Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Pályakezdő publicistákat díjaztak Pályakezdő publicistákat díjaztak Harmadik alkalommal adták át a Széki Patka László, egykori veszprémi és dunántúli költő emlékére létrehozott díjat szombaton a Művészetek Házában. Előadó-művészet és vers kategória után ezúttal képzőművészeti témában létrejött írások alkotóit díjazták. 2018. november 13. 11:30 Jeruzsálemhegy története kötetben Jeruzsálemhegy története kötetben Bemutatta a Veszprémi Kaleidoszkóp könyvsorozat legújabb könyvét, a Jeruzsálemhegyet a Veszprémi Jeruzsálemhegyi Baráti Kör és a Magyar Nemzeti Levéltár. A kötet első három része: a Cserhát, a Vásárállás, és a Püspökkert után tehát már a negyedik rész is megjelent. 2018. november 12. 3:00 Szombaton indul a negyedik Pannon UniFest! Szombaton indul a negyedik Pannon UniFest! Egy fiatal, lendületes, céljaikat megvalósító kis csapat már a negyedik alkalommal tesz kísérletet a közösség összehozására a kultúra nevében. A Pannon UniFest megálmodója a Hallgatók a Művészetért Egyesület, de mára már egyesületen kívüli tagokkal is bővült a csapat. 2018. november 8. 4:00 A zene inspirál és motivál A zene inspirál és motivál Zenésznek lenni azt jelenti: lemondások voltak, vannak és mindig is lesznek, de azután a csoda vár – vallja Kerekes Blanka veszprémi születésű, Zürichben élő fuvolaművész, aki kisgyermek kora óta keményen dolgozik álmai eléréséért – abszolút sikerrel. Már 11 évesen közreműködött egy CD-n, ma pedig a legnevesebb zenészekkel koncertezik. 2018. november 3. 12:28 Ezer mécsest gyújtottak az ezer éves sólyi templomban Ezer mécsest gyújtottak az ezer éves sólyi templomban A magyar ősök és államalapítók tiszteletére gyújtottak gyertyát péntek este Sólyban. 2018. november 2. 19:10 Restaurált műtárgyak a veszprémi érseki palota megújított enteriőrkiállításán Restaurált műtárgyak a veszprémi érseki palota megújított enteriőrkiállításán Hivatalosan is megnyílt a veszprémi érseki palota megújított enteriőrkiállítása. 2018. október 31. 14:29 Medgyaszay István: aki megtervezte a 110 éve épült veszprémi színházat Medgyaszay István: aki megtervezte a 110 éve épült veszprémi színházat Medgyaszay István keze nyomát a mai napig magán viseli Veszprém belvárosa – sőt, a Petőfi Színház tervezett rekonstrukciója révén a megyeszékhely egyik ikonikus épülete visszanyeri azt az arculatát, amit az építész annak idején megálmodott neki. 2018. október 22. 4:00 Együtt mulatott a Cholnoky lakótelep Együtt mulatott a Cholnoky lakótelep Szombat délután vidám programok színesítették a Cholnoky lakótelep életét: a városrészben első alkalommal rendezte meg a Városi Művelődési Központ Őszi forgatag elnevezésű hangulatos, közösségépítő eseményét. 2018. október 21. 4:10 Terítéken az építőmérnök szakma Terítéken az építőmérnök szakma Jubileumi plakátkiállítás nyílt szombaton a Szent Imre téren az építőmérnök szakma bemutatására és népszerűsítésére. 2018. október 21. 4:00 A valódi értéket jutalmazták: átadták a Cholnoky-díjat A valódi értéket jutalmazták: átadták a Cholnoky-díjat Minden év októberében átadják a Cholnoky-díjat, amit valamely művészeti vagy tudományágban maradandót alkotó művész vehet át. 2018. október 19. 4:00 12 fal, 12 történet: mintás ruhában a régi iskola 12 fal, 12 történet: mintás ruhában a régi iskola Szerda délután megnyitotta kapuját a régi ének-zenei általános iskola: több tíz év után először, a 12 Fal című kiállítás keretében látogatható szabadon az idők során kopottassá vált belvárosi épület. 2018. október 18. 4:00 A rock a kortárs kultúrtörténet része, mégis egyre kevesebb rá az igény A rock a kortárs kultúrtörténet része, mégis egyre kevesebb rá az igény Egyre kevesebben hallgatnak rockzenét, a stadionrock hamarosan megszűnik, és maga a műfaj is abszolút rétegzenévé válik - mondja a Hardrock.hu veszprémi újságírója, Márki Miklós, aki szerint a média jelentősen benne van a rockzene hanyatlásában. 2018. október 16. 3:30 Gyermekkorunk papírra vetett képkockái Gyermekkorunk papírra vetett képkockái Október 10-én nyitotta meg kapuit a finn grafikusművész Kari Piippo és fiatal alkotótársai különleges plakátkiállítása a Csikász Galériában. 2018. október 11. 10:50 Hányszor kezdjem még újra? Hányszor kezdjem még újra? Valahogy folyton a startvonalra kerülünk. És akkor most hogyan induljunk el újra? És merre? Egyébként meg, tényleg olyan rossz dolog ez? A harmadik alkalommal megrendezett, újrakezdés téma köré felhúzott TEDxBenedekHegy konferencián jártunk, és kaptunk a kérdésekre néhány választ. 2018. október 8. 12:00
... 191 192 193 194 195 ...
közélet
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. Erdő Péter: az igazi szeretet rábízza magát másokra Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. Éjféli szentmise a Szent Mihály Főszékesegyházban – Isten beteljesíti ígéretét Urunk születésének ünnepén, december 24-én, az éjféli szentmisét Dr. Udvardy György érsek mutatta be a Szent Mihály Főszékesegyházban. A megtelt székesegyházban a hívek az angyalok örömhírének éjszakáján együtt ünnepelték, hogy Isten hűséges ígéretéhez, és elküldte a Megváltót. Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében. Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással.
sport
Palasics Kristóf ismét parádézott a Bundesligában Palasics Kristóf 17 védéssel járult hozzá az MT Melsungen 33-28-as hazai győzelméhez a TVB Stuttgart ellen a német férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában a korábbi utánpótlás-válogatott kapus Bár Hegyi Krisztián korábbi utánpótlás-válogatott kapus még csak 23 éves, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő West Ham United légiósa idén már a hetedik karácsonyát tölti Nagy-Britanniában. Ezüstérem a terembajnokságon Egykor a karácsonyi teremfoci ugyanúgy hozzátartozott az ünnephez, mint a halászlé, a töltöttkáposzta vagy a bejgli. Amikor  csak egy csatornát lehetett fogni a többnyire még fekete-fehér képernyős televíziókon, és nem léteztek videojátékok, meg különféle kütyük, közös családi program volt a legjobb magyar labdarúgók teremtornája karácsony és szilveszter között. Beteljesült az álmunk! – megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás kislányai Meghitt karácsonyi fotóval jelentette be a Győri Audi ETO kiválósága, Győri-Lukács Viktória és szintén kézilabdázó férje, a Ferencvárosnál játszó Győri Mátyás, hogy megszülettek ikerlányaik, Emma és Zoé. Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis Kupa-csapat kapitánya Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, magyar férfi teniszválogatott szövetségi kapitánya. Az IFFHS-nél ismét a spanyol Luis de la Fuente az év szövetségi kapitánya Akárcsak 2024-ben, 2025-ben is Luis de la Fuentét, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát választotta kategóriájában az esztendő legjobbjának az IFFHS. Forma-1: Verstappen a bevételi lista élén A Forbes magazin összeállítása szerint az idén a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a Forma-1-es versenyzők bevételi listájának élén, legalábbis ami a pályán elért eredmények és teljesítmény alapján keresett összegeket illeti. Kós Hubert a jövőben is az Egyesült Államokban készülne Tanulmányai végeztével is az Egyesült Államokban, Bob Bowman irányítása alatt tervezi folytatni pályafutását Kós Hubert, olimpiai bajnok úszó. Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. Ötéves kori álma vált valóra – csodás évet zárt a világbajnok tekvandós Vincze Botond kisóvodásként még a küzdőterem ajtajából figyelte a Litéri Farkasodu Taekwon-Do és Kick-box Egyesület sportolóit. Ötévesen elhatározta, hogy világbajnok lesz. Az álom pedig egy évtizeddel később valóra vált: 2025-ben ugyanis minden jelentősebb sikert elért korosztályában, magyar bajnoki címe mellé Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérmet is szerzett.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.