Utóbb említett színházigazgató szerint a színház igenis létezhet közösségi térként, de nem feltétlenül a tér adottságai miatt. Véleménye szerint a színház – ahogyan ma – régen is egy társadalmi esemény volt, ahová az emberek nemcsak a művészet befogadásáért tértek be, hanem azért, hogy találkozzanak egymással. Vándorfi László elmondta, a Pannon Várszínház fő játszótere a Hangvilla, mely épület színháztermének azért megvannak a hiányosságai is, előny lenne, ha például a színpadra több bejárat vezetne. Viszont a fő, hogy a hiányosságoktól eltekintve, a közösségfejlesztési hajlam megvan bennünk.
Oberfrank Pál megkerülhetetlennek látta, hogy a Petőfi Színház létezésére történelmileg tekintsen vissza, hiszen egy olyan épületről van szó, amelyet a veszprémi közösség annak idején, gyakorlatilag saját magának épített fel. A színházigazgató kitért arra is, hogy jelenleg az épület egy rekonstrukció előtt áll, tehát mindenképpen van lehetőség a megújulásra. A színház vezetése azon van, hogy a közösséget kultúrával lássa el, melyet a népszínház fogalmának eleget téve igyekszik megvalósítani: musicalek, operettek, kortárs és régi drámák, külföldi és magyar művek egyaránt helyet kapnak. A közösségi tér még más rendezvények behívásával, vagy akár megszervezésével is funkciót kap.
Miklós Eszter, a Csokonai Színház művészeti főtitkára is látja a közösségi terek szerepét a színházakban, viszont ő egy százötvennégyéves épületről beszél, amely szintén egy rekonstrukció előtt áll, így számára az az izgalmas kérdés, hogy amíg a társulat új, átmeneti helyre megy, addig is tudnak-e közösségi teret alkotni, vagy pedig kifejezetten az épületen múlik. A jelenlegi színházépületük kapcsán elmondta, sajnos a színház tere nem alkalmas arra, hogy kényelmesen kerekasztalbeszélgetést, közönségtalálkozót tudjanak szervezni, erre gyakorlatilag a színpadi teret használják.
Arról, hogy hogyan lehet elérni a fiatalokat – akik Komádi Mónika moderátor szerint egyre elérhetetlenebbek, hiszen a „múzeumok a technika vívmányaival versenyeznek” –, Vándorfi László a következőket mondta: „Mi gyakorlatilag magánerőből jöttünk létre, szabadtéren kezdtük, de aztán hamar sikerült kőszínházi évadot is létrehozni. A társulatunk egy casting-sorozatból jött létre, rengeteg gyerek és ifjú jelentkezett hozzánk, és nagyjából két év alatt verbuválódott össze egy olyan csapat, akikkel azt látom, érdemes együtt dolgozni. Ők jórészt helyiek. Ez a fajta kialakulás már út volt a fiatalabb korosztály bevonásához. Ez a tendencia nem változik, szeretünk gyerekszereplőkkel dolgozni. De természetesen a műfajok és a témák is olyan tényezők, amelyekkel jó esetben be lehet vonni a fiatalokat.”.
A Csokonai Színház az úgynevezett Csokonai Ifjúsági Program segítségével szólítja meg a fiatalokat, ami komplex színházi nevelési programokat tartalmaz, mint a feldolgozó órák, ami abból áll, hogy a rendes színházi előadás után a színészek kimennek a gyerekekhez az osztálytermekbe beszélgetéseket, és szervezett foglalkozásokat tartani.
Oberfrank Pál szerint nagy kihívás a korosztályok megszólítása, főleg úgy, hogy bár Veszprém egyetemi város, mégis azt látni, hogy a hétvégéken már nem a városban vannak a fiatalok. De nagyon jó a kapcsolat az óvodákkal és az iskolákkal is, így a fiatalok megszólítása is napirenden van, de például az idősek „bevonása” is nagyon fontos, hiszen ők hozhatják magukkal a fiatalokat is. A Petőfi Színház a hetvenötév felettieknek már ingyen „adja” a színházat, hiszen, ahogy Oberfrank Pál fogalmazott: „már olyan sokáig voltak hűségesek a színházhoz.”.
