Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

politika

Orosz kém lehet a Jobbikban A Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését – értesült a Magyar Nemzet. 2014. május 15. 12:03 Nézőpont: a Fideszé lehet a mandátumok több mint fele A Fidesz szerezheti meg a Magyarországnak járó európai parlamenti (EP-) mandátumok több mint felét a Nézőpont májusi közvélemény-kutatása szerint. 2014. május 13. 14:12 Együtt-PM: meg kell újítani a baloldali politikát Meg kell újítani Magyarországon a baloldali politikát, aminek az Együtt-PM szövetség lehet a letéteményese - hangoztatta Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke hétfőn Balatonfüreden, sajtótájékoztatón. 2014. május 12. 15:51 Megint Orbán Viktor a miniszterelnök A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés. 2014. május 10. 15:40 Áder államférfiként cselekedett Az ellenzéki pártok reagáltak Áder János köztársasági elnök délelőtti, rendkívüli nyilatkozatára. 2014. május 9. 15:14 Áder: tűrhetetlen a Pásztor Istvánt ért súlyos inzultus Áder: tűrhetetlen a Pásztor Istvánt ért súlyos inzultus Tűrhetetlennek tartja Áder János köztársasági elnök a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét ért inzultust. 2014. május 9. 11:01 LMP: több munkahelyet, zöldebb energiát! LMP: több munkahelyet, zöldebb energiát! A Lehet Más a Politika európai választási programját mutatta be csütörtökön a Kossuth utcán a párt listájának első két jelöltje, Meszerics Tamás és Csiba Katalin. 2014. május 8. 23:20 A Jobbik a nemzeti önrendelkezésre és az emberközpontúságra épít A nemzeti önrendelkezés, valamint az ember- és közösség-központúság szellemében folytatná európai parlamenti munkáját a Jobbik listavezetője. 2014. május 8. 14:00 Megfúrná a vitát Gyurcsány Levélben fordult a Demokratikus Koalíció elnöke Bajnai Gordonhoz, az Együtt-PM vezetőjéhez és Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez azt kérve: fontolják meg a május 23-ára tervezett EP-vita lefújását. 2014. május 7. 11:58 Gaudi: Pásztor István megérdemelte, hogy leköpték Gaudi-Nagy Tamás korábbi Jobbikos képviselő szerint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hazaáruló, és megérdemelte, hogy leköpték. 2014. május 7. 8:38 Áder: az új korszak fő feladata a nyugatos polgárosodás megerősítése Az államfő a parlament alakuló ülésén tartott köszöntőjében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek. 2014. május 6. 12:18 Ma lejár a határidő az országgyűlési plakátok eltávolítására Az országgyűlési választáson indult jelölteknek és pártoknak ma 16 óráig kell eltávolítaniuk a kampányidőszakban közterületeken elhelyezett plakátjaikat. 2014. május 6. 8:26 Kövér lesz a házelnök, 10-én választják meg Orbánt A Fidesz és a KDNP május 10-ét javasolja a kormányfő megválasztásának időpontjául - jelentette be Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn Budapesten. 2014. május 5. 14:36 Mit üzentek a pártok az édesanyáknak? Az LMP női egyenlőséget, a Jobbik az anyaság elismerését, a Fidesz a család megbecsülését ígérte - az MSZP a kormányt ostorozta. 2014. május 4. 20:55
... 105 106 107 108 109 ...
közélet
Lépésről lépésre halad a Dózsa György Általános Iskola felújítása Folytatódnak a fejlesztések a Dózsaváros szívében található oktatási intézményben, ahol a nyári szünetben indult munkálatok eredményeként korszerű mosdókat vehettek birtokba a legkisebb diákok. A beruházásról szerdán számoltak be a város és az iskola vezetői. Közleményt adott ki a Magyar Püspöki Konferencia az ügynökakták kapcsán Nyilvánosan kereshetővé és elérhetővé váltak a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személyek névsora. A listában szereplő egyházi személyek miatt a Magyar Katolikus Egyház közleményben reagált. Nemzetközi szakmai találkozón mutatta be zöld megoldásait Veszprém Hét ország szakemberei érkeztek Veszprémbe a PARKS nemzetközi projekt keretében, hogy megismerjék a város természetalapú megoldásait és a szakemberek tapasztalatot cseréljenek. Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján. Eltűnhet a Gyártelep név Balatonfűzfőn, ismét a lakosság véleményét kérik Fűzfőliget lehet a jövőben Fűzfőgyártelep neve Balatonfűzfőn. A városrész átnevezésének ötlete nem új, nagyjából 15 évvel ezelőtt már tartottak hasonló lakossági felmérést. Most ismét arra kíváncsiak, mit gondolnak a helyiek a változtatásról. A döntés egyelőre nem született meg, a kérdés pedig azért is érdekes, mert a Gyártelep elnevezés szorosan kapcsolódik Balatonfűzfő történetéhez. Több tízezer egykori ügynök nevét hozták nyilvánosságra Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozták nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Már 93 forinttal drágább a gázolaj, mint a benzin, tovább nőtt a különbség a hazai kutakon Egyre nagyobb a különbség a benzin és a gázolaj ára között Magyarországon. Miközben a 95-ös benzin az elmúlt napokban olcsóbb lett, a dízel ára továbbra is magas, egy literért már átlagosan 726 forintot kell fizetni. A háttérben a nemzetközi olajpiac bizonytalansága, a közel-keleti konfliktusok és az európai gázolajhiány áll. Megnéztük, hogyan változtak az üzemanyagárak november első napjaiban, és mire számíthatnak az autósok a következő időszakban. Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze.
sport
Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Premier League: megoperálták Tóth Alex sérült combját Megoperálták Tóth Alexet, az angol élvonalbeli Bournemouth magyar válogatott labdarúgóját, aki októberben szenvedett combizomsérülést. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Pető Milán is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük a veszprémi nevelésű Pető Milánt is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.