Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C

Jön az Életrevalók színházi változata

2017. május 10. 14:08
Bemutatta következő évadra vonatkozó tervét a Veszprémi Petőfi Színház. A nagy sikerű francia film adaptációja mellett végre érkezik a Holt költők társasága és Szabó Magda regényét is feldolgozzák.

Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója a végéhez közeledő 2016/17-es évadra visszatekintve elmondta: sikeres színházi évet tudhatnak maguk mögött; szakmailag gazdagodtak és a közönség is jól fogadta a darabokat, a legnagyobb sikert A király beszéde aratta. Igencsak megnőtt a bérletesek száma is, 16098-ról 19081 főre.

Ami a jövő évadot illeti, ismét öt nagyszínházi bemutatóval készülnek – ezúttal négy saját és egy vendégprodukcióval. 2017. szeptember végén a Bob herceg című operettel nyit a színház, rendezője Bozsó József lesz. Az egyik legrégebbi, magyar nyelven bemutatott operett komoly ének-, tánc- és színházi tudást követel meg a szereplőktől – ezekből várhatóan sem a királynőt játszó Kállai Bori, sem a bonvivánként feltűnő Dósa Mátyás nem szenved hiányt.

A darabot várhatóan június 8-án már láthatja a közönség. Ez azonban nem hivatalos előbemutató lesz, hanem zártkörű főpróba, amelyet adomány fejében láthatnak a nézők, a befolyt összeget pedig a Szent Mihály-szobor felállítására ajánlják fel.

Kállai Bori, Bozsó JózsefKállai Bori, Bozsó József

Az évad második premierjeként a korábban már tervezett Holt költők társasága lesz látható Funtek Frigyes rendezésében novemberben, majd a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös koprodukcióban az Isten pénze című musicalt mutatják be december 15-én.

A 2018-as év nyitányaként ugyancsak Funtek Frigyes rendezi Bertolt Brecht darabját, a Kurázsi mama és gyermekeit, a főszerepben pedig Börcsök Enikő lesz látható. Míg az évad utolsó nagyszínházi bemutatója egy vendégjáték lesz, a mozivásznon már óriási sikert aratott, és tavaly a budapesti Játékszínben debütált Életrevalók.

A színházra nevelés elengedhetetlen minden teátrum életében, így most sem lesz hiány gyerekszínházi előadásokból – tájékoztatott Kellerné Egresi Zsuzsa igazgató-helyettes. Októberben a Duna Művészegyüttes Hamupipőke előadásával készülnek a legkisebbeknek, majd később a Rigócsőr királyfi című mesemusical lesz látható. Az ifjúsági színház részeként két bemutatót tartanak a felső tagozatosoknak: a Kincskereső kisködmön mellett Az ördögbe!!! című zenés magyar népmesére válthatnak bérletet a diákok. Továbbra is árulnak Bon Bon Matiné bérletet, a középiskolások pedig az öt nagyszínházi bemutató közül választhatnak 2-3-4 vagy 5 előadásos bérletkonstrukcióban.

Ami a Játékszín kínálatát illeti, két önálló estés produkció közül is választhatnak a nézők: Meszléry Judit Mosolymaradék címmel Dienes Eszter költőnő életét és művészetét idézi meg, a Vígszínházból ismerős Lukács Sándor pedig Az elűzött álom fantázianevű darabbal mutatkozik be. Emellett látható lesz a Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjáték, néhány év után kamaraszínházi körülmények között tér vissza az Anna Gavalda regényéből készült Szerettem őt, Szabó Magdára emlékezve pedig Az őz című regényét adaptálják.

A teátrum direktora hozzátette, jövő nyáron egy nagyszabású operafesztivállal is készülnek, addig viszont még lesz májusban gyereknap, ahol játékbörze keretében cserélhetnek gazdát a megunt játékok, június 2-án pedig a népszerű Bérletek éjszakáját rendezik meg a táncdalok és filmzenék jegyében.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.