Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

45 éves a Bakonyerdő Pávakör

2019. október 5. 18:32
A gyulafirátóti népdalkör hagyományőrző találkozó keretében ünnepelte alapításának 45. évfordulóját szombat délután a rátóti művelődési házban.

A sokak által ismert Galambos Anna vezette Bakonyerdő Pávakör több mint négy évtizede ápolja és őrzi a népdalokat és hagyományokat. Állandó szereplői a gyulafirátóti falunapoknak. A fennállás 45. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek közt, a velük baráti kapcsolatban lévő vágkirályfai Citerás Éneklőcsoporttal, nyugdíjas szervezetekkel, polgármesterekkel, korábbi és jelenlegi országgyűlési képviselőkkel, barátokkal ünnepeltek a Gyulafirátóti Művelődési Házban.

-45 év óriási idő az ember életében. Egy közösséget ennyi időn át egyben tartani ritkaságszámba megy abban a korban, amikor tárgyakat és emberi kapcsolatokat is gyorsan cserélünk- mondta köszöntőjében Porga Gyula polgármester, majd az 45 év hosszúságát történelmi példákkal szemléltette. – A Bakonyerdő Pávakör jelene azt bizonyítja, hogy a nehézségek ellenére megéri fenntartani az emberi kapcsolatokat és társaságokat.

A térség országgyűlési képviselője, Ovádi Péter szerint tiszteletreméltó a népdalkör fennállása, amely 45 éve folyamatosan járul hozzá a gyulafirátóti közösségi élet gazdagításához. Czaun János önkormányzati képviselő kiemelte, a Bakonyerdő Pávakör Gyulafirátót meghatározó civil szervezete, mely fennállásával és hagyományőrzésével példát mutat a közösségnek.

Czaun János, Bergendi Ferenc, Ovádi Péter és Porga Gyula az október 5-i ünnepségen a Gyulafirátóti Művelődési HázbanCzaun János, Bergendi Ferenc, Ovádi Péter és Porga Gyula az október 5-i ünnepségen a Gyulafirátóti Művelődési Házban

A Bakonyerdő Pávakör 27 éve működik együtt és ápol baráti kapcsolatokat a felvidéki Vágkirályfán működő Citerás Éneklőcsoporttal. A szombati ünneplésre a község polgármestere, Bergendi Ferenc is ellátogatott, aki a kétoldalú kapcsolatokat méltatva hangsúlyozta, szemmel látható, hogy mit adott a két településnek a hagyományőrzés. Az éneklés Felvidéken a mai napig a megmaradás záloga-fogalmazott.

A vágkirályfai Citerás Éneklőcsoport valamint a gyulafirátóti Bakonyerdő Pávakör 2012-ben, a barátság 20 éves évfordulója alkalmából közös kiadványt is kiadott „20 év határok nélkül” címmel.

Galambos Anna, népdalkör vezetője üdvözölte a megjelenteket a 45 éves évforduló alkalmábólGalambos Anna, népdalkör vezetője üdvözölte a megjelenteket a 45 éves évforduló alkalmából

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.