Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ovációval fogadták Petőfit Veszprémben

2019. március 7. 12:00
Petőfi Sándor veszprémi látogatására emlékeztek szerda délután az egykori Korona Szállónál lévő emléktáblánál.

Az emléktábla annak az épületnek a falán található, amelyben a költő 1848. március 5-én éjszaka megszállt – a városba egy színházi fellépés miatt érkezett.

A dombormű Csikász Imre munkája, amit Óvári Ferenc megrendelésére készített 1913-ban – elevenítette fel a megemlékezés szónoka, Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros, a Veszprém Megyei Levéltár munkatársa. – Csikász a Petőfiről fennmaradt egyetlen dagerrotípia alapján készítette el a domborművet, igyekezett minél hitelesebben megragadni a költő portréját.

Márkusé Vörös HajnalkaMárkusé Vörös Hajnalka

Az emléktábla felavatása 1913-ban, a város életének legpezsgőbb időszakában történt. Azokról az évekről beszélünk, amikor közadakozásból megépült a város első kőszínháza, ami néhány esztendővel később fel is vette Petőfi Sándor nevét.

Márkusné Vörös Hajnalka a korabeli feljegyzések alapján beszélt a költő veszprémi tartózkodásának körülményeiről. Mint mondta, a látogatása célját jelentő színházi előadáson nagy ovációval fogadták Petőfit, mert egy színházi alkalom – akkor és később is – nemcsak a szórakozás színhelye, hanem politikai színtér is volt. A költők pedig – ez közép-kelet-európai sajátosság – gyakran politikai szerepet is vállaltak.

A beszédet követően koszorúkat helyeztek el a domborműnél a szervezők – az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület – valamint a megemlékezésen résztvevő civil szervezetek képviselői. Petőfi Sándor két versét Felföldi Gábor, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja adta elő.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV közélet A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön. ma 9:42 Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap közélet Szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookon. ma 9:38 Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete közélet Kilencvenmillió forintból megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete Minisztériumi támogatással megújult a Sümegi Járási Hivatal tetőszerkezete. A kormányzati hivatalok épületeinek infrastrukturális fejlesztése az ügyfelekért és az ott dolgozókért egyaránt történik – mondta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője a beruházás befejezése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. tegnap 13:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.