Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

színház

Modern színház épül klasszikus köntösben Modern színház épül klasszikus köntösben Kétirányú időutazás lesz a Veszprémi Petőfi Színház felújítása: egyrészt visszaállítják a múlt század eleji, Medgyaszay István által megálmodott állapotot, másrészt viszont modern technikával szerelik fel a színpadot. A rekonstrukcióról Oberfrank Pál igazgatóval beszélgettünk. 2018. július 11. 12:00 Szegedi emlék Szűcs Lackónak Szegedi emlék Szűcs Lackónak A Szegedi Várjátékok keretében viszik színre a Petőfi Színház egykori színészének Madarat tolláról című, szeretetről és barátságról szóló zenés mesejátékát. Az új köntöst kapott előadás nemcsak a gyerekeknek tartogat sok kedves tanulságot, de egyben Lackó emléke előtt is szépen tiszteleg. 2018. július 4. 4:00 Megtartották a Béke Presszó főpróbáját Megtartották a Béke Presszó főpróbáját A Pannon Várszínház ősszel mutatja be a Béke Presszó című zenés játékot Vándorfi László rendezésében. Az előadás egyik érdekessége, hogy a cselekményszál kibontását ismét Vad Fruttik-dalok segítik, ahogy a tavalyelőtt bemutatott Bunkerrajzolóban is. 2018. július 2. 7:30 Évadot zárt a Veszprémi Petőfi Színház Évadot zárt a Veszprémi Petőfi Színház Kulturális kínálat özönben kell egyre gazdagabb tartalommal becsábítani a közönséget – húzta alá Oberfrank Pál a Veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén, szombaton. 2018. július 1. 19:30 Színkavalkád az első Rátonyi Róbert Operettfesztivál megnyitóján Színkavalkád az első Rátonyi Róbert Operettfesztivál megnyitóján A Veszprémi Petőfi Színház előtti tér még a rekkenő hőség ellenére is megtelt az első Rátonyi Róbert Operettfesztivál megnyitóján, ami nem is csoda, hiszen a fellépők nem hétköznapi mutatványokkal csábították az operettrajongókat. 2018. június 22. 3:00 Büszkék vagyunk arra, amit Veszprémben magunk mögött hagytunk Büszkék vagyunk arra, amit Veszprémben magunk mögött hagytunk Pályatársaikkal ellentétben nekik mindent a nulláról kellett kezdeni, Sarkadi Nagy Lászlót és Végh Zsoltot, a Kabóca Bábszínház és a 25 éves Kabóciádé alapítóit ez azonban nem rettentette el. 2018. június 20. 3:00 Tenki Réka apró fecnikre szaggatta a lelkünket Tenki Réka apró fecnikre szaggatta a lelkünket Azt mondják, az előadás akkor jó, ha a színész egy kicsit meghal a színpadon. Barátaim, itt az igazság: nincs annál értékesebb pillanat színházban, mint amikor a közönség is meghal a színésszel. 2018. június 18. 3:00 Minden korosztályt vár az I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Minden korosztályt vár az I. Rátonyi Róbert Operettfesztivál Rátonyi Róbert életművének megkoronázása a róla elnevezett fesztivál - húzta alá fia, Rátonyi Róbert az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. 2018. június 9. 3:50 A nagyszínpadon az előadást befejeztük, jó éjszakát mindenkinek! A nagyszínpadon az előadást befejeztük, jó éjszakát mindenkinek! Mi az első, ami egy átlagos nézőnek az eszébe jut, ha egy színházi előadásra gondol? Talán a következők: ki rendezte, ki írta, kik szerepelnek benne. Viszont azok után, hogy a rendező színpadra állít egy művet, az előadás levezénylése egyetlen ember kezébe kerül. A Veszprémi Petőfi Színház ügyelője nemcsak a takarásban teszi a dolgát, hanem számos előadásban a színpadon is megjelenik. Ismerkedjünk meg jobban Madár K. Zoltánnal! 2018. június 4. 1:00 Ki a legbátrabb lovag a vidéken? Ki a legbátrabb lovag a vidéken? 25. alkalommal rendezik meg a Kabóciádét június 16-17-én, amely idén a sárkányölő lovagok és a királyi udvar pompázatos korába röpít. 2018. június 1. 4:59 Vidám gyermeknap a színházban Vidám gyermeknap a színházban Kifogyhatatlan vidámság és jókedv jellemezte a Veszprémi Petőfi Színház gyermeknapját szombaton. 2018. május 28. 15:04 Környezetünk egy üveggömbön át Környezetünk egy üveggömbön át Gömbbe zárva címmel nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában pénteken. Németh Krisztina alkotásai június 4-ig tekinthetők meg. 2018. május 19. 4:00 Musical a Honeybeast együttes dalaival Musical a Honeybeast együttes dalaival A Fortuna Színjátszó Egyesület idén készítette el első, Engedjük el! című kétfelvonásos musicaljét Bíró Kristóf és Magyar János rendezésében, a nagy sikerű Honeybeast együttes dalainak felhasználásával. A darab bemutatója június 8-án 19 órakor lesz a Hangvillában. 2018. május 17. 4:00 Az Esőemberrel búcsúzik az épülettől a Petőfi Színház Az Esőemberrel búcsúzik az épülettől a Petőfi Színház Bemutatta a 2018/19-es évad repertoárját a Veszprémi Petőfi Színház hétfőn. 2018. május 8. 4:00
... 21 22 23 24 25 ...
közélet
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából.
sport
Golovin: a szívünk a helyén volt, ezért jutottunk a nyolc közé Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint helyükön volt a szívük az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékosainak, ennek köszönhető, hogy kiharcolták a negyeddöntőbe jutást Japán ellen a világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Vb-2026: Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán. Női kézilabda-vb: a japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott kiharcolta a negyeddöntőbe jutást azzal, hogy 26-26-os döntetlent játszott Japánnal a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének második fordulójában, pénteken. Az idény végén távozik a Veszprém legendája Az idény végén távozik a One Veszprém férfi kézilabdacsapatától a gárda szlovén jobbszélsője, Gasper Marguc. Rövidpályás úszó Eb: Betlehem kimerült, hazautazik Nem folytatja szereplését a Lublinban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon Betlehem Dávid, aki Sós Csaba szövetségi kapitány beleegyezésével pénteken hazautazik. Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40-32-re kikapott a címvédő német SC Magdeburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.