Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

10 ok, hogy miért kell elutasítanunk a menekülteket

2015. szeptember 5. 8:19 // Forrás: 10news.dk

Nicolai Sennels dán pszichológus tárgyilagos, és ésszerű érvelései, amivel nem csak jómagam, hanem úgy vélem, hogy minden józanul gondolkodó, és felelős európai ember egyet kell, hogy értsen.(Vagyis kéne, ha őszinték vagyunk magunkhoz, és utánanézünk néhány dolognak például itt és itt, vagy felkeressük London, Rotterdam, Párizs vagy épp Brüsszel bevándorlók által uralt kerületeit, ahol a muszlimok a legkevésbé sem integrálhatók.)

A hetedik, nyolcadik és kilencedik pontra külön hívnám fel a figyelmet, amelyet egyelőre(!) Magyarországon nem igazán tapasztalunk, bár a hétvégi események már mutattak ízelítőt abból, hogy várhatóan milyen problémákkal kell a következő években, évtizedekben szembenéznie egész Európának- már ha akar.

Nicolai Sennels listája

1.)
Sokkal együtt érzőbb a menekülteket a nyugati országokon kívül elhelyezni, közelebb a hazájukhoz, mivel így ugyanannyi pénzből sokkal többüknek tudunk segíteni.

2.) Azzal, hogy beengedjük a menekülteket, akik a Nyugatra jönnek, támogatjuk a cinikus, bűnöző embercsempészeket. Ezek az embercsempészek hazudnak a menekülteknek az utazás biztonságáról és arról, hogy pénzt és menedékjogot kapnak Nyugaton. Emellett gyakran családokat tesznek tönkre azzal, hogy indokolatlanul sok pénzt kérnek az illegális szolgáltatásaikért.

3.) Ha beengedjük a menekülteket, akik ezeknek a bűnözőknek a segítségével jönnek, akkor a bevándorlásra szánt keretet olyan menekültekre költjük, akik megengedhetik maguknak, hogy fizessenek ezeknek a bűnözőknek. Ez megakadályozza, hogy a segítség az olyan igazán szegény menekültekhez jusson el, akik nem tudnak fizetni a bűnöző embercsempészek szolgáltatásaiért.

4.) Sok család csak egy családtag utazását tudja finanszírozni. Leggyakrabban a fiatal férfit választják és így eggyel kevesebb kenyérkereső marad a családban.

5.) A menekültek egy teljesen más klímájú és kultúrájú környezetből jönnek. Egy teljesen különböző társadalomba érkezni, aminek a kultúrája sok esetben teljesen az ellentéte a menekült kultúrájának rendkívül stresszes, ami csak tetézi azt a traumát, amit a háború alatt elszenvedtek és hogy a családjuktól elszakadtak.

6.) A menekülteket a saját országainkban elszállásolni nagyon drága és kevesebb pénz marad a saját gyerekeinkre, időseinkre és betegeinkre. Segítenünk kell azoknak, akik veszélyben vannak, de úgy hogy azok az emberek, akik ezért fizetnek - tehát az adófizetők -, ne szenvedjék ennek hátrányát.

7.) A menekültek ha csoportban vannak nagyon veszélyesek és bűnözésre hajlamosak. Azzal hogy befogadjuk az országainkba őket, a saját állampolgárainkat tesszük ki magasabb kockázatnak, hogy áldozatai lesznek lopásnak, rablásnak, nemi erőszaknak vagy gyilkosságnak. (IKEA Svédország, stb...)

8.) Rengeteg menekült nem fog vagy nem tud visszatérni az országába, tehát az országainkban marad. Ez egy folyamatosan növekvő teher a társadalmainkra és az adófizetőkre. Ezt lehetetlen fenntartani!

9.) A tény, hogy a harmadik világbeli menekültek- különösképp a muszlimok- nem igazán integrálódnak, azt eredményezi, hogy társadalmaink szegregáltakká válnak, és párhuzamos társadalmak alakulnak ki. Ezek a környékek terhet jelentenek a társadalom számára, mivel magasabb a bűnözési ráta, és hajlamosak arra, hogy nagyszámú muszlim fundamentalistát termeljenek ki, akik agresszívak és antidemokratikus beállítottságúak.

10.) Az Iszlám Állam és más terrorcsoportok nyíltan elismerik, hogy menekültnek álcázott terroristákat küldenek nem muszlim országokba.

Ge. Á.
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. tegnap 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.