Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C

Közel háromezerrel több bérletes

2017. június 20. 4:30
Megtartotta évadzáró ülését a Petőfi Színház, ahol a szokásokhoz híven a társulati díjakat is átadták.

A színház elmúlt évadának legnagyobb sikere kétségtelenül a bérletesek számának növekedése: összesen 19081 darab bérletet sikerült értékesíteniük, ami majdnem 3000-el több a tavalyi szezonhoz képest. Nem panaszkodhatnak a nézőszám alakulására sem: 254 előadásra 83316 néző jutott. Ez országos szinten is kiemelkedőnek számít a vidéki színházak között – mérlegelt Oberfrank Pál direktor.

Emlékeztetett: a mögöttünk álló évadban 5 nagyszínpadi és 3 ifjúsági, valamint 5 játékszíni bemutatót tartottak. 14 vendégjátéknak adtak otthont, emellett 13 alkalommal vehettek részt maguk is kitelepülésen, a nyár folyamán pedig még 9 alkalommal játszanak külhoni helyszíneken.

Az évadzáró társulati ülésen részt vett Nagy Károly kanonok is, aki a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Az önzés világát éljük, egyre követelőzőbbek vagyunk, minden azonnal kell, a sikerekért viszont elfelejtünk köszönetet mondani” – fogalmazott. A színésznek meg kell köszönnie a tehetséget, hogy játszhat, nekünk pedig azt, hogy itt vannak ők, akik olyanok, mint a hegyre épült városok, vagy mint a sötétségben is ragyogó gyertyafények: „a játékukon keresztül fényt és boldogságot árasztanak, éltető erőt hoznak az ember szívébe.”

Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP választókerületi elnöke szerint abban, hogy Veszprém a kultúra fellegvára lehet, a Petőfi Színház is jelentős szerepet játszik. Így a teátrum az év végén beadandó Európa Kulturális Fővárosa pályázatnak is egyik fontos pillére lesz. De a teátrum nem csak a helyi lakosság számára jelent komoly tényezőt, országosan is jegyzik, hiszen a Modern Városok Program keretében a teljes épület felújítása valósulhat meg. A Magyar Közlöny szerint erre idén 680 millió forintot különítettek el, jövőre 4 milliárdot, 2019-ben pedig mintegy 4,5 milliárd forintot fordítanak a munkálatokra – tájékoztatott Ovádi.

Strenner Zoltán, a Közjóléti Bizottság elnöke ugyancsak kitért a teátrum eredményeire. Mint mondta, csoda, hogy egy ilyen, évtizedek óta folyamatosan magas színvonalon teljesítő színház működik a városban.

Oberfrank Pál hozzátette, idén anyagilag is nagyon jó évadot zártak, stabil lábakon áll a színház, jövőre pedig az idei évad kedvencének számító A király beszéde című előadáshoz hasonló bemutatókkal várják a nézőket – erről itt írtunk korábban.

A színház hagyományaihoz tartozik, hogy minden évad végén átadják a társulati díjakat. Idén a színházi tárak munkatársai és a társulat szavazatai alapján Simonné Szabó Szilvia szervező és jegypénztáros kapta a háttérdolgozóknak járó Medgyaszay-díjat. A színészek szavazatai alapján a legkiválóbb színművésznek járó Latinovits-díjat Máté P. Gábor vehette át, míg a közönség díját, a Petőfi-díjat Kőrösi Csaba érdemelte ki, immár hetedik alkalommal.

Az elmúlt két év hagyománya után ezúttal is kihirdették az Évad Nézője díj nyertesét Kanyár Erika személyében, Benczédi Sándort pedig a társulat Örökös tagjává fogadta. A díjak mellett köszöntötték a jubiláló tagokat is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.