A miniszter visszatekintett arra az időre, amikor ki kellett építeni a közigazgatás egész rendszerét, 2010-től a kormányablakokat, 2013-tól pedig a járási hivatalokat. Hozzátette: a rendszer sikeresen működik, az állampolgárok, akikért ezekben az intézményekben dolgoznak, elégedettek a tevékenységükkel. A cél továbbra is az elégedett ügyfél, ezért bővül a közigazgatás online elérhetősége, a digitális állampolgárság program is, ugyanakkor szem előtt tartják a személyes találkozások elérhetőségét is, hiszen az állam emberi arca ugyanolyan fontos, mint a hatékony arca. A megfelelő munkakörülmények pedig a dolgozók elégedettségét is kivívják, akiknek a miniszter megköszönte a magyar polgárok érdekében végzett áldozatos munkájukat.
Takács Szabolcs főispán beszédében azt hangsúlyozta, hogy tavaly egy év alatt harmincezer állampolgár kereste fel a hivatalt, vagyis kétszer annyi, mint amennyien Sümegen élnek. Ezért is nevezte fontosnak azt, hogy a 21. századhoz méltó környezetben dolgozzanak a munkatársak, és tudjanak ügyeket intézni az állampolgárok. A helyi védettség alatt álló épület korábban rossz állapotban lévő tetőszerkezetének felújítására a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium biztosította a szükséges 90 millió forintot – tette hozzá a főispán, aki szerint az elégedett munkatársak és az elégedett ügyfelek egyaránt fontosak.
