőségre, majd innentől kezdve egyik évben fotószalont, következő évben diaszalont szerveztek.

Az ideit megelőzően, a 2017-es Pannónia Fotószalont és Diaszalont is a Bakony Fotóklub rendezte. Mátyus Károly kiemelte, nagyon sok szép emléket őriznek a 2017-es rendezvényről és remélik most is legalább ennyi jó élménnyel gazdagodhat mindenki.

- Annak idején Navracsics Tibor a megnyitón úgy fogalmazott: "ezek a képek bárhol megállnák a helyüket a kiállító szalonok falain."

Arról, hogy a kiállított alkotások mennyire tetszenek csak egy alapos szemlélődést követően dönthet az ember és valószínűleg a sok látványos, rendkívül impresszív pillanat közül kedvenc fotót választani szinte lehetetlen küldetés lenne.

A kiállítást megnyitó Ovádi Péter országgyűlési képviselő előzetesen megtekintve a műveket bevezető soraiban hangsúlyozta, hogy az első szó a gratulációé.

- Gratulálok a Bakony Fotóklubnak, hogy újra meg tudta rendezni ezt a kiállítást és külön köszönöm Mátyus Károly munkáját, ami ehhez a kiállításhoz vezetett, hiszen egy közösségről beszélünk és egy közösségnek mindig vannak mozgatórugói.

- A másik köszönet pedig természetesen a kiállítóknak szól a fantasztikus képekért - jegyezte meg, majd elmondta, hogy az idei kiállításra is igaz Navracsics Tibor 2017-ben megfogalmazott gondolata, hiszen ezek a képek is egyértelműen megállnák a helyüket bárhol Európában.

Ovádi Péter szerint ez a kiállítás is méltón tükrözi 2023 Európa Kulturális fővárosának művészi, kulturális sokszínűségét.

Az ünnepélyes megnyitó következő részében a zsűri pontjai alapján a Pannónia Fotószalon legjobb képeit díjazták. A pályázatra 17 alkotócsoport, 349 alkotással nevezett és a zsűri a kiállításra 56 képet fogadott el.

A harmadik helyet Bedő Kornél (Compur Fotóklub) Balett című képével érdemelte ki, a második helyezett Niksz Gyula (Biatorbágyi Fotóklub Egyesület) Éjszakai szállás című képe és Kovács András (Bakony Fotóklub) Álomkép című alkotását értékelte a zsűri a legmagasabb pontszámmal, amivel az első helyet nyerte el.

Külön díjat kapott: Eipl Bernadett: Fények, formák, hangulatok, Papp Richárd: Trigonorum és Tarr Gergő: Aki a virágot szereti...

 A régi, hagyományos 5x5-ös dia már kiment a divatból, de hagyomány tiszteletből a szervezők megtartották a diaszalon elnevezést és a kategóriát is annak ellenére, hogy már nem érkeznek diás pályázatok.

A Pannónia Diaszalon pályázatára 12 alkotócsoport, 403 alkotással nevezett és a zsűri 62 képet javasolt vetítésre.

A harmadik helyezett Kránitz Roland (Soproni Fotóklub) Te balra én jobbra című alkotása lett, a második helyet Zelkó Csilla (Biatorbágyi Fotóklub Egyesület) érdemelte ki Spirál című képével az első helyezet pedig itt is Kovács András (Bakony Fotóklub) Álomkép című képe nyerte.

Külön díjat kapott: Kiss Imre: Vízcseppek között

Az elfogadott képek száma és a nevezett képek átlagpontszáma alapján a Pannónia Szalon és a Pannónia Diaszalon vándorserlegét is a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület nyerte el.

Sulyok Georgina
Kovács Bálint
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről állatvédelem Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. 2026. január 30. 10:20 Hatvan év vívás után az egyetemi terem Imreh László nevét viseli Pannon Egyetem Hatvan év vívás után az egyetemi terem Imreh László nevét viseli Ritkán adódik olyan pillanat a magyar sportéletben, amikor egy sportoló még aktív jelenléte mellett élheti meg, hogy létesítmény viseli a nevét. Az Egyetemi Tornacsarnok vívótermének névadó ünnepsége ilyen alkalom volt. Imreh László életútja, eredményei és közösségi szerepvállalása indokolttá tették, hogy a veszprémi vívás egyik legfontosabb helyszíne mostantól az ő nevét hordozza. 2026. január 30. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.