Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 27. Zita
2025. április 27. Zita

1848 a tettekre váltott szavak ünnepe

2016. március 11. 13:01
A Kossuth Lajos Általános Iskola vezetőség és diákjai az 1848-as forradalomról és az intézmény névadójáról emlékeztek meg március 11-én, pénteken.

A tanulók ünnepi műsorában szó esett a Nemzeti dal megszületésének körülményeiről, amely 1848 márciusának örök hitvallásává vált; elhangzott egy részlet Kossuth Lajos szónoklatából, melyben kétszázezer katona és negyvenkétmillió forint megajánlására kérte a képviselőházat, továbbá több vers és ének is színesítette a programot.

Veszprém önkormányzatának képviseletében Brányi Mária alpolgármester intézett beszédet az emlékezőkhöz. Szerinte a márciusi történések nemcsak az új kezdet jelképeként, hanem a megélt tavasz nyitányaként is a nemzet tudatába vésődtek. 1848 tavasza és az azt követő másfél év döntő szerepet játszott a modern Magyarország megszületésében.

A Habsburgok uralma alatt a szabadság és függetlenség eszméje csendes, elfüggönyözött otthonokban és íróasztalok mélyén élt. A forradalom tette lehetővé, hogy a gondolatok tettekben is testet ölthessenek.

Az iskola előtt található Kossuth-mellszobornál koszorút helyeztek el az önkormányzat, illetve a Kossuth Lajos Általános Iskola vezetőségének nevében.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Verancsics Faustusra emlékeztek közélet Verancsics Faustusra emlékeztek Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között emlékeztek és tisztelegtek Verancsics Faustus emléktáblája előtt, melyről Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, nem csupán egy történelmi emlék, hanem a város Európa szívéhez való szoros kötődésének és innováció iránti elkötelezettségének szimbóluma. 2025. április 24. 23:51 Gálaműsorral ünnepelt a 25 éves SÉF közélet Gálaműsorral ünnepelt a 25 éves SÉF Csütörtök délután az Agórában zajlott a jubileumi gálaműsor, hiszen a Veszprémi SZC "SÉF" Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola huszonötéves fennállását ünnepli. 2025. április 11. 17:31 Ovádi Péter: A szilveszteri ünneplés legyen állatbarát! közélet Ovádi Péter: A szilveszteri ünneplés legyen állatbarát! Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a szilveszteri ünneplések hangos „robbanások” kíséretében zajlanak, fontos szem előtt tartani az állatok védelmét is. A tűzijátékok és petárdák okozta hangzavar és fényeffektusok jelentős stresszt és szorongást okozhatnak a háziállatoknak és a vadon élő állatoknak egyaránt. 2024. december 27. 11:22 Sulyok Tamás: ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres közélet Sulyok Tamás: ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres Ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök a közmédia csatornáin csütörtök este mondott karácsonyi beszédében, amelyben példaadónak nevezte a magyarok béke melletti kiállását, és egy egészségesebb, békésebb nemzetet kívánt 2025-re. 2024. december 26. 18:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.