Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
2°C

Egzotikus kiránduláson vehetnek részt a nyugdíjasok az Állatkertben

2019. október 4. 20:37
Péntek délelőtt lezajlott az első nosztalgia séta, melyen a Veszprémi Nyugdíjas Klubok szervezésében vehettek és még vehetnek részt a nyugdíjasok.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő is elkísérte a csapatot, a túra előtt elmondta, mindig öröm látni a nyugdíjasok aktivitását, akik rengeteget adtak és adnak a városnak, így természetes, hogy egyfajta élménycsemegével viszonozzák, mint például ez a nosztalgia séta. Ovádi Péter emellett megköszönte azt is, hogy az állatkert – Veszprém egyik legjelentősebb turisztikai attrakciója – annak idején közös veszprémi összefogással létre jöhetett, amelyért hála jár a jelenlévőknek is, és a felmenőknek is.

Török László, az Állatkert igazgatója köszöntötte a nyugdíjasokat, aki a napfénnyel egyetemben kalauzolta végig a vendégeket az állatkerten, mintegy egzotikus kiránduláson.

Az érdeklődőket részletesen beavatták az elmúlt tíz év legfontosabb fejlesztéseibe, változásaiba.

De, ha a színházban létezik kulisszajárás, akkor miért ne lehetne az állatkertben is?

A nyugdíjasok olyan helyekre is betekinthettek, amelyek egyébként nem nyitottak az odalátogatók számára. Így történhetett az is, hogy a kis pingvinek konyháját, sőt, étkezési táblájukat is megtekinthették, persze miután ők maguk megetették az említett állatokat.

Szente József, a Klubvezetők Fórumának elnöke a csapat nevében köszönte meg a lehetőséget, mely innentől kezdve – míg az időjárás engedi – a minden második péntek délelőtti sétát foglalja magában.

A túra családias hangulatban, izgalmakkal telt, a bátrabbak pedig nemcsak a fókákat és a pingvineket, de az elefántokat is megetették.  

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben nyugdíjas Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. tegnap 15:11 Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni nemzeti konzultáció Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről. 2023. november 24. 13:28 Dózsavárosi fiúból parlamenti képviselő Dózsavárosi fiúból parlamenti képviselő Honnan lehet tudni, hogy egy politikus őszintén beszél? Nem lehet pontosan tudni. Mint ahogy egy embernél sem. Az őszinte beszéd viszont érződik. A Verancsics akadémia legutóbbi eseményén valami ilyesmi történt, pedig pont egy politikus beszélt az életéről, tapasztalatairól, pofonokról és motiváló erőkről. Ovádi Péter neve mögött az „országgyűlési képviselő” viszont maximum egy jelző volt, sokkal inkább egy dózsavárosi fiatalembert hallhatott a közönség. Erre pedig legjobb bizonyíték, hogy a több, mint egyórás beszélgetés bármilyen aktuálpolitika nélkül zajlott le. 2023. november 23. 11:39 Közeledik a fagy, az állatokra is veszélyt jelent Közeledik a fagy, az állatokra is veszélyt jelent Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek – nyilatkozta Ovádi Péter, állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. 2023. november 23. 9:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.