Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Megfúrná a vitát Gyurcsány

2014. május 7. 11:58 // Forrás: mti
Levélben fordult a Demokratikus Koalíció elnöke Bajnai Gordonhoz, az Együtt-PM vezetőjéhez és Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez azt kérve: fontolják meg a május 23-ára tervezett EP-vita lefújását.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: Gyurcsány Ferenc a levélben arról ír, a demokratikus pártok előző nap meggyőződhettek arról, hogy nem szabad leülni a Jobbikkal vitázni. Az általuk korábban képviselt bojkottot nem megnyitni, hanem még jobban bezárni kell, és erősíteni kell a demokratikus pártok elhatárolódását a szélsőjobboldali párttal szemben - mondta.  A szóvivő felidézte, hogy Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét kedden inzultálták, leköpték a "Jobbikhoz tartozó aktivisták Gaudi-Nagy Tamás aktív részvételével". Gaudi-Nagy Tamás emellett hazaárulózott és lámpavasat emlegetett - jegyezte meg.

A DK eddig is azt az álláspontot képviselte, hogy szélsőséges, rasszista, antiszemita, gyűlöletkeltő, kasztrálást kilátásba helyező párttal nem szabad leülni tárgyalni, vitázni - tette hozzá.

 Gréczy Zsolt kitért arra is, hogy az Országgyűlés előző nap "egy erőszakos bűncselekményért jogerősen elítélt szkinhedet" szavazott meg fideszes és jobbikos voksokkal az Országgyűlés alelnökének. A szóvivő a szocialista Molnár Zsoltról előkerült felvételekkel kapcsolatban azt mondta: ahhoz, hogy a baloldal erős alternatívájává váljon a Fidesznek, elvi kérdésekben következetesnek kell lenni, ami időnként nehéz döntéseket követel. A DK szerint ha hitelesek az 1992. október 23-ról származó képek Molnár Zsoltról, akkor az MSZP-s politikus ne legyen az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.