Időnként vissza-visszatérek a YA (young adult) irodalomhoz, aminek célközönsége a húszas éveik elején járó fiatal felnőttek. A YA irodalom túlmutat az ifjúsági irodalom androgün jellegén, amiben az első csók a szerelem beteljesedésének non plus ultrája: megjelenhet benne a szex, az illetlen ám életszagú szavak, az erőszak és a „felnőtt” irodalom által gyakran taglalt erkölcsi kérdések, problémafelvetések; ugyanakkor mindezt még a fiatalok ártatlanságával ábrázolja.
A YA irodalomhoz főleg olyankor nyúlok, amikor túl vagyok egy azonosulhatatlan karakterekkel teletömött lélektani krimin (Paula Hawkins: A lány a vonaton) vagy egy az emberiség jövőjét laboratóriumi patkánykísérletként ábrázoló sci-fin (Kim Stanley Robinson: Aurora), és mielőtt egy hasonlóan depresszív műbe kezdenék, a lelkemnek szüksége van egy kis időre, amíg regenerálódhat.
Habár gyakran érzem úgy, hogy a YA irodalomhoz egyfelől túl öreg vagyok, másrészt túl sok Y kromoszómával rendelkezek, szerencsére rendre azzal szembesülök, hogy a piac tele van jól megírt, az emberi létről általánosan is érdekes eszmefuttatásokat tartalmazó regényekkel. A kedvencem a műfajban a Papírvárosok.
John Green neve talán nem csak a könyvolvasók számára ismert; Csillagainkban a hiba című történetéből sikeres filmet is készítettek. A Papírvárosok főszereplője az érettségire készülő Quentin, aki halálosan szerelmes a szomszéd lányba, Margóba, aki viszont a leghajmeresztőbb kalandokba keveredik, amik közül csak a legszolidabb, hogy hónapokra eltűnik, és közben rockzenekarhoz meg cirkuszhoz csatlakozik.
Amit szeretek ebben a könyvben, hogy szemtelenül látványos módon igyekszik formálni a fiatal felnőtt olvasók ízlésvilágát, és a helyes irányba terelgeti őket. Olyan zenéket istenít, mint John Coltrane A Love Supreme című albuma (érdemes olvasás közben hallgatni, zseniális), a regény középső szakasza pedig tulajdonképpen egyetlen 250 oldalas verselemzés Walt Whitman Song of Myself című (egyébként Shakespeare-komédiák terjedelmével rendelkező) művéről – mindez persze észrevétlenül simul a történetbe.
Az ízlésformáló szerepe mellett azért is ajánlom a könyvet, mert szépen végigvezet egy filozófiai vezérfonalat. Rávilágít arra, hogy az ismerőseinket, barátainkat valójában olyannak látjuk, amilyennek látni akarjuk – a számunkra értékes tulajdonságaikat felnagyítjuk, a szerintünk hátrányosok fölött pedig szemet hunyunk – így azonban nem kapunk reális képet. A történet látszólag e gondolat mentén halad előre, újra meg újra visszatér hozzá a szerző, újra meg újra próbálja megfejteni, a végén pedig arra a következtetésre jut, hogy nemcsak másokat, de saját magunkat is így szemléljük. Nem tudjuk, kik vagyunk igazán, mert olyannak látjuk magunkat, amilyennek szeretnénk, ha mások látnának minket. És hogy gondolhatja bárki is, hogy ismer minket, ha még mi sem ismerjük igazán magunkat?
A Papírvárosokban nem a cselekmény az igazán értékes, hanem az a körítés, amivel Green kitölti a történések közötti oldalakat. Éppen ezért azt javaslom, hogy a filmadaptációt NE nézzétek meg, mert a szükségszerűen a történetre koncentráló mozi nem tud több lenni egy tinivígjátéknál, rossz színészekkel. A könyv ellenben humoros, fiatalos, és mint azt fentebb kifejtettem, okos olvasmány.
Én se lettem csöppet se szelídebb, én is lefordíthatatlan vagyok,
A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.A nap végső sugara hátramarad még kedvemért,
A többi után és híven, mint a többit, ráveti hasonmásomat az árnyékülte vadonra,
Odahívogat a ködbe és homályba.Elmegyek, mint a levegő, fehér fürtjeimet rázom a szökevény napra,
Örvényekbe árasztom húsomat és rostos sávokban hömpölyögtetem.
Örökül hagyom magamat a sárnak, hogy kihajtsak a fűből, melyet szeretek,
Ha újra szükséged lesz rám, keress csizmatalpad alatt.Aligha fogod tudni, ki vagyok én és mit jelentek,
De én mindazonáltal egészségedre válok majd,
És szűröm és erősítem véredet.Ha nem is találsz rám rögtön, ne veszítsd el bátorságod,
Ha egyik helyen nem találsz, keress a másikon,
Valahol megállok, és várok reád.(Walt Whitman: Ének magamról, részlet. Gáspár Endre fordítása)
