Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megjelent az Ecoport magazin tizedik száma

2017. szeptember 14. 14:49
Pénteken megjelent kiadónk ingyenes gazdasági és életmód magazinjának legfrissebb száma, címlapon a tavaly újjászerveződött Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatójával, dr. Guller Zoltánnal. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A magyar turizmus első emberével többek között a szektorban rejlő erősségekről és a korábbi Magyar Turizmus Zrt. átstrukturálásával létrejött Magyar Turisztikai Ügynökség legfőbb célkitűzéseiről, az átalakulás okairól, a fogyasztói szokások megváltozásáról és marketing stratégiáról beszélgettünk, de a Balaton helyzetére is kitértünk.

Nemcsak a turisztikai ágazatban indultak el újítások, kisebb szinten, de magazinunkban is változások történtek. A nyár folyamán Gazsi Attila VOSZ megyei elnök, Lenchés Tamara turisztikai szakember, Juhász Rita kommunikációs szakember és Hajas Bálint, a MÉZ Rádió stratégiai igazgatójának részvételével tanácsadó testület alakult, akiknek a feladata a lap arculati és tartalmi fejlesztésének segítése.

A testület munkájának eredményei már az új lapszámban is érezhetők. Új rovatot indítottunk Jövőbetekintő névvel, melyben elsősorban a gazdasági szférában sikereket elért fiatalokkal beszélgetünk – elsőként a Pannon Egyetem doktoranduszával, illetve az IBM Magyarország adatelemzőjével.

Üzlet-trend rovatunkban Veszprém és a Balaton EKF jelöltségét taglaljuk – s a jövőben is az aktuális témákat kívánjuk feldolgozni. Ráncfelvarrást végeztünk a Pénz-mozgás rovaton is, mely ezentúl a lehetőségek és a kiadások oldaláról mutat be egy-egy sportot, ezúttal a golfot.

Eco-Top rovatunkban visszatekintünk a nyárra, és sorra vesszük a legjobb borokat, kirándulóhelyeket, éttermeket, okostelefonokat és autókat, de a következő oldalakon a hibrid technológiára is kitekintünk.

Emellett a személyes hangvételű beszélgetések sem maradnak el: Zsiga Henriket írásról és könyvkiadásról faggattuk, a Hősök duót a zenében megjelenő vállalkozói attitűdről, Fenyvesi Ottót költészetről, Klausz Melindát pedig közösségi média-marketingről és zenéről. Szokásunkhoz híven ismét minőségi ételeket ajánl a Gusto, de készültünk kortyolnivalóval is, a 18. életévebe lévő Oliva Étterem & Hotelről pedig egy 12 oldalas mellékletet készítettünk.

Az ingyenes lap nyomtatott változata online is elérhető az ecoportmagazin.hu oldalon, ahol terjedelmesebb interjúkat és cikkeket is közlünk.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. ma 16:45 Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon közélet Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. tegnap 10:34 Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai közélet Mennyit keresnek valójában a Veszprém megyeiek? Megnéztük, mit mutatnak a KSH számai Havi bruttó 683 ezer, nettó 482 ezer forint. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ennyi volt az átlagkereset Veszprém megyében 2026 első félévében. A számok elsőre kedvezőnek tűnhetnek, az országos összehasonlítás viszont már kevésbé. Ráadásul az átlagfizetés nem feltétlenül mutatja meg, mennyit visz haza a legtöbb dolgozó. Megnéztük a legfrissebb béradatokat és azt is, mekkora különbségek vannak a megye települései között. 2026. november 2. 16:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.