Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Szükségünk van példaképekre

2015. május 5. 19:22
Bujtor Istvánra, a Petőfi Színház korábbi igazgatójára emlékeztek a Bujtor-Latinovits Játékszínben születésének 73. évfordulóján.

A Latinovits-Bujtor játékszín nézői társalgójában azt a gipsztáblát helyezték el, amely alapján annak idején a színház főépületén látható bronz emlékmű készült. A gipsz munka sokáig az igazgató irodájában kapott helyet, majd a színházi archívumba került, azonban úgy érezték, a Bujtor-Latinovits testvérpár nevét viselő épületben méltó módon lehetne a közönség számára is elérhetővé tenni.

Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója kijelentette: fontos, hogy legyenek olyan emberek az életünkben, akikre fel tudunk nézni, akik irányt mutatnak nekünk. „Bujtor filmjei, bár első ránézésre talán nem tűntek olyan jónak, igazából mégis azok voltak, hiszen magunkra ismertünk bennük, rólunk szóltak, a mi világunkat, közvetlen környezetünket ábrázolták. Megálmodta ezeket a filmeket, megvalósította őket, és ezzel minket is arra biztat, hogy ne adjuk fel az álmainkat” – fogalmazott az igazgató. „Most a mi felelősségünk, hogy művészetet és kultúrát adjunk az embereknek, hogy hozzá és a testvéréhez is méltók lehessünk.”

Az ünnepi alkalomból átadták Zakar Gyöngyinek az Évad Nézője díjat. Az újonnan alapított kitüntetéssel eztán minden évben azt a nézőt jutalmazzák, aki az adott évadban a legtöbbször járt a színházban nagyszínházi, játékszíni előadásokon, gálákon, vendégjátékokon.

Oberfrank Pál, Zakar Gyöngyi, Kellerné Egresi ZsuzsaOberfrank Pál, Zakar Gyöngyi, Kellerné Egresi Zsuzsa

A díjazott elmondta, hogy szívesen jön a Petőfi Színházba, számára mindig ünnepnap az előadások napja.

A megemlékezésen a Petőfi Színház művészei mécseseket helyeztek el Bujtor István emléktáblájánál.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.