Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Életünk az utakon

2017. szeptember 15. 15:03
Kiállítás nyílt pénteken délelőtt a Városháza aulájában a veszprémi baleseti helyszínelők életképeiből. A kiállítást Porga Gyula polgármester nyitotta meg.

A Mobilitási Hét és Autómentes Nap programsorozat első rendezvénye volt a péntek délelőtti kiállításmegnyitó. A veszprémi polgárok a rendőrség ezen arcát, melyet a képek tükröznek, még nem láthatták igazán.

„A kiállítás célja az, hogy rávilágítson a figyelmetlenség következményeire az utakon” – mondta beszédében Porga Gyula.

Porga GyulaPorga Gyula

A veszprémi rendőrök nem hobbifotósok, hiszen az ő munkájukhoz is szükség van a dokumentációra. A képeken látszik, hogy művészi vénával vannak megáldva rendőreink, és az emberi érzelmek is tükröződnek a kiállított darabokon.

„A misztikum mögül az ember is kisejlik”

fogalmazta meg megnyitó beszédében a kiállítás fontos üzenetét a polgármester.

Dr. Tarcsa Csaba Veszprém megyei rendőrfőkapitány köszönetet mondott munkatársainak, és elmondta, hogy az utak javulásával és a járművek modernizálásával a gyorshajtás egyre gyakoribb, ami a legöttb balesethez vezet napjainkban.

Dr. Tarcsa CsabaDr. Tarcsa Csaba

A kiállított mintegy 50 képet négy kategória – elrettentetés, segítő szándék, természet szépségei és "a rendőr is ember" – szerint lehet csoportosítani. E kiállítás képeivel is megpróbáltak azon esetekre rávilágítani, melyekből a legtöbb baleset és haláleset származik. ­­­

A kiállítás ötletgazdája Pintér József főtörzs zászlós helyszínelő és balesetvizsgáló volt, aki egy több mint 1000 képből álló dokumentációval rendelkezik.

A Mobilitási Hét és Autómentes Nap programsorozat további rendezvényeiről a már megjelent cikkünkből tájékozódhat!

Krónusz-Riskó Annamária
Ge. Á.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.