2020. július 15. // Henrik névnap

Maximumból minimum

2016. március 30. 19:36
Képek: Veszprém Portré
Minimum Rock and Roll címmel jelent meg Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő legújabb kötete. Rockzenéről, lázadásról, emlékekről, költői szerepvállalásról beszélgettünk vele.

– Korábban Maximum Rock and Roll címmel jelentek meg versei. Hogyan lett az új kötet címe Minimum Rock & Roll?

– Igen, pár éven keresztül, amíg készült a versciklus, Maximum Rock and Roll címmel jelentek meg különböző folyóiratokban és honlapokon a mostani kötetben szereplő versek. Ahogy közeledett a versek kötetbe rendezése, egyre inkább úgy láttam, hogy át kell értékelnem a koncepciót, minimalizálni kell a programomat. A maximalistából minimalista lett.

Az új ciklus hosszú ideig íródott. Számtalan kétely marcangolt. Egyrészt az eltűnt idő fragmentumai közt örlődtem; mi az, amit mindenképp el kell mondanom, másrészt milyen formát találjak az új mondanivalónak, hogy felkeltsem kortársaim és az utánam jövő nemzedékek figyelmét. Igyekeztem valami relevánsat mondani, alkotni arról a korról, amelyben élnem adatott.

– A zeneiség, a rock and roll, a múlt felé fordulás, az emlékezés nemcsak ennek a kötetének a sajátja, korábban is szívesen foglalkozott ezekkel a témákkal.

– Előző, A szabadság foglyai című esszékötetemben ezekről a témákról részletesen értekeztem. Ott elmondtam, hogy öntudatra ébredésem a rock and roll fénykorára esik, tehát logikus, hogy nagyban befolyásolta személyiségem fejlődését.

Ami pedig az emlékezést illeti: szerintem az emberi létezés egyik legfontosabb eleme. Az emberi lét a nyomtalan eltűnés és a megőrzés között lebeg. A régi görögök szerint a felejtés emberi alaphelyzet. Elfelejtjük a kevésbé fontos dolgokat, ugyanakkor a lényegesek megmaradnak az emlékezetünkben. A megszerzett tudást, tapasztalatot nemzedékről nemzedékre át kell adni, ezért az ember egyik legfőbb feladata fenntartani az emlékezés folyamatosságát.

Azzal, hogy beszélünk a régi dolgokról, az eltűnőt marasztaljuk.

Az emlékezés a létezés biztosítéka, az önmegalkotás eszköze, belőle alakul ki az identitás, hiszen a társadalom különféle identitások tárháza. Az emlékezet összeköti mai énem azzal, aki egykor voltam. Így adunk újra és újra értelmet mindannak, amiről azt gondoljuk, egyszer már biztosan a miénk volt.

– Akkor – a cím alapján – maximumon volt a rock & roll, most minimumon. Mi változott?

– Időközben megváltozott a körülöttünk lévő világ. A 20. század második fele a világ demisztifikálásáról szólt, a régi tartalmak elleni lázadásról. A rock and roll fő vonala egyértelmű, hangos és egyben hatásos tiltakozást, lázadást fejezett ki a tekintélyek és az ezekre épülő intézményrendszerek, a fogyasztói társadalom normái, értékei, szokásai ellen.

Forradalmi szerepet játszott a művészetek megújításában is, az ifjúsági lázadás energiaközpontja volt.

A rockzene legtöbbször kritizálta a társadalmi jelenségeket. Akkor még volt értelme a lázadásnak. Ez ma már nem így van.

A biznisz mindent bedarált, a művészi avantgardot és a rock and rollt is. Ma már minden új találmány a kényelmet, a tömegek manipulációját, az agymosást szolgálja. A fogyasztási kényszer egyre nagyobb, az emberek egyre puhányabbak. Minden eseményt a botrány- és a szenzációéhes tömegkommunikáció irányít nagyon is tudatos megfontolások alapján. Minden a pénzről, a profitról és a hatalom megtartásáról szól.

– Régi verseit olvasva sokkal erősebb bennük a lázadás hangja, míg az újabbakban inkább a nyugodt szemlélődés, tűnődés dominál. Ez reflexió a saját életére? Némileg a lenyugvás időszaka jött el az életében?

– Az alkotó alkalmazkodik a körülményekhez, amelyek folyamatosan változnak. Az ember fokozatosan megnyugszik, belátja, hogy az élet egy nagy körforgás, megújulás. A fiatalkori hevület, lázadás, ellenkezés csak merő ábránd, illúzió. A világ jobbá tételére tett kísérlet szép, hiábavaló kaland. De nagyon is emberi.

A költői alkotások olyan napokra valók, amikor le tudunk ülni egy kicsit a teraszon, és körbe tudunk nézni, hogy mit is látunk magunk körül; megnézni, mi az, ami már eddig is ott volt, s azon elmélkedni, mi köze ennek az ott-létnek mindahhoz, ami a mi életünkben került oda.

– Ez az oka annak is, hogy Veszprémből Lovasra költözött? Hogy telnek ott a napjai?

– Közelebb kerültem a természethez és a Balatonhoz. Fiatal korom másik nagy élménye – a zene mellett – a tenger volt. Hát most itt vagyok a magyar tenger mellett, a Balaton legszebb részén, a Riviérán.

És továbbra is szeretem az életet és a szabadságot.

Az ember kellő helyen még a szomorúságból is átlendül egy végső derűsségbe. Lovas olyen hely, ahol költőien lakozhat az ember, ahogy a nagy német filozófus, Heidegger mondja: az élet lényegéhez a költészet révén jut el az ember. Túl a hatvanon beláttam, inkább az önmagunk megértéséből, megtalálásából, egyfajta megvilágosodásból fakadó bölcs derűsség a legfontosabb az ember életében. Az egyén halandóságán túl az egzisztenciális szolidaritásra, a nemzedékek szívós stafétájára, az élet túlélésére kell fókuszálni.

– Ön a veszprémi Vár Ucca Műhely irodalmi folyóirat főszerkesztője. Nemrég jelent meg a lap 50. száma. Mennyire érzi küldetésének átmenteni a múlt dolgait, értékeit, ezáltal nevelni az új nemzedékeket?

­– Immár negyven éve az irodalom és a művészet körül forog az életem. Egyetemistaként már irodalmi lap szerkesztőségében dolgozhattam Újvidéken, majd zenei és irodalmi rádióműsorokat szerkeszthettem. Amikor 1992-ben családommal a Vajdaságból áttelepültem Magyarországra, különböző újságokat és tévéműsorokat készítettem. 2000 óta pedig a veszprémi Vár Ucca Műhely folyóiratban is tevékenykedem, amelynek kiadója a Művészetek Háza. Alapító szerkesztőként az a cél vezérelt, hogy az új lap kicsit más legyen, mint a többi hagyományos magyar irodalmi periodika.

A folyóirat legfőbb feladatának tekinti a minőségi magyar irodalom utánpótlásának nevelését, valamint egy szabad alkotói hálózat létrehozását, amelyet nem az aktuális irodalmi szekértáborok diktátuma vezérel. A Vár Ucca Műhely nyitott a hagyományos értékekre, de a kísérletezés műfajaira is. Noha elsőbbséget élveznek a Veszprémben valamint a környéken élők, szerzői köre országos és határon túli, a lap pedig ma már a fiatal magyar irodalmi értelmiség új nemzedékeinek fórumává vált.

Hiszem, hogy a művészet, az irodalom mércét és emberi tartást ad.

Az egyén a nyelv által egyfajta mély emberi tudást, kritikai szemléletet, tapasztalatot és hagyományt közvetít.

Bertalan Melinda
2020. július 15. // Henrik névnap