Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Záróünnepség az Óváros téren / Befejeződött a 12. Cell – Cup Nemzetközi Kézilabda és Kulturális Fesztivál

2008. augusztus 15. 17:06
Tegnapi nap folyamán lezajlottak az utolsó, helyosztó mérkőzések és döntők is a Veszprémben rendezett 12. Cell – Cup Nemzetközi Kézilabda és Kulturális Fesztiválon. Összesen 19 ország 145 csapata küzdött egymás ellen 12 kategóriában.
Csütörtök este fergeteges hangulat lett úrrá az Óváros téren. Külföldi és hazai kézilabdás palántáktól hemzsegett a belváros. Az elmúlt 5 napban kicsik, még kisebbek, de nagyok is harcoltak egymás ellen, s gólzáporral zúdították tele a kapukat. Négy település összesen nyolc sportcsarnokában bonyolították le a kb. 2000 mérkőzést. A záróünnepségen látványos produkciók is fokozták az amúgy is tomboló közönség hangulatát. A torna záró gáláján beszédet mondott Veszprém megyei jogú város alpolgármestere, Czaun János is. Köszöntőjében elmondta, ugyan az elmúlt napokban matematikailag 19 nemzet 145 csapata versengett egymás ellen, valójában viszont sokkal több minden történt. A hazánkon kívülről érkezők kézilabdások megismerhettek egy olyan várost, amely szívükbe zárta őket. Találkoztak idegen országok kultúráival, megismerkedtek új emberekkel, és új barátságok fonódtak. Reméli, hogy amikor hazatérnek a játékosok, csupa szép emlékeket mesélnek majd az otthoniaknak.


Női döntő egy pillanatképe Zalgiris Kaunas - Veszprém Beton KC

VÉGEREDMÉNY LÁNYOKNÁL:

LA kategóriában (1989-ben és előtte születettek)

1. Veszprém Beton KC - HUN

2. Zalgiris Kaunas - LTU

3. HK Inter Bratislava – SVK

4. Siófok KC - HUN

5. TJ Jiskra Otrokovice - CZE

6. SV Todesfelde - HUN

7. Pázmánd SE – HUN


LB kategóriában (1990-91-ben születettek)

1. Debreceni VSC Aquaticum - HUN

2. Veszprém Beton KC - HUN

3. SK Talent Dunaszerdahely - SVK

4. GOKSIR Wadowice Górne - POL

5. Alsóőrsi SE – HUN


LC kategóriában (1992-93-ban születettek)

1. CSS Dinamó Brasov - ROM

2. Debreceni VSC Aquaticum - HUN

3. RK Istra Pula - CRO

4. Siófok - HUN

5. Debreceni DSC SI - HUN

6. HK Inter Bratislava - SVK

7. Veszprém Beton KC - HUN

8. Csornai LKC - HUN

9. Orosháza-Gyopárosfürdő KSE - HUN

10. Vilnius - LTU

11. PSV Eindhoven - HOL

12. HC Orange - FRA

13. Várpalotai Bányász SK - HUN

14. Sóly Velim Kézisuli – HUN


LD kategóriában (1994-95-ben születettek)

1. Szilas KC Mezőszilas - HUN

2. Váci NKSE - HUN

3. Debreceni DSC SI 94 - HUN

4. Debreceni DSC SI 95 - HUN

5. Orosháza-Gyopárosfürdő - HUN

6. RK Lokomotíva Mostar - BOS

7. Megas Alexandros - GRE

8. UKS Florian Dobrzejewice - POL

9. SK Talent Dunaszerdahely - SVK

10. Tiszaföldvár,PappB.ÓszőlőiÁI - HUN

11. Sóly Velim Kézisuli – HUN


LE kategóriában (1996-97-ben születettek)

1. Debreceni DSC SI - HUN

2. Kisteleki Általános Iskola - HUN

3. Szombathely, Rajczy SI - HUN

4. Orosháza-Gyopárosfürdő "A" - HUN

5. Körmendi Dózsa MTE - HUN

6. Gödöllői SE - HUN

7. ZRK Kastela "A" - CRO

8. Orosháza-Gyopárosfürdő "B" - HUN

9. XVI. ker. KMSE - HUN

10. ZRK Kastela "B" - CRO

11. Csákvár TK - HUN

12. Le Mans – FRA


LF kategóriában (1998-ban és utána születettek)

1. Bercsényi DSE Jászberény - HUN

2. Szombathely, Rajczy SI - HUN

3. Eötvös DSE Dorog - HUN

4. Gödöllői SE - HUN

5. Csákvár TK - HUN

6. Körmendi Dózsa MTE - HUN

7. Csopak, Általános Iskola – HUN



VÉGEREDMÉNY FIÚKNÁL:

FA ketegóriában (1989 előtt születettek)

1. Pannon Egyetem - HUN

2. Al Ain SC – UAE


FB kategóriában (1990-91-ben születettek)

1. Veszprém Beton KC - HUN

2. Zalgiris Kaunas - LTU

3. HK Inter Bratislava - SVK

4. Siófok KC - HUN

5. TJ Jiskra Otrokovice - CZE

6. SV Todesfelde - HUN

7. Pázmánd SE – HUN


FC kategóriában (1992-93-ban születettek)

1. RK Istra Pula - CRO

2. RK Gorica - CRO

3. RK Borac Banja Luka - BOS

4. Tisza Volán SC - HUN

5. Balatonfüred KC - HUN

6. Kuwait Handball Team - KUW

7. PUKS Samson Nisko - POL

8. TREFF 07 SE Érd - HUN

9. RK Nova Gradiska – CRO

10. MKB Veszprém KC - HUN

11. EJW Würtemberg - GER

12. FTC - HUN

13. Albra Regia KSE - HUN

14. MKB ALsóőrs 93' - HUN

15. TJ Sokol Nove Veseli - CZE

16. DobeleSS Auce - LAT

17. SKS Orlik Brzeg - POL

18. Elektrenai Vilnius - LTU

19. CS Scolar Sibiu - ROM

20. HC Visé BM - BEL

21. HC Orange - FRA

22. Al Ain SC - UAE

23. Szigetszentmiklós SE - HUN

24. Várpalotai Bányász SK - HUN

25. ORK Omladinac Banja Luka – BOS


FD kategóriában (1994-95-ben születettek)

1. MKB Alsóörs 94 - HUN

2. Tisza Volán SC - HUN

3. SKS Orlik Brzeg - POL

4. HRK Krlinik Split - CRO

5. RK Gorica „A” - CRO

6. Alba Regia KSE - HUN

7. SPR BRW Stal Mielec - POL

8. A1 Bregenz Handball - AUT

9. MKB Dózsa - HUN

10. RK Borac Banja Luka - BOS

11. Dobele Sport School Auce - LAT

12. HC Visé BM - BEL

13. ORK Omladinac Banja Luka - BOS

14. Tiszaföldvár - HUN

15. MKB Alsóörs 95 - HUN

16. A1 Bregenz Handball „B” - AUT

17. XVI. ker. KMSE - HUN

18. Sóly Velim Kézisuli - HUN

19. RK Gorica „B” - CRO

20. Vilnius - LTU

21. Ferencvárosi TC - HUN

22. HC Orange – FRA


FE kategóriában (1996-97-ben születettek)

1. MKB Alsóőrs - HUN

2. Tisza Volán SC - HUN

3. Debreceni DSC SI - HUN

4. Gödöllői SE - HUN

5. Sóly Velim Kézisuli - HUN

6. A1 Bregenz Handball - AUT

7. UKS Olimpia Banie - POL

8. Szigetszentmiklósi SE - HUN

9. SKS Orlik Brzeg - POL

10. XVI. ker. KMSE - HUN

11. HC Visé BM - BEL

12. HVH Bremen "B" - GER

13. RK Gorica "A" - CRO

14. RK Gorica "B" - CRO

15. HVH Bremen "A" - GER

16. Várpalotai Bányász SK -HUN

17. Le Mans – FRA


FF kategóriában (1998 után születettek)

1. MKB Dózsa - HUN

2. Bp. Kassa DSE - HUN

3. Szigetszentmiklós SE - HUN

4. Sóly Velim Kézisuli - HUN

5. Csopak Ált. Isk. - HUN


A rendezvényn készült fotóinkat megtekinthetik képgalériánkban!

Kintli Tímea

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.