Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
16°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
16°C

Hazai pályán is bemutatkoznak

2011. október 1. 12:24
A kiütéses diadallal kezdő 1. Futsal Club Veszprém hétfőn (18 óra) játssza első hazai bajnokiját a Dupont FC ellen az egyetemi csarnokban.

Kiválóan sikerült a megyeszékhely nyáron alakult futsal együttesének bemutatkozás az NB II Nyugati csoportban, hiszen a bakonyiak idegenben 6:1-re verték a szintén újonc szombathelyieket.


A fiúk remekeltek a nyitányon (archív fotó)

– Ha nem is ilyen különbséggel, de mindenképpen győzelemre számítottam az első körben. Az első félidőben minden összejött, jó védekezésből kontrákat tudtunk vezetni, amelyekből be is találtunk. A második játékrészben azonban túlságosan megnyugodtunk, kissé kapkodóvá vált a játékunk, nem sikerültek a passzok, s a helyzetek kimaradtak. Mindez talán a lámpaláznak is betudható – tekintett vissza a találkozóra Németh Gábor edző.

A hétfői hazai premieren már egy jóval erősebb gárdával találkozik a Veszprém.


Németh Gábor: Ezúttal is győzelmet várok

– Mint minden meccsen, ezúttal is győzelmet várok, aztán majd meglátjuk, hogy az ellenfél mit enged megvalósítani az elképzeléseinkből. A Dupont a tavalyi Külker csapatából alakult, amely az előző kiírás második helyén végzett, ám az osztályozón alulmaradt a Csömörrel szemben. A keretük nemigen változott az óta, így kijelenhető, hogy komoly játékerőt képviselő brigád vár ránk. Szeretnénk ezúttal is a saját játékunkat nyújtani, amely a biztonságos védekezésből vezetetett támadásokra és a pontos befejezésekre épül. Értékmérő lesz az összecsapás, amelyből sok mindent le lehet majd szűrni – hangsúlyozta a szakember.

Érdekesség, hogy a bakonyiak szerdán Magyar Kupa mérkőzésen éppen az első fordulóban kiütött szombathelyieket fogadják. Németh Gábor megjegyezte: a hét közepén is a legerősebb összeállításukban lépnek pályára, s egyértelmű céljuk a továbbjutás.

Futsal NB II Nyugati csoport, 2. forduló:
Október 3. (hétfő) 18:00
1. Futsal Club Veszprém–Dupont FC
Veszprém, Stadion munkacsarnok
A belépés ingyenes!

Zatkalik Dávid
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.