Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Lámpával biztonságosabb a gyulafirátóti gyalogátkelőhely

2019. október 4. 11:20
Megvalósult Gyulafirátóton a jelzőlámpás gyalogátkelőhely kialakítása a települést átszelő, forgalmas 82-es vonalán húzódó zebránál.

Péntek reggel hivatalosan is átadták az elkészült, száz százalékos biztonságot nyújtó, jelzőlámpás átkelőhelyet. Porga Gyula polgármester szerint Gyulafirátót egyik legnagyobb kihívása, hogy a településrészt gyakorlatilag kettészeli a 82-es út.

Elmondta, hogy az elmúlt években már több olyan eszközt próbáltak elhelyezni, ami biztonságosabbá teheti a közlekedést, viszont a tavalyi sajnálatos esetet követően más típusú megoldás irányába érkezett javaslat. 

- Azt gondolom, hogy a technikával, amit a mai napon üzembehelyezünk biztonságosabbá válhat a közlekedés és a lakosok biztonságérzetét is fokozni tudjuk: bízom benne, hogy ez egy olyan megoldás, ami a kívánt célt el fogja érni - fogalmazott.

Czaun János önkormányzati képviselő kifejtette, hogy a Zirci utca teljes megújulásával két évvel ezelőtt Győr és Veszprém között egy biztonságosabb szakasz kialakítása valósulhatott meg, ám a szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt történt baleset rávilágított arra, hogy további biztonsági elemek kellenek. 

- 364 nappal ezelőtt volt egy demonstráció, amiben a lakosok erőteljesen kinyilvánították ezt a szándékukat: köszönöm Porga Gyula polgármester úrnak, hogy az itteni akarat mellé állt és az idei költségvetésben ezt a kereszteződést már meg is jelentettük - mondta Czaun János az első próbaüzemet indító gomb megnyomása előtt.

- Megvalósult a gyalogos átkelőnek a teljes biztonságossá tétele: egy nyomógombbal tudja a gyalogos jelezni az átkelési szándékát, ezt követően rövid idő múlva zöldre vált a lámpa, illetve jobbról és balról pedig a csatlakozó járműveket megállítja - fűzte hozzá.

Czaun János kiemelte, hogy a lámpás átkelőhely kialakítása 11,5 millió forintból valósult meg, de ez csak a kezdet, hiszen a későbbiekben a tapasztalatok alapján döntenek a kereszteződés további átalakításairól. Mivel kiemelten nagy forgalom esetén a Posta utcából és a Hajmáskéri utcából való kikanyaródás nem egyszerű, ezért lehetséges, hogy a későbbiekben ott is szükség lesz a lámpás forgalomirányítás kiépítésére, amelyre a költségvetésben a pénz biztosított.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.