A veszprémi Kahler Frigyes március 15-én vehette át állami kitüntetését Áder Jánostól.
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója, az egykori Veszprém Megyei Bíróság nyugalmazott büntetőkollégium-vezetője részére a legújabbkori jogalkotással és a büntetőjog alkalmazásának kérdéseivel kapcsolatos nagy hatású kutatásai, jelentős szakértői tevékenysége, valamint a fiatal jogász- és bölcsésznemzedékek oktatásában vállalt szerepe elismeréseként kapta. Kahler Frigyessel a Hangvillában beszélgettünk.
Mit takar az elismerése? Mit ismert el pontosan az állam?
A büntetőjogalkotásban 1991 és 1994 között vettem részt közelebbről. Ez volt a rendszerváltozás hajnala, ekkor az volt a feladat, hogy a korábbi Büntető Törvénykönyvet úgy alakítsuk át, hogy egy induló jogállam igényeinek megfeleljen. Ezek voltak az első lépések. A korábbi Btk. egy kifejezetten pártállami szemléletű és a pártállam igényeit kielégítő eszköz volt. A törvények általános részéiben is voltak olyan megoldások, amik nem feleltek meg a jogállamiságnak.
Ebben az időben az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Főosztályát vezettem, és így a munkaköri feladatomhoz tartozott a jogalkotásban való részvétel. Természetesen ez nem egyedül készített munka, hanem team-munka volt.
A fiatal jogász- és bölcsésznemzedék oktatását is említik az indoklásban.
1980-tól kezdődött az oktatói egyetemi pályafutásom. Ekkor a Miskolci Egyetemen voltam először adjunktus, majd docens -ezt másodállásban, ítélkezés mellett végeztem. 1990-ig Miskolcon oktattam római jogot és jogtörténelmet, majd az ELTÉ-n, végül a Pázmányon.
Hogyan látja a jogalkotás mai helyzetét?
Én úgy látom, hogy a büntetőjogi kódex működik és alkalmazható. Az egész büntetőjog átalakuláson ment keresztül, és ez a változás folyamatos, hisz mindig más-más társadalmi igények jelentkeznek, amikre választ kell adni, mint ultimaráció.
Nem a büntetőjog fogja megoldani a társadalom legégetőbb kérdéseit, de anélkül nem megy.
Miért fontos kutatni a jogalkotást?
Már majdnem közhelyszámba megy, hogy aki nem ismeri a múltját, az megérdemli, hogy még egyszer átélje, amit egyszer már átélt a történelemben. A történelem ismerete nélkül-és ide tartozik a jogtörténelem és ítélkezéstörténet is- nélkül tulajdonképpen egy hamis világot alakít ki az ember. Főleg, ha azt hiszi, hogy vele kezdődik a történelem.
Ezért ha mi tájékozódni akarunk, és az életünkben nem akarjuk megismételni a buktatókat, katasztrófákat, amiken már keresztülment a társadalom és emberiség, a lehető legpontosabb megismerés szükséges.
Sokat kutatja a kommunizmust, ezzel kapcsolatba könyveket írt, és az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja. Van még mit kutatni 1956-on?
Rengeteg kutatni való van még. Azt hiszem, hogy a történészek több generációja fog dolgozni ezeken a témákon, hisz ne felejtsük el, hogy több mint 1000 éves a honfoglalás, és még mindig van mit kutatni. Természetesen az a régmúlt, aminek a legfőbb hozadéka, hogy itt vagyunk, a részleteket lassan elnyeli az idő.
Az újkori történelemben azonban sokkal több történelmi kérdés van, aminek kihatását tudatosan, vagy nem tudatosan napjainkban is viseljük. Például Trianonét.
Mi a fő motivációja a kutatásokkal kapcsolatban? Esetleg példamutatás?
Így van, ez feltétlenül fontos, hiszen az ember, -főleg az írástudóké, -felelőssége, hogy felelősséget vállaljon az utánunk lévő generációkért. Ehhez nem elég a bizonyos anyagi támogatások megadása.
Ismereteket kell adni, fel kell készülni azokra a csapdahelyzetekre, amik nagyon nagy bajokat okozhatnak.
Mit ért csapdahelyzet alatt? Van-e ön szerint most csapdahelyzet?
Csapdahelyzet mindig van, hisz a társadalom életébe mindig különböző utak kínálkoznak: lehet választani migráció és család között például, -hogy most a legaktuálisabb helyzetet mondjam. Ez sokkal több napi politikánál, ez létkérdés.
Erősen a jövőben mutat, hisz nem csak a mi életünk azonnali alakulásáról van szó, hanem unokáinkról és dédunokáinkról. Ezért mondom, hogy ez több mint napi politika, amit ha elvétünk, akkor majd lehet korrigálni.
A migráció az utóbbi 4-5 évben lett a napi szintű politikai retorika része Magyarországon. Egyetért azzal, hogy a rendszerváltás óta nem volt ennyire fontos, jövőt meghatározó téma?
Talán igen, hiszen egy gazdasági melléfogást lehet korrigálni akár 5-10 év alatt, de ez a kérdés olyan, ami évszázados léptékű.
Sokak szerint a migráció kérdése elbagatellizált, felfújt téma.
Nem úgy látom, hogy felfújt téma, egyszerűen a számokból kell kiindulni. A számok választ adnak bizonyos dolgokra, és az a mindennapi tapasztalat, amit a nyugati társadalmakban látunk. Nem új dolog ez, inkább korábban bagatellizálták el, hisz a párhuzamos társadalmak már a 1970-es 1980-as években működtek Franciaországban.
Itt a mellébeszélés értelmes emberek között lehetetlen. Nem kell túlzottan egy közéleti irányultságú embernek lenni, hogy belebotoljunk nyugaton a következményekbe.
Mit gondol a véleményterroról?
Véleményterror egy jellegzetesen bolsevik termék, ami valahol a jakobinusoknál indult és indult tovább. Ma ott tartunk, hogy azok a szélsőséges liberális körök, akik magukat teljesen szabadnak deklarálják, a véleményterror legfőbb hordozói, ha úgy tetszik, a bolsevizmus örökösei.
Egyszerűen, higgadtan, és kiegyensúlyozottan kell gondolkodni, és akkor ezek kezelhető kérdések.
Az a szomorú benne, amikor ez valamilyen súlyt kap, és emberek ártalmára van. Addig csak megmosolygtató.
Ott fordul ez tragikussá, amikor elkezdik komolyan venni, és jönnek az öncenzúrák.
A magyar társadalom legnagyobb része józan gondolkodású, és a mindennapi életet reálisan kezeli, ezért van esélye arra, hogy ezeket a csapdákat elkerülje, és ha nem is egyszerűen, és nem is könnyedjén, de túlélje Európának ezt a neuralgikus korszakát.
A csapdahelyzetek az élet minden területén vannak, ezért kell a józan, kiegyensúlyozott gondolkodás, ami nem hagyja elsodorni semmilyen szélsőségtől önmagát.
A magyar társadalomnak van tehát egy józan ítélőképessége?
Én azt hiszem, hogy a magyar társadalomnak van egy túlélő képessége minden ellentmondásosság ellenére. Mert a magyar társadalom sem hibátlan, de valahol mégis megtalálta a túlélésnek azt a módját, ami miatt itt vagyunk most, 2019-ben.
Optimista ember vagyok alkatomnál fogva, talán azért is, mert láttam azt a tömérdek bajt, amit a történelem produkált a 19-20. században. Az a véleményem, nézetem, vágyam, hogy ez a nép, ez az ország fenn tudjon maradni. Magyarnak és kereszténynek. Végül is már fenn maradt olyan körülmények közt és olyan csapások után, mint a török hódoltság vagy a kommunizmus.
