Előfordult már veled, hogy zavart, ahogy az asztalnál valaki csámcsog? És annyira irtóztál ettől a hangtól, hogy úgy érezted, el kell szaladnod, vagy dührohamot kapsz, esetleg „megpofoznád” az illetőt? Nem? Akkor örülj, mert ezek szerint te nem vagy mizofóniás.
A mizofónia annak ellenére, hogy még nem teljesen ismert, és kutatása is igencsak gyerekcipőben jár, a jelenlegei eredmények azt mutatják, hogy a tüneteket az agy hallóközpontjának diszfunkciója, vagyis egyfajta idegrendszeri rendellenesség okozza, és nem a fülekhez, illetve azok túlérzékenységéhez van köze.
Míg korábban a betegségnek neve sem volt, az elmúlt évtizedben a diagnosztizált esetek száma egyre csak nőtt, amiben az internet is közrejátszott. Egyre többen diagnosztizálták magukat, mint mizofóniában szenvedő betegeket. Ma már a lakosság mintegy 15-20%-a érintett az újkori neurofiziológiai rendellenességben.
Egy 2013-as kutatás szerint, melyet az Amszterdami Egyetem végzett, megállapították, hogy
az evéssel összefüggésben lévő hangok - csámcsogás, ropogtatás, nyelés, rágó pukkanása - a legidegesítőbbek mind közül a mizofóniások számára.
De ezek mellett a légzéssel – horkolás, szuszogás – kapcsolatos, vagy az olyan kézzel végzett mozdulatok, mint a toll csattogtatás, illetve a billentyűzet kattogása is kiverhetik náluk a biztosítékot.
Természetesen ezek egy átlagember számára is kismértékben idegesítőek lehetnek, ám ők képesek ezeket a hangokat egy idő után kizárni, míg egy mizofóniában szenvedő nem tud tőlük elvonatkoztatni, aminek hatására csak idegesebbek, feszültebbek lesznek. Ezért is a mizofóniásokat nagyon könnyű agresszív, könnyen felbosszantható embereknek nézni, pedig valójában jóval összetettebb jelenségről van szó az esetükben, mint egyszerű irritációról.
Mivel a kiváltó ok egyelőre nem tisztázott, a mizofóniára egyelőre nincs gyógymód. A rendelkezésre álló terápiás kezelések azonban sokat segíthetnek a rendellenességben szenvedőknek abban, hogy hogyan viseljék jobban, illetve hogyan finomítsák a hangokra adott reakciójukat.
