Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden időmet a színházban töltöm

2019. március 4. 8:54 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Vecsei H. Miklós színművésszel beszélgettünk a Mondjad, Atikám! című önálló estjéről, veszprémi kötődéséről és arról, hogyan látja az életét 5, 10 év múlva.

Kaptam egy lehetőséget a Vígszínház igazgatójától, Eszenyi Enikőtől, hogy dolgozzam a házi színpadon. Pont egy nehezebb korszaka volt az életemnek és azt éreztem, hogy József Attila ebben az időszakban társ, és nagyon közel került hozzám az élete, embersége, hullámai és természetesen a versei - árulta el, hogyan jött létre az önálló estje.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Mint mondta, nem áll távol tőle, hogy írjon, de magának még nem írt szerepet. - Eszenyi Enikő biztatott, hogy készítsem el, így elkezdtem írni, majd rendezni. Amikor már majdnem teljesen kész volt, akkor Marton tanár úr mindennap bejött, megnézte, véleményezte, végül elkészült a Mondjad, Atikám! című önálló estem.

Gyerekként gyakran járt Veszprémben. - Gyerekkoromban minden nyaramat Káptalanfüreden töltöttem a dédapám által épített kőházban, amit a mai napig látogatunk. Amikor kicsit nagyobbak lettünk a testvéreimmel, gyakran bebuszoztunk Veszprémbe, hogy itt mászkáljunk. Később többször voltam színházban is mint néző, hogy lássam nagyon jó barátomat, Trokán Annát a színpadon.

Gyönyörű város Veszprém - jegyezte meg. - Porga Gyula régi barátja édesapámnak. Szeretem, amilyen megszállottsággal irányítja ezt a várost a polgármester, ahogy Veszprémhez viszonyul.

Több fontos projektben is benne van, amik persze erősen kötődnek a színházhoz. - Ifj. Vidnyánszky Attilával és Kovács Adriánnal van egy alkotói triónk, a Sztalker Csoport. Ez egy képzeletbeli társulat. Bárhol, bármilyen munkát végzünk, azt a csoport szellemiségében tesszük. Erre azért van szükség, hogy a művészetünk ne széttartó legyen, hanem mindig egy irányba mutasson egy általunk meghatározott ars poetica irányába.

A csoporton belül két mellékág is található. - Az egyik a Sztalker Suli, ami egy tudatos jelenlétet oktató színi iskola minden évben 80 gyereknek. Ezt már hat éve csináljuk. A másik a Poket zsebkönyvek projekt, aminek Grecsó Krisztián az irodalmi vezetője. Az a missziónk, hogy régi kóla automatákat felújítva prémium minőségű zsebkönyveket értékesítünk. Tavaly április óta több mint hetvenezer könyvet vettek ki ezekből az automatákból. Minden várakozásunkat felülmúlja ez a szám. Rengeteg vidéki városból jelentkeznek, hogy szeretnének ilyen automatát, többek között Veszprémből is.

Hogyan látja magát 5, 10 év múlva - kérdeztük. - Szeretnék tovább dolgozni a Sztalker Csoporttal. Nagyon fontos az is, hogy lássam egyesével, hogy a suliból kilépő gyerekeknek van útjuk és van kellő önismeretük az élethez. Osztály szinten maradjon meg a közösség. Szeretném, hogy minden nagyvárosba megjelenjen a zsebkönyv automata. Magánéletileg már nem vagyok ennyire tudatos, ott inkább sodródom. Minden időmet a színházban töltöm, abszolút hivatásként kezelem. Nagyon hiszek abban, hogy ez tud adni és segíteni az embereknek. Amikor nem színházzal foglalkozom, mindig azt érzem, hogy valamit rosszul csinálok.

Veszprémi Petőfi Színház

vehir.hu
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. 2026. január 14. 12:20 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.