Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C

Évadot zárt a Pannon Várszínház

2017. május 30. 4:29 // Forrás: MTI
Idén öt nagyszínházi premiert láthatott a közönség, több mint 200 fellépés során. Jövőre kevesebb előadás várható, mintegy 55 ezer fizető nézőt várnak. Az igazgató jobban kíván harcolni majd az állami támogatásokért.

Vándorfi László színházigazgató tartott sajtótájékoztatót az idei színházi évadról hétfő délelőtt a veszprémi Hangvillában.

Mint elmondta, az idei évben öt nagyszínházi premiert láthatott a közönség, melyeket a sokszínűség jellemezte:

Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját a Varidance együttesel közösen vitték színre.

A bunkerrajzoló zenés ősbemutató volt, amely Géczi Jánosnak a Vad Fruttik zenekar frontemberéről, Likó Marcellről megjelent azonos című könyvén alapult. Az igazgató kiemelte, hogy ez a darab újrafogalmazta "színházi arcukat", hiszen kortárs szerzőkkel és témákkal foglalkozik összművészeti megközelítésben.

A "Színház az egész." című zenés orfeum-kabaré Rejtő Jenő kabarétréfáira épült - mint Vándorfi László fogalmazott - a tér és idő viszonylagosságát érzékeltető színházi megoldásokat felvonultatva.

Idei bemutató volt még A szabin nők elrablása című komédia a színház színművésze, Szelle Dávid rendezésében, valamint A Pál utcai fiúk musicalváltozata Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián feldolgozásában.

A jövő évadról elmondta, szélesebbre húzzák a műfajiság határait. A következő évben kevesebb előadás várható, az idei 216 helyett, csak 176. Újdonság az is, hogy jövőre nem mutatnak be új mesedarabot sem.

Vándorfi László úgy vélte, hogy egyre erősödik a Pannon Várszínháznak a színházi közéletben elfoglalt helye. Hozzátette, hogy feladatuknak tartják a tehetségnevelést is, melynek sikerét mutatja, hogy többen is bekerültek a művészeti felsőoktatásba az itt indult fiatalok közül.

Az igazgató szerint Veszprém mindhárom színháza legitim, és közfeladatot lát el. Úgy látja, rendkívül nehéz bekerülni az állami támogatási rendszerbe, 5 éve nem kapnak támogatást, ami összesen 550 millió forint hiányt jelent. Ebből pótlásként utólag 30 millió forintot kaptak. „Ezt munkával és forrásokkal pótolni nehéz”-mondta, majd kiemelte, hogy a következő évben „minden ajtót döngetni fognak”, hogy pénzhez jussanak az államtól.

Az évadzárón közönségszavazatok alapján kiosztották a legkedveltebb színészeknek járó elismeréseket is. A harmadik Szente Árpád Csaba, a második Szelle Dávid, az első pedig Molnár Ervin lett. A közönség szerint az idei legjobb előadás a A Pál utcai fiúk volt, ezt követte A bunkerrajzoló. A szakmai értékelés alapján az évad színésze Szelle Dávid és Lenchés Márton lett.

Krámer György koreográfus összművészeti díjat kapott. Rajta kívül a titkárság dolgozói valamint Regovics Zsuzsanna énektanár vehetett át elismerést.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.