A Csopak név először 1277-ben fordul elő egy veszprémi káptalani dokumentumban, ám a mai település részét alkotó Kövesdet már 1121-ben megemlíti egy szőlők adományozásáról szóló oklevél. A Balaton jótékony hatásának és a domboknak köszönhetően szélsőségektől mentes időjárású, mediterrán mikroklímával rendelkező csopaki térséget tehát a kezdetektől szőlőtermesztésre és bortermelésre, a Nosztori-patak vizét malmok működtetésére, a tavat pedig halászatra használták előszeretettel az itt élő népcsoportok, akiknek jó megélhetést biztosított e kivételes természeti környezet. Az enyhe tél, korai tavasz, 10 °C körüli évi középhőmérséklet és évi 2000 óra napsütés mellett a változatos talaj, elsősorban vörös permi homokkő és triász-mészkő rétegek is kiváló körülményeket biztosítanak az elsőrangú borok születéséhez.
A mai Csopak területének egy részét már a 14. században kuriális nemesek birtokolták. Itt tartott birtokot Mátyás király kedvelt diplomatája, Vetési Albert, s jóval később Ranolder János veszprémi püspök is. 1750 táján megalakult a Szabad Csopaki Hegyközség.
A fürdőélet és az azzal együtt járó idegenforgalmi fellendülés a XIX. század elején kezdett kibontakozni, miután a reformkorban a tehetős polgárság felismerte, hogy a hazai fürdőzéssel az ország gazdaságát és kultúráját is erősítheti. Az 1900-as években aztán felépültek a „Fürdőtelep” házai, a csopaki riviérát birtokba vette nyaranta a század eleji középosztály. Kissé elfeledett értéke Csopaknak természetes szénsavas ásványvize, s az ekkoriban, az 1920-as évek végén kiépített Szent József Gyógyforrás. A fürdőfejlesztés a szocializmus éveiben sem állt meg: ennek egyik hagyatéka a volt csopaki Ifjúsági Tábor, ma Üdülőfalu és Kemping, amely 2013-tól felújítva várja vendégeit. A csopaki strand ma a keveseknek kijáró, ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítéssel rendelkezik, a térség borászatai pedig elfoglalták méltó helyüket az ország legjobbjai között.
