Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Új fejezet kezdődik a rátóti óvoda történetében

2019. szeptember 17. 1:00
Átadták a Kastélykert óvoda új épületét kedden Gyulafirátóton.

A projekt keretében egy öt csoportos óvoda és egy csoportos bölcsőde épült. Az óvoda és a bölcsőde egy épületben, közös főzőkonyhával és igazgatással, de elválasztott közlekedőrendszerrel került kialakításra. A főépülettel együtt, melléképületként egy, a bölcsőde és az óvoda játszókertjéhez is kapcsolódó kerti játéktároló építmény is készült.

Az öt óvodai csoport összesen 120 gyermek óvodai, valamint 12 kisgyermek bölcsődei ellátását teszi lehetővé, 27 fős munkaközösséggel.

A beruházás az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatából, 641.732.275 forint költségvetéssel valósult meg.

Porga Gyula polgármester rámutatott: az egy közösség erejét mutatja, ha oktatási-nevelési intézményeket tud építeni, hiszen ez azt jelenti: van kinek óvodát fenntartani, vannak gyerekek, van jövője a közösségnek. Különösen igaz ez Gyulafirátóton, ahol évről évre nő a gyermekszám.

A polgármester azt is kiemelte, hogy a városrészben nem egy meglévő ingatlant újítottak fel, hanem egy teljesen új óvodát építettek, ezzel is 21. századi feltételeket biztosítva a gyerekeknek és az intézmény dolgozóinak is.

Czaun János, a városrész egyéni képviselője felelevenítette: tizenhárom éve merült fel először, hogy rendezni kell a rossz állapotban lévő óvoda sorsát, tizenhárom év munkája érett be ezen a napon, és jó érzés volt azt látni, milyen sokan álltak az ügy mellé Gyulafirátóton és Veszprémben is. Ezt az épületet szívvel tervezték, szívvel építették meg es szívvel rendezték be; ez látszik minden apró részleten. A képviselő köszönetet mondott mindenkinek, aki ebben a tizenhárom évben társ volt a munkában.

Tóthné Martinkovics Erika intézményvezető háláját fejezte ki, hogy ilyen szép, modern épületbe költözhetett az óvoda. Mint mondta, sokan dolgoztak azért, hogy az épület elkészüljön és hogy be tudják lakni. “A legcsodálatosabb pillanat szeptember másodikán volt, amikor először megérkeztek a gyerekek es a szülők, es örömmel vettek birtokba ezt az óvodát.”

Az óvoda ünnepélyes átadásán a Maci csoport mutatott be műsort.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.