Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Máté Pétert is megidézik

2015. szeptember 15. 22:21 // Forrás: fotók: vehir archív, Pannon Várszínház
Tizenötödik évadját kezdi a Pannon Várszínház.

A teátrum kedden tartotta évadnyitó társulati ülését, ahol Vándorfi László igazgató beszámolt a nyári munkáról – összesen 41 előadást teljesítettek, melyek közül kiemelte az Ajkán megvalósult vízi orfeumot és az ajkai városrészekkel együttműködésben létrejött ajkai randevút, ami közelebb hozta a társulatot egy olyan réteghez, akik talán kevésbé járnak színházba, de nagyszerűen őrzik a maguk falusi, nemzetiségi hagyományaikat. Az igazgató köszönetet mondott a Hangvillának azért, mert a színpadi próbák többségét a rekkenő hőségben is légkondicionált körülmények között tudták megvalósítani.

Az elmúlt tizenöt évre visszapillantva Vándorfi László kijelentette: a Pannon Várszínház társadalmilag beágyazódott, bizonyította, hogy van helye a megye kulturális életében. A kezdeti néhány száz fős közönségük mára több mint hatvanezer főre nőtt. Az igazgató ellenpéldákkal – Ady Endre, Pilinszky műveit feldolgozó előadásokkal – cáfolta a színház kommersz jellegére vonatkozó kritikákat.

A teátrumot annak idején Várpalota és Nagyvázsony önkormányzatai hívták életre, és az évek során Veszprém önkormányzata is támogatta működését, a Tánc Fesztiválja például jelenleg is a város kiemelt fesztiváljai között szerepel. Az alapítókon túl több önkormányzattal is együttműködtek, volt idő, amikor Balatonfüred és Sümeg pártolta a társulatot, most épp Ajka áll szorosabban a színház mellett.

Színház nincs közönség nélkül, ezért az igazgató megköszönte a nézők bizalmát, amit minden évben megelőlegeznek a jegyek, bérletek megvásárlásával.

Az előttünk álló évadot a Máté Péter dalaiból összeállított Egy darabot a szívemből című musical nyitja. Ezt Shakespeare A makrancos hölgye követi Nádasdy Ádám korszerű fordításában. Az Egy bolond százat csinál című darabot Szelle Dávid rendezi és koreografálja. A következő naptári évet az Equus nyitja az Ajka-Padragkút táncegyüttes közreműködésével, az évadot pedig A nyitott ablak című békebeli komédiával zárják.

Némedi Lajos alpolgármester a város és a megye színházszerető emberei nevében is köszöntötte a társulatot. Az elmúlt tizenöt év nem volt könnyű – ismerte el. Kijelentette: a veszprémiek és a környékbeliek szeretik a színházat. Amit a színészek szívesen játszanak, az a közönségnek is örömet okoz majd – biztosította a társulatot az alpolgármester.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.