Ahogy közeledik minden évben a karácsony, úgy növekszik úton-útfélen, a „karácsony a szeretet ünnepe”, és az „adni jobb, mint kapni”-ra való felhívás. Felszínes? Talán.
Vajon ha megkaptuk, amire vágytunk, megszereztük a munkahelyet, amit kinéztünk magunknak, és a legújabb iPhone is a zsebünkben lapul, mi a garancia arra, hogy elég lesz? Meddig fogjuk tapasztalni az örömöt, amit ezek okoznak nekünk? A válasz az, hogy nem örökké, mert mióta világ a világ, minden elmúlt, és megszűnt, amit egyszer megalkottak, vagy megkaparintottunk. Még akkor is, ha ennek nem mindig vagyunk tudatában.
Két sikeres amerikai srác, egy két bizonyos Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus nem csak elgondolkozott a fenti kérdések valamelyikén, hanem mindennapi rutinná tették, és elindították mozgalmukat, melyet Minimalizmusnak neveztek el.
Megunták a mókuskereket, hisz egy nap rájöttek, hogy a tárgyak, melyekkel nap, mint nap körbe veszik magukat, valójában semmiféle befolyással nincsenek életükre. Semmi olyan pluszt nem adnak hozzájuk, amik nélkül kevesebbnek kéne érezniük magukat. 2010-ben még blogot is indítottak, hogy megosszák tapasztalataikat látásmódjukról, mely egyre nagyobb teret hódit magának,- természetesen inkább a tengerentúlon. Könyvet is írtak, melynek címe: Minimalisták - Minden, ami igazán fontos.
„Az embereket szeresd, a tárgyakat használd. Fordítva nem működik.
Létezik olyan siker, ami nem fejezhető ki pénzben. Boldogságnak hívják. Joshua Fields Millburn huszonéves, öltönyben, nyakkendőben járó feltörekvő vállalati reménység volt, aki úgy gondolta, mindene megvan, amire valaha vágyott. De egyszer csak rájött, hogy nem ez az, ami igazán fontos számára. Miközben arra törekedett, hogy a kötelező fogyasztásnál, az anyagi javak halmozásánál és a nem működő Amerikai Álom modelljénél valami értelmesebbet találjon, megszabadult a legtöbb vagyontárgyától, visszafizette bénító adósságait, és otthagyta a jól fizető állását, karrierjét azért, hogy rátaláljon arra a munkára, amit szenvedéllyel csinálhat, s arra a társra, aki igazi társa lehet mindebben”- áll a könyvük ajánlójában.
Ebben őszintén írnak arról, hogy hiába volt meg a társadalmilag elismerendő munka, az új lakás, egy idő után nem lett értelmük. Az ember folyton bizonyítani akar. De valójában kinek? Én még nem olvastam, viszont lehet, hogy egyszer megpróbálkozok vele.
Azt mondják, hogy a Minimalizmus (így, nagybetűvel) lényegében nem egy szabályok által behatárolt életstílus.
Erről pár éve még egy TED előadásukban is meséltek, Netflixen pedig éppen csütörtökön jelen meg egy dokumentumfilm Minimalism: A Documentary About the Important Things címmel.
A legfontosabb, amit a Minimalisták fontosnak tartanak: a kevesebb több, és az, hogy nem a tárgyak tesznek boldoggá, hanem az emberi kapcsolatok, és a tettek. Egyfajta tudatos életmód is, melyben kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy valóban csak az értelmes dolgokkal vegyék körbe magukat, és töltsék az idejüket.
Akik ezt az életmódot követik, mind boldogabbnak, és felszabadultabbnak érzik magukat, mióta megszabadultak minden feleslegesnek vélt tárgyuktól, miközben kevesebbet görcsöltek a jövőjükön, és az önbizalmuk is megnőtt.
Minimalistán ezzel össze is lehet foglalni. Igazuk lehet? Talán igen, hiszen pont a konzum Amerikában hódít egyre nagyobb teret a szemlélet.
Meg lehet próbálni, egyet is lehet velük érteni, akár elutasítani is, de minimum érdemes elgondolkozni rajta.
Címlapfotó: doubledome.com
