Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Novák Péter visszatér

2014. június 30. 9:23 // Forrás: Veszprémi Petőfi Színház
Szarka Tamás – Vincze Zsuzsa – Zsuráfszky Zoltán: Székely Dózsa György című tánckrónikáját láthatják a nézők a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában július 22-én (kedden) este kilenc órakor Veszprémben, a Szentháromság téren.

A főszereplő Novák Péter, aki pályafutása elején az 1990-es évek elején a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. A Dózsa György Emlékévhez csatlakozva a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes jogutódjaként létrejött Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán olyan látványos, magával ragadó koreográfiát készített, amely a szerelmes férfit, a mélyen hívő parasztvezért, a vívódó embert szeretné megmutatni a közönségnek. Az általa rendezett darabban végigkísérik Dózsa küzdelmét, szerelmét és bukását a tragikus végkifejletig, a megtorlásig, amelynek szörnyűsége elborzasztotta még az akkori, sok vért és háborút látott Európát is. Áldozatának felmagasztosulást sugalló gondolata a közös emlékezetben a mai napig él és mindezt népzenei ihletésű muzsikákkal, virtuóz és lírai koreográfiákkal mutatják be a táncosok.

A történelmi forrásokon nyugvó táncjátékot Vincze Zsuzsa írta, akinek nevéhez fűződnek a jelmezek is. A produkció zeneszerzője és dalszövegírója a Ghymes együttes egyik alapítója, Szarka Tamás. A tánczenei szerkesztő Makó Péter, a Csík zenekar tagja. Dózsa Györgyöt Novák Péter alakítja, Pálffy Piroska szerepében felváltva láthatják a nézők Eredics-Fekete Zsuzsannát és Hajdu Sarolta Regét. Bakócz Tamást kettős szereposztásban formálja meg Oberfrank Pál és Kertész Péter. Csáky főúrként Valach Gábor lép színpadra. A díszlet Tóth Kázmér munkája.

A Székely Dózsa György című tánckrónika nagyszabású nyári előadás-sorozat keretében érkezik Veszprémbe. Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Szabadka, Budapest és Nyíregyháza mellett júliusban látható a királynék városában.

vehir.hu
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. 2026. január 14. 12:20 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.