Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

művészet

„Régi álmom teljesült azzal, hogy elfogadta Johnny Depp a róla készített portrémat” „Régi álmom teljesült azzal, hogy elfogadta Johnny Depp a róla készített portrémat” A Balaton partján született festőművész több évtizede készít portrékat egyrészt civilekről, akik felkérik erre, másrészt pedig hírességekről. Nemrégiben azt a feladatot kapta Polgárdi önkormányzatától, hogy Novák Katalin köztársasági elnöknek készítsen egy portrét ajándékba a városba érkezése apropóján. Szabados Norbert pályája nem volt mindig ennyire szárnyaló, sokszor napról napra élt, az utcán aludt, néhány évvel ezelőtt pedig olyan mélyre került, hogy már a munka sem volt számára motiváció, az ágyból sem tudott kikelni. Többek között arról kérdeztük, miként mászott ki a mélyből, hogyan tette le az italt, és arról is szó esett, hogy került Johnny Depphez a róla készített portréja.  2023. december 19. 12:36 Színes műsorral idézték meg Petőfit Színes műsorral idézték meg Petőfit Az Ezerarcú Bónusz Senior Klub pénteken az Agórában tartotta a költő, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyt. Többféle műfaj engedett betekintést a költő világába. 2023. december 11. 19:48 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28 A sport, a tudomány és a művészet találkozott az év utolsó KultúrKlubján A sport, a tudomány és a művészet találkozott az év utolsó KultúrKlubján A Pannon KultúrKlub harmadik évadjának utolsó eseményét tartották hétfőn este a Papírkutyában,Veszprémből indultak címmel. Stílszerűen Navracsics Judit, a Humántudományi Kar dékánja vezette a beszélgetést, ahogy a legelsőt is. Vendégei Kiss Balázs, olimpiai bajnok kalapácsvető, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, valamint Gózon Ákos, az Élet és Tudomány főszerkesztője voltak. Szó volt múltról, sikerekről, nehézségekről, David Attenborough-nak címzett levélről, és arról, milyen a kilátás a dobogó legtetejéről... 2023. november 14. 10:34 A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen Szombaton tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a rövid filmek hosszú napját, azaz a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót. A programban szerepel Kámán Albert legújabb alkotása, a Magány, amely már számos jelentős hazai és nemzetközi fesztiválon volt látható, többek között a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, nemrég pedig Stockholmban a legjobb dráma díját nyerte el. A rendező előző filmje – a Hazug – is számos hazai és nemzetközi díjat kapott. A veszprémi rendezvényen bemutatják a Magányt, melynek főszereplői Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter, zenéjét Cári Tibor szerezte. Kámán Albert rendezőt kérdeztük pályájáról és arról, miért kapnak jelentős fókuszt alkotásaiban a párkapcsolati kérdések… 2023. november 9. 22:06 Sokkterápia az aluljáróban Sokkterápia az aluljáróban Szilágyi Lackó expresszionista festőművésznek a teste már nincs köztünk, de a szelleme sosem távozott ebből a világból. Ki tudhatná ezt jobban, mint egykori felesége és alkotótársa, Szilágyi Zoé, akinek festményreprodukcióiból nyílt kiállítás Lackó emléke előtt tisztelegve a róla elnevezett utcagalériában a nagy veszprémi körforgalom alatt. 2023. október 18. 14:38 IX. Pannon UniFest: villamosmérnökök közt is lehet zongoraművész Pannon Egyetem IX. Pannon UniFest: villamosmérnökök közt is lehet zongoraművész November végén jön a IX. Pannon UniFest összművészeti ifjúsági fesztivál Veszprémben, ahol idén az eddigiekhez képest is nagyobb hangsúlyt kap a fiatal művészek támogatása, hogy könnyebben elboldoguljanak a művészi érvényesülés útvesztőjében. 2023. október 9. 14:24 Vass László gyűjteményéből a legizgalmasabb és legértékesebb képek kerültek egy tárlatba Művészetek Háza Vass László gyűjteményéből a legizgalmasabb és legértékesebb képek kerültek egy tárlatba Vass László műgyűjtő neve már húsz éve összeforrt Veszprémmel. A Művészetek Háza állandó kiállításain az ő gyűjteményéből láthat időről időre tárlatokat a közönség, most pedig egy új válogatás nyílt meg a legszebb és legértékesebb darabokból. 2023. augusztus 23. 15:40 Gáspár Sándor: Remek kaland bejáratlan útra lépni interjú Gáspár Sándor: Remek kaland bejáratlan útra lépni Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművész jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. Mint kifejtette, rendkívül fontos számára a társulati lét, hogy tehetséges emberekkel legyen körülvéve, akik jó energiákat adnak. Nincsen szerepálma, szerencsésnek vallja magát, akit a rendezők remek feladatokkal találnak meg. Nehéz lenne csupán néhány mozgóképet kiemelni a filmográfiájából, hiszen egytől egyig nagy jelentőségű, kultikus filmekről beszélünk. Üvegtigris, Csapd le csacsi!, Delta, Tutajosok, Világszám!, A rózsa vére, Roncsfilm, Falfúró, Kicsi, de nagyon erős – hogy néhányat említsünk. A közelmúltban Bereményi GézaApacsok című darabjában láthatta a közönség, méghozzá Veszprémben, ahová a beszélgetésünket is egyeztettük.   2023. augusztus 7. 22:44 Légy te is látványos produkciók része – jön a cirkusztábor! Légy te is látványos produkciók része – jön a cirkusztábor! Augusztus 28-31. között a CirKollektív szervezésében bárki megízlelheti közelről a cirkusz világát. Ebben az esetben nem az olykor mulattató, máskor félelmetes bohócra és a bukfencező állatokra kell gondolni, hanem cirkuszi mutatványokra, amelyeket az élménytáborban bárki elsajátíthat. A négynapos esemény ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött. Gallyas Veronika, a Magyar Zsonglőr Egyesület elnöke, a szóban forgó esemény projektvezetője mesélt a részletekről, a tábor céljáról, és arról, mire számíthat, aki átadja magát a cirkusz világának.   2023. augusztus 5. 23:03 Nem csak a nagy öregekről lehet dokumentumfilmet készíteni Nem csak a nagy öregekről lehet dokumentumfilmet készíteni Van az az általános nézet, miszerint a dokumentum műfaja legtöbbször valami olyan, személyt, történetet, élethelyzetet, vagy akár együttest mutat be, amely mögött hosszú, jelentős múlt húzódik, lehetőleg sok vargabetűvel. A veszprémi Szezon rávilágított ennek ellenkezőjére. 2023. július 27. 12:16 Megnyílt a Fixir, az adatművészet szentélye Veszprémben Megnyílt a Fixir, az adatművészet szentélye Veszprémben Csupán pár hete nyitott meg a Foton audiovizuális központ a Tűztorony lábánál, szombaton már egy másik attrakció miatt gyűltek össze az emberek az udvarban. A Fixir digitális kiállítótér és médialabor gondolata jóval megelőzte a korát, idén viszont végre testet öltött ez az ötlet az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően. Ez a fejlesztés is azok során gyarap-tja, amelyek 2023 után is itt maradnak Veszprémben. 2023. június 17. 22:51 Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor HybridCycle Végéhez ért a vándorló kiállítás: hat városban mutatkozott be a látványos trash art szobor A Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle Circular Living Concept (CLC) elnevezésű közös projektje keretében létrejött kiállítássorozattal szemléltette a hulladék művészi felhasználásának lehetőségeit Győr-Moson-Sopron vármegyében. 2023. május 31. 16:09 A művészet és a tudomány találkozása A művészet és a tudomány találkozása Csütörtök délután Startvonal címmel nyílt tárlat a Csikász Galériában. A Veszprémből indult fiatal és középgenerációs művészek friss munkáit mutatták be a helyen, ahol a legtöbbjük pályája elkezdődött. A kiállítás kurátora: Áfrány Gábor. 2023. május 11. 23:06
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. Elismerték a Veszprém vármegyei önkéntesek erőfeszítéseit Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában. Drog helyett tigriskölyköt találtak A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.  Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. Biztonságosan gyalogosan is az Ibolya utcában Befejeződött a gyalogosok szempontjából egy fontos fejlesztés Veszprémben az Ibolya utcában, így már biztonságosan, egybefüggő járdán lehet eljutni az Almádi útról a Mártírok útjára. Németh Krisztián – az ember, aki túlélte, hogy felrobbantották 1997. augusztus 13-án délután egy terepjáróban robbantották fel Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között az akkor 33 éves Molnár Pétert, a veszprémi éjszakai élet egyik legismertebb alakját. 28 évvel az eset után, november 18-án a rendőrség elfogta a gyilkosság feltételezett végrehajtóit és a felbujtókat is. A merényletben Molnár életét vesztette, ám a járműben mellette ült Németh Krisztián, aki a csodával határos módon túlélte a detonációt. A férfin több életmentő műtétet hajtottak végre, most pedig elképesztő történeteit Tasnádi Péter Facebook-műsorában idézte fel. Veszprém vármegye a stroke-ellátás mintaterülete A világon minden harmincadik percben meghal, vagy rokkanttá válik valaki a stroke következtében. Veszprém és tágabb értelemben a Közép-Dunántúl viszont nemzetközi viszonylatban is kimagaslóan szerepel abban, hogy ez a szám itt alacsony maradjon, mindezt pedig a statisztikák is megerősítik. Az ezért tett erőfeszítéseket ismerték el kedden délután az Angels Kezdeményezés jóvoltából. Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. Kadnár Lajos legendás iskolaigazgatóról nevezték el a Báthory auláját Kedd délután ünnepélyes keretek között hullt le a lepel a Báthory István Sportiskolai Általános Iskola aula névtáblájáról, a tér mostantól, a hetven éve született Kadnár Lajos nevét viseli.
sport
Simán kikapott a Szeged Magdeburgban A Szeged 40–32-re kikapott a címvédő Magdeburg vendégeként csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Plockban Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön. Corrales utolsó másodperces védése is kellett a Veszprém győzelméhez a BL-ben A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön. Rövidpályás úszó Eb: Sárkány Zalán ezüstérmes 1500 méter gyorson Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Janurik: a Japán elleni mérkőzés a lépcsőfok a legjobb nyolchoz Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga szerint a japánok elleni pénteki mérkőzés az a lépcsőfok, amelyet a legjobb nyolc közé jutáshoz meg kell tennie a magyar válogatottnak a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Golovin nem tervez változtatni a Japán elleni mérkőzésre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem tervez változtatást az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott játékán a japánok elleni pénteki mérkőzésre a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében. Ilyés Ferenc: az eredmény eddig jó Ilyés Ferenc szerint eddig jó eredményeket ért el az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott - amely százszázalékos teljesítménnyel áll a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjében -, de csak a végén derül ki, mire lesz ez elég. Elhunyt Mohácsi Árpád, a Fotex KC Veszprém egykori játékosa Ötvenkét éves korában elhunyt Mohácsi Árpád, a Veszprém korábbi kiváló kézilabdázója. Golovin: kritikus szituációkban is tudunk jó döntéseket hozni Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34-29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni. Vámos Petra: nagyot léptünk előre a céljaink felé Vámos Petra szerint az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott nagyot lépett előre a céljai felé a románok 34-29-es szerdai legyőzésével a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.