2020. február 19. // Zsuzsanna névnap

Régi és új nevek a Fidesz-KDNP jelöltjei között

2019. augusztus 21. 12:04
Bemutatta képviselőjelöltjeit a Fidesz-KDNP veszprémi szervezete az októberi önkormányzati választás kapcsán.

A jelöltek között vannak, akik folytatnák önkormányzati munkájukat, néhányan pedig első megbízatásukra készülnek. Veszprémben 12 egyéni választókörzetben lehet önkormányzati képviselőt választani, a támogatói aláírások gyűjtése szombattól indul.

Szerda délelőtt jelképesen a Hangvilla előtti Veszprém2023 installáció előtt mutatta be Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester a pártcsalád jelöltjeit az önkormányzati választásra.

A sajtótájékoztatón a polgármester elmondta, hogy a rendszerváltás óta a legsikeresebb időszakon van túl a város, a sikerek mögött pedig egy csapat áll, akik a képviselő-testületben egy egységként segítik a város törekvéseit. Elmondta, hogy a veszprémi eredményeket nem csak az itt élők ismerték el, hanem több országos és európai objektív megmérettetésen is sikereket értek el. Példának az európai virágosítási versenyt hozta, valamint az Európa Kulturális Fővárosa címet. Hozzátette, hogy nem csak várost, hanem a veszprémi közösséget is tovább fejlesztenék. Ennek érdekében pedig – ahogy korábban is – aktív és kétoldalú párbeszédet szeretnének folytatni az itt élőkkel, hogy még több ember véleményét megismerjék.

Az önkormányzati patkóban jelenleg mind a 12 egyéni választókörzet képviselőjét a Fidesz-KDNP frakciója adja, közülük viszont az új ciklusban többen már nem folytatják a munkát, helyettük új jelölteket állít a pártszövetség. Porga Gyula kiemelte, hogy a most képviselőnek induló 12 fős csapat 1/3-a nő, valamint szintén 1/3-a 35 év alatti. Hozzátette, fontos, hogy a képviselő-testület leképezze Veszprém társadalmát, ez pedig a Fidesz-KDNP listájában abszolút megvalósul.

A támogatói aláírások gyűjtése augusztus 24-től indul.

A kormánypárt az alábbi jelöltekkel fog nekivágni a támogatói aláírásgyűjtésnek, majd várhatóan az október 13-ai választásnak:

1. vk. Czaun János
2. vk. Bóka Bence
3. vk Stigelmaier Józsefné
4. vk. Pálinkás Roland
5. vk. Dr. Strenner Zoltán
6. vk. Brányi Mária
7. vk. Sótonyi Mónika
8. vk. Kovács Áron
9. vk. Csík Richárd
10. vk. Bázsa Botond
11. vk. Halmay Gábor
12. vk. Hegedűs Barbara

Dr. Mohos Gábor jegyző, mint a helyi választási iroda vezetője portálunknak elmondta, a jelöltaspiránsoknak és a polgármesterjelölteknek augusztus 24. és szeptember 9. között van lehetősége összegyűjteni a szükséges támogatói aláírásokat, hogy jelöltségük hivatalossá váljon. Ez a polgármesterjelöltek esetében 300 érvényes aláírás, a képviselőjelölteknél pedig körzetenként a körzetben élő választópolgárok 1%-ának ajánlása. Mohos Gábor hozzátette, hogy a veszprem.hu portálon az ide vonatkozó határozatban részletesen le van írva, hogy mely jelöltaspiránsnak hány érvényes aláírást kell összegyűjtenie.

Korábban az ellenzéki hatpárti összefogás is megnevezte polgármesterjelöltjét a DK-s Katanics Sándor személyében, valamint múlt héten ők is bemutatták 12 fős csapatukat, amelyben MSZP-s és Jobbikos politikusok mellett többek közt DK-s pártaktivista is helyet kapott.

Kész Zoltánról és az ő ambícióiról az önkormányzati választás kapcsán továbbra sincs hír.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Palkovics László tartott tudományos előadást a Pannon Egyetemen
Palkovics László tartott tudományos előadást a Pannon Egyetemen
A Politika csúcsformában című rendezvénysorozat negyedik állomásán prof. dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartott előadást a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeiről.
Évet értékelt Orbán Viktor
Évet értékelt Orbán Viktor
Ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelenthetem önöknek, hogy élünk, és Magyarország még mindig megvan - mondta Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében vasárnap, Budapesten.
A szélenergia kiaknázását és épületszigetelési programot sürget az LMP
A szélenergia kiaknázását és épületszigetelési programot sürget az LMP
A párt szerint előbbi környezetkímélőbb alternatívája lehetne az atomenergiának, míg utóbbi a fogyasztás csökkentésével járulna hozzá a bolygó védelméhez.
Új elnökséggel támogatja a székelyeket a KDNP
Új elnökséggel támogatja a székelyeket a KDNP
Új elnökséggel működik és a nemzeti régiók ügyében zajló aláírásgyűjtés mellé áll a veszprémi KDNP.
Merkel: közös úton jár Németország és Magyarország
Merkel: közös úton jár Németország és Magyarország
Közös úton jár Németország és Magyarország, gazdaságuk nagyon szorosan összekapcsolódott - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben, az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélése előtt.
2020. február 19. // Zsuzsanna névnap