Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pozitív, komoly várakozásaim vannak 2019-el szemben

2019. január 4. 12:00
Vándorfi Lászlót, a Pannon Várszínház igazgatóját kérdeztük arról, milyen tervekkel, elképzelésekkel vág neki az új esztendőnek.

Bár a kulturális tao-támogatás kivezetésével a magyar előadó-művészeti szféra jelen pillanatban nehezen tervezhető időszakát éli, a 2019-es évvel kapcsolatban pozitív, komoly várakozásaim vannak.

Személyesen és a Pannon Várszínházat illetően is rendkívüli élmény, hogy Veszprém elnyerte a 2023-as év Európa Kulturális Fővárosa címet. Lehetőségem volt dolgozni a győztes pályázati anyag elkészítésén, sok-sok kiváló munkatárssal együtt. Talán ezért is van, hogy a büszkeségen túl sajátunknak is érezzük a sikert és a felelősséget, ami a program megvalósításával jár. Már most körvonalazódnak a győztes pályázati anyag részét képező projektjeink tennivalói. Többek között ebben a szellemben újul meg A TÁNC Fesztiválja, elkezdődik az inotai három hűtőtornyot és környezetét érintő munka nyári fesztivállal, építészeti és művészeti tervezéssel, szakmai segítséget nyújtunk az alsóörsi Amfiteátrum kialakításában és arculatának megformálásában.

Archív fotóArchív fotó

Természetesen készülünk a 2019/20-as színházi évadra is, mely ugyancsak figyelembe veszi, hogy Veszprém Európa Kulturális Fővárosa kíván lenni. Mindehhez számítunk a város és a Bakony-Balaton régió polgárainak, szervezeteinek, vezetőinek együttműködésére és a magunk részéről is ugyanezt ajánljuk partnereinknek. Várjuk nézőinket a Hangvillába és regionális rendezvényeinkre a régi szeretettel, új gondolatokkal és formákkal.

Boldog új esztendőt kívánok mindannyiunknak!

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. 2026. január 14. 12:20 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.