– Nagyon izgalmasnak hangzott a feladat, hiszen egy egész régiót kellett bemutatni néhány kiadványon keresztül, ráadásul egy olyan térséget, amit nem nagyon ismerek. Meglepetésként ért a felkérés, hiszen nem ezen a területen vagyok jártas.
– Hogyan készült fel a munkára?
– Mindenekelőtt körbejártam az érintett területet, megkeresve azokat az erdőket, mezőket és épületeket, amik jól jellemzik a régiót. Napokig bolyongtunk a települések között, ezt követően jöhetett csak az érdemi munka, de ehhez is ki kellett választani a megfelelő időt, amikor a legjobbak a fényviszonyok, barátságos az időjárás. Kemény munka áll mögöttünk, sokrétű feladatnak bizonyult.
– Mennyi kép készült összesen?
– Tízezres nagyságrendben készültek felvételek, ezek végül hat kiadványba, valamint az internetre kerültek fel.
– Főként a modellfotózás területén találkozhatunk a nevével. Mennyiben jelentett más felkészülést ez a feladat?
– Valóban, főként az irányított, kontrollált munkák állnak közelebb hozzám, itt az egészet egy nagy halmazként kellett kezelnem és egy-egy hangulatot kiragadni. Minél valóságosabb szituációt kellett teremteni, ez jelentette a legnagyobb kihívást.
– Talált új “díszleteket” a későbbi modellfotózásokhoz?
– Állandó problémát okoz a jó helyszínek megtalálása, számtalan jó helyet fedeztem fel az elmúlt hónapokban itt a régióban, amik közül válogathatok a jövőben. A projekthez tartozó munkát követően egyébként már jártam itt fotózni, s szerintem jövök is még sokszor.
– Mikor kezdett el érdeklődni a fotózás iránt?
– Édesapám a 70-es években az a fajta hobbifotós volt, aki a kis piros fény alatt laborálta le a család fényképeit. Mágikus dologként tekintettem erre a folyamatra, éppen ezért már 10 éves koromban elkezdtem fotózni. Nem volt egyértelmű számomra, hogy ezt önálló szakmaként is lehet űzni, inkább csak hobbiként tekintettem rá. Édesapám nyomdokait követve én is belsőépítésznek tanultam, de a középiskola folyamán rájöttem, nekem más utat kell bejárnom. A katonaságot követően felvételiztem egy angliai fotós főiskolába, öt évig a szigetországban tanultam a szakmát.
– Mikor tudatosult önben, hogy ez nem csak hobbi?
– Amikor először fizettek a munkámért. Nagyon sokan fotóznak a világban, kedvelt hobbi, én is így tekintettem rá. Furcsa érzés volt pénzt kapni egy olyan fotózásért, amit amúgy is szívesen elkészítettem volna, mert imádok fotózni.
– A munkássága egy részét a csinos hölgyek fotózása teszi ki. Álom munkának tűnik.
– Ez egy csodálatos dolog, de sokan elfelejtik, ez egy szakma. Kívülről vonzónak tűnhet meztelen hölgyeket fotózni – s persze nem mondom, hogy nem az –, de rengeteg nehézsége és buktatója van. Már az sem könnyű feladat, hogy a fotózás közben a modell érezze, ez ő érte történik, s nem kihasználom, végig meg kell őrizni a méltóságát. Ezzel együtt azt is szem előtt kell tartani, hogy az emberek saját önértékelése teljesen eltér attól, mint amit a külvilág lát. Jó pillanatban kell egy jó képet megmutatni a modellnek ahhoz, hogy a magabiztosságát visszanyerjem, vagy éppen felépítsem. Technikailag is komoly kihívás, például úgy megvilágítani egy bőrfelületet, hogy szép maradjon. Természetesen nem sajnáltatni akarom magam, ez egy szakma, eszerint kell űzni.
