Hétvégén nézegettem képeket a lezárt budapesti Szabadság hídról, amelyet idén többször is elkerítenek majd a forgalom elől. Tavaly a felújítások miatt, 2017-ben pedig direkt azért, hogy lehessen rajta piknikezni, jógázni, sétálgatni meg csak úgy bámulni Budát és Pestet.
Az egész csak onnan jutott eszembe, nekünk is van itt Veszprémben egy hídunk, nem is akármilyen kilátással.
Egy kedves kollégám nem oly rég írt jegyzetet franciaországi tapasztalatairól, amiben hangot adott azon örömének, hogy a helyiek mennyire bátran használják köztereiket. A belváros közepi parkokban mindenkire fittyet hányva táncolnak fényes nappal, borozgatnak a fűben, kártyáznak, vagy csak olvasnak. (Mondjuk ott nem kellett lezárni semmit, maguktól használták a város adta lehetőségeket.) A tapasztalatok alapján a budapestiek hasonló elvvel élvezik, és használják ki a lezárt Szabadság hidat.
Oké, igaz, hogy a veszprémi viadukt a város egyik fő közlekedési útvonala, és közel sem olyan dekoratív, mint a Szabadság híd, de azért volna benne fantázia, ha néha-néha ezt is lezárnák, -akár egy fél napra. Nem akarok tippeket adni senkinek, de mivel nyáron hétvégente amúgy is mindenki vagy szabadságon, vagy a Balatonon van, és a forgalom is kisebb, lehetne ide is programokat szervezni. Mondjuk akár egy filmvetítést, koncertet, kirakodó vásárt, kitelepült kávézót nyitni, vagy bármi mást, ami biztonságosan kivitelezhető.
Vagy ha nem is a Szent István Völgyhidat, bármilyen olyan veszprémi utcát, vagy teret, amit egyébként a hétköznapokban nem erre használunk. Mert a lehetőség és a környezet adott. Ezt főleg csak akkor tapasztalja az ember, ha néha ellátogat egy másik hazai városba, ahol szegényesebb városi környezettel találkozik, mint amit Veszprémben megszoktunk.
