Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sterbik szerint a siker a jó kezdésben rejlik

2019. szeptember 12. 18:24
A Motor Zaporizzsja egy rutinos, tudatos játékot produkáló csapat, amelynek játékosai minden pillanatban pontosan tudják, hogy mit, s miért csinálnak! – fogalmazott a Telekom Veszprém legendás kapusa az ukrán bajnok elleni hazai (vasárnap, 17.00 óra) BL-rajt előtt. Davis: bárkivel is nézünk farkasszemet, semmi más nem számít, csak a hit, a motiváció és az akarat.

Elmúlt a nyár – egyeseknek majd megszakad a szíve, másoknak azonban most kezd csak igazán hevesen dobogni. Hétvégén ugyanis a Veszprém Aréna ismét teljes egészében vörösbe fog borulni: kezdetét veszi a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának 2019/2020-as kiírása.

Az előző kiírásban ezüstérmet szerző magyar rekordbajnokot a B jelű csoportba sorolták be, amelyben a 2017-es és 2019-es BL-győztes, vagyis címvédő északmacedón Vardar Szkopje mellett a 2016-os aranyérmes lengyel PGE Kielce, a fehérorosz Meskov Breszt, a trófeát 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is elhódító német THW Kiel, a 2018-as nyertes francia Montpellier, a portugál FC Porto, illetve az ukrán Motor Zaporizzsja is helyet kapott.

Utóbbit látja vendégül vasárnap este, 17.00 órakor a Telekom Veszprém együttese az Arénában, mely összecsapás kapcsán portálunk a kapuslegenda Sterbik Árpádot, illetve a spanyol vezetőedző David Davist faggatta.

Sterbik szerint a siker a jó kezdésben rejlik (archív fotó)Sterbik szerint a siker a jó kezdésben rejlik (archív fotó)

A spanyol színekben Európa- és világbajnok vajdasági magyar kézilabdakapus elmondta, az idény kezdete előtt megfordult a fejében az idény végi visszavonulás gondolata, de jelenleg annyira jól érzi magát, s olyannyira sikeres felkészülést tudhat a háta mögött, hogy jelenleg még csak nem is gondol ilyesmire. Úgy fogalmazott, hogy minden egyes pályán töltött percet annyira élvez, mint pályafutása kezdetén. Hozzátette, hogy mindezt a gárda többi tagján is abszolút érzékeli: teljes erőbedobással készülnek az ukrán bajnok ellen is.

– A Motor egy rutinos, tudatos játékot produkáló csapat. Percről percre, pillanatról pillanatra tudják az ukránok, hogy mit, s miért csinálnak. Tehát egyetlen gondolat erejéig sem vehetjük félvállról a kézilabdázóikat. A kezdő sípszótól egészen a végső dudaszóig komolyan kell vennünk őket, mert ha nem így alakul, akkor bizony gondok lesznek: véletlenül sem szeretném, ha végigszenvednénk a meccset! – nyomatékosította a négyszeres BL-győztes klasszis, aki szerint a kulcs a vasárnapi sikerhez a jó kezdésben rejlik majd.

– Ha nyerni akarunk – márpedig más opció nem elfogadható –, akkor már a legelején el kell lépnünk a Zaporizzsja csapatától. A mai – csütörtöki – napon kezdtünk el videókat elemezni, készülünk lelkiismerettel. Hála Istennek Vladimir Cupara kapustársam még tavaly játszott az ukránok ellen a Kielcével, így a személyes tapasztalatait ő is megosztotta velünk – árulta el Sterbik, majd viccesen megjegyezte, hogy szerinte száz százalék, hogy keretben lesz, ugyanis az elmúlt két mérkőzésre nem nevezte őt edzője.

David Davis a vehirsport.hu kérdésére egy pillanatig sem tagadta játékosa feltételezését, sőt, kiemelte, hogy északkeleti szomszédunk bajnoka ellen a kimagasló kapusteljesítmény, s a masszív-agresszív védekezés lehet majd a kulcs, megfűszerezve mindazt gyors, eredményes támadásokkal. Az olimpiai bronzérmes exkézilabdázó hangsúlyozta, bárkivel, bármilyen sorozatban is néznek majd farkasszemet, semmi más nem fog számítani, csak a hit, a motiváció és az akarat.

Az mindenesetre intő jel lehet a bakonyiak számára, hogy a Motor múlt hétvégén saját pályáján 32-31-re legyőzte a Vardart a SEHA-liga A csoportjában. Davis mester kérdésünkre elmondta, egyáltalán nem lepte meg az ukrán gárda diadala, amely nem ok nélkül szerepel a legrangosabb sorozatban. A szakember hangsúlyozta: a BL-ben a világ legjobb együttesei játszanak, senki sem számíthat könnyű összecsapásra egyetlen riválisa ellen sem.

Davis: Nem bízhatjuk el magunkat!Davis: Nem bízhatjuk el magunkat!

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) szakírói szerint egyébként az idei BL-sorozat első számú esélyese a Telekom Veszprém. A vezetőedző ezzel kapcsolatban elmondta, a szakírók véleményével – éppúgy mint a kalózoknak a szirének énekével – véletlenül sem szabad foglalkozniuk: nem bízhatják el magukat.

Felelevenítette a 2016/2017-es kiírást, amelyet megnyert a Vardar másodedzőjeként, noha emlékei szerint a szakírók az idény során egyetlen pillanatra sem említették esélyesként csapatát. Kiemelte: legalább öt-hat fordulónak el kell telnie ahhoz, hogy valamelyest kirajzolódjanak az erőviszonyok.

Búcsúzásképp pedig még biztosította a klub hűséges szurkolóit arról, hogy akárcsak tavaly, játékosai idén is mindenegyes mérkőzésen szívvel-lélekkel fognak hajtani a BL-porondon.

A Bajnokok Ligája lebonyolítása az előző évekhez képest nem változott: a két csoportelső alakulat nyolcaddöntő nélkül, rögvest a negyeddöntőbe jut, míg második helyezettől egészen a hatodikig minden csapat az egyenes kiesés szakaszba kerül.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 18:37
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Barca 3 3 0 0 100 75 25 6
2. GOG 3 3 0 0 104 92 12 6
3. Telekom Veszprém 3 2 0 1 96 95 1 4
4. Porto 3 2 0 1 84 90 -6 4
5. Magdeburg 3 1 0 2 87 88 -1 2
6. Plock 2 0 0 2 49 54 -5 0
7. Montpellier 2 0 0 2 56 63 -7 0
8. Celje 3 0 0 3 88 107 -19 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 28. 21:53
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.