2018. augusztus 20., hétfő
István névnap

Kapolcsi „fafejűek"

Kapolcson jártunk a Művészetek Völgyében, ahol az egyik – nézelődő embertömegből kikandikáló – kis udvarban nem mindennapi látvány fogadott bennünket: a falu embereit pillantottuk meg, méghozzá fából kifaragva. Akik évről-évre ellátogatnak a fesztiválra, tudhatják, Kapolcs lakosságának szoborgyűjteménye folyamatosan bővül. Hogy hogy lehetséges ez? Arról magát a fafaragót, Matyi József tanár urat kérdeztük…

– Hogy találkozott legelőször a faragással és hogy kapott kedvet hozzá?

– Minden egy faragott lámpával kezdődött, amelyet nászajándékba kaptunk a feleségemmel. Nagyon megtetszett és kitaláltam, ilyet én is tudok csinálni. Érdekesnek és könnyűnek találtam, így hát elkezdtem foglalkozni vele. Kezdetekben hordófeneket, ülőgarnitúrát készítettem, ide Kapolcsra pedig – több, mint húsz éve járok – először faragott címereket, falidomborműveket és ajándéktárgyakat hoztam.

– Honnan jött az ötlet, hogy a kapolcsi emberek fejszobrát kifaragja?

– Ahogy jöttem évről-évre a fesztiválra, egyre több helybélivel ismerkedtem meg, az emberek jöttek mentek. Egyik évben, – amikor leültem nap közben pihenni egy farönkre –, odajött hozzám Nagy Lajos bácsi, és mivel éppen nem volt mit csinálnom, megkérdeztem tőle, kifaraghatom-e. Ő rábólintott, és azt mondta: „legalább marad utánam valami”. Azóta harminchat kapolcsi embernek sorakozik itt a kis szobra.

Fotó: Sándor EmeseFotó: Sándor Emese

– Mindenki igent mond a kérdésére, vagy akad köztük lázadó?

– A nők közül sokan nemet mondanak azzal a magyarázattal, hogy: „az én képemet ne bámulja senki”. De akad olyan ember is, aki azt mondja: „Én még nem akarok emlék lenni”. Egyébként van egy olyan íratlan szabály, hogy emberről életében nem ildomos szobrot készíteni, de itt Kapolcson ehhez másképp viszonyulnak.

– Milyen fával dolgozik?

– Tölgy, hárs, juhar, akác, ezek azok, amik nagyon jók. A fenyő és a vízparti fák túl puhák, így azok ki vannak zárva. A rönköket egyébként sokszor a modellektől kapom.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fafaragóvá váljon?

– Tulajdonképpen én nem vagyok képzett, nem tanultam ezt soha. Viszont nagyon sokat rajzolok, számos grafikám van, illetve portrém. Mondták is egyszer – amikor kórházban voltam –, hogy műtermet csinálok a kórteremből, hiszen lábadozás közben is ceruzát ragadtam. Tehát nem árt, ha van egy kis rajztudás a háttérben. De elég visszagondolnom a gyerekkoromra, hiszen mi minden játékot magunk készítettünk el.

Fotó: Sándor EmeseFotó: Sándor Emese

– A híres emberek szobrainak a kifaragása soha nem volt a pakliban?

– Nem gondoltam arra, hogy híres embereket mintázzak meg, hiszen ezt rengetegen teszik. Tulajdonképpen miért készítsek el egy negyvenedik Kossuth-szobrot? Itt Kapolcson spontán alakult így, és már a lakosság több, mint tíz százaléka büszkélkedhet szoborral. Mindeközben pedig remek kapcsolatok születtek és születnek folyamatosan. Ma elmondhatom, több embert ismerek Kapolcsról, mint a saját szülőfalumból. Kialakult már, hogy miközben dolgozom a műveken az udvarban, az adott modell letelepszik mellém, és mesél.

Fotó: Sándor EmeseFotó: Sándor Emese

– Tanárként hogyan tudja bevinni a gyerekek közé ezt a művészetet?

– Szoktunk a gyerekekkel faragni, de nem szobrokat, ahhoz azért még nincs izomzatuk, és a csuklómozgást sem könnyű elsajátítani. Viszont amikor még elsősök, megkérem őket, hogy kezdjenek el gyűjteni valamit. Akármit, csak legyenek képesek folyamatosan bővíteni, rendszerezni, akár kisebb magyarázatokkal felcímkézni. Most, hogy negyedikes az osztályom, megmutatom nekik, hogy én mit gyűjtögettem az évek alatt.