Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Veszprém is képviseli Magyarországot a 2018-as környezetszépítő versenyen

2018. április 19. 15:17 // Forrás: VEHIR, MTI
Lajoskomárom és Veszprém nyerte a 2017-es Virágos Magyarország versenyt, így ez a két település képviseli hazánkat az idei Entente Florale Europe környezetszépítő versenyen.

2017-ben több mint 300 nevező közül Lajoskomárom mellett Veszprém nyerte el a fődíjat a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen, így ez a két település méretheti meg magát a nívósnak számító nemzetközi Entente Florale Europe-on- hangzott el csütörtök délelőtt a Magyar Turisztikai Ügynökség budapesti sajtótájékoztatóján. Porga Gyula polgármester szerint a város mindent meg fog tenni azért, hogy Veszprémen keresztül Magyarország a legszebb arcát mutassa.

Többek között a Veszprémben történt zöldfelületi beruházásoknak köszönhető, hogy tavaly a város hozhatta el a fődíjat, ám Porga Gyula polgármester szerint a verseny nem csak a beruházásokról és fejlesztésekről, hanem a közösségépítésről is szólt, „hiszen közösségi akcióként” fogták fel a kihívást, amelynek során virágokkal varázsolták szebbé a várost.

Porga gyula: a városszépítésnek közösségépítő ereje is vanPorga gyula: a városszépítésnek közösségépítő ereje is van

„Veszprém célja, hogy boldogok legyenek polgárai és remekül érezzék magukat vendégei. Ezt szolgálják a folyamatos fejlesztések, így a korábban elhasznált, funkciószegény közterületek, parkok, zöldfelületek revitalizációja, melyek a fejlesztést követően a szemünk előtt telnek meg élettel”-fogalmazott.

Jubilál a mozgalom

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny Bizottsága 25 éve indította el mozgalmát, melyhez évente 300 hazai település csatlakozik. Tavaly 312 település vett részt a programban, idén a várakozások szerint még több település fog benevezni. A verseny összehozza az országban élőket, szebbé varázsolja a településeket Nyíregyházától-Debrecenig, Győrtől-Tapolcáig. A Virágos Magyarország verseny 1994 óta az ország egyik legjelentősebb, és legtöbb lakost megmozgató kezdeményezése, azóta több mint 1500 települést díjaztak- mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.- Már megszokhattuk, hogy rekordévet rekordév követ a magyar turizmusban. Azt szeretnénk, ha ez erre a versenyre is igaz lenne, ezért minél több települést arra buzdítok, hogy induljon el az idei megmérettetésen- tette hozzá.

guller zoltán szerint egyre több településnek kellene indulniaguller zoltán szerint egyre több településnek kellene indulnia

Báthoryné Nagy Ildikó Réka, a verseny nemzetközi koordinátora elmondta: a verseny 25. évfordulója alkalmából a zsűri egy jubileumi díjat is odaítél majd. Idén is öt települési kategória van: ezer lakos alatti falu, ezer lakos feletti falu, 50 ezer alatti város, és 50 ezer feletti város, Budapest kerületei pedig idén is önálló kategóriában versenyeznek. A települési önkormányzatok az online jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhetnek május 31-ig, a viragosmagyarorszag.hu oldalon, a részvétel díjtalan - ismertette.

Ge. Á.
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.