Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Lelki elmélyülést és hazai sztárzenekarokat is hoznak a reformátusok Veszprémbe programajánló Lelki elmélyülést és hazai sztárzenekarokat is hoznak a reformátusok Veszprémbe Idén nyáron, június 26. és 28. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) fesztivált Veszprémben. A felekezeti és korosztályi határokon átívelő, háromnapos összművészeti eseményen a lelki feltöltődés mellett olyan hazai élvonalbeli zenekarok nagykoncertjei várják a közönséget, mint a Quimby, a Honeybeast, a Hiperkarma, az Irie Maffia vagy éppen a Budapest Bár. Ráadásul mindezt ingyenesen. 2026. május 28. 13:38 Újraírja a mohácsi csatáról alkotott képünket a Veszprémbe érkező új magyar mozifilm programajánló Újraírja a mohácsi csatáról alkotott képünket a Veszprémbe érkező új magyar mozifilm Ötszáz év telt el a mohácsi csata óta, mégis kevés esemény él olyan erősen a magyar emlékezetben, mint 1526 tragédiája. A száraz történelemórák kora azonban lejárt: a „Mohács – Világok Harca” című új dokumentum-játékfilm látványos és modern formában mutatja be a sorsfordító eseményeket. A filmet június 5-én 17:30-tól vetítik Veszprémben, a FOTON Audiovizuális Centrumban, amit egy különleges közönségtalálkozó is követ. 2026. május 27. 22:46 Queen slágerek egyedi hangzással: Wolf Kati, Kocsis Tibor és Király Viktor a Veszprém Arénában programajánló Queen slágerek egyedi hangzással: Wolf Kati, Kocsis Tibor és Király Viktor a Veszprém Arénában Nemzetközi sikerek után újra turnéra indul és 2026. december 4-én érkezik a Veszprém Arénába a Queen Symphonic Live produkció. Az adventi időszakban megrendezésre kerülő különleges családi koncerten a legendás rockzenekar legnépszerűbb slágerei és ritkán hallott remekművei csendülnek fel Wolf Kati, Kocsis Tibor, Király Viktor és egy 30 fős, díjnyertes orchestra előadásában. 2026. május 27. 15:59 Hosszú évek után végre egy igazán szerethető Star Wars-film készült – ilyen lett A mandalóri és Grogu film Hosszú évek után végre egy igazán szerethető Star Wars-film készült – ilyen lett A mandalóri és Grogu A mandalóri és Grogu nem hibátlan film, mégis sikerült neki valami, ami az elmúlt évek Star Wars-produkcióinak csak ritkán: újra kalandossá és szerethetővé tenni a messzi-messzi galaxist. Alapvetően nagy sci-fi és Star Wars rajongóként ez egy teljesen személyes, szubjektív és spoilermnetes kritika a filmről. 2026. június 1. 11:20 Pécsi elismeréssel indult a huszonnyolcadik Tánc Fesztiválja kultúra Pécsi elismeréssel indult a huszonnyolcadik Tánc Fesztiválja Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit Veszprémben a kortárs mozgásművészet egyik legfontosabb hazai eseménye, a Tánc Fesztiválja. A nyitóesemény különleges pillanataként maga a huszonnyolc éve alapított rendezvénysorozat részesült rangos elismerésben, ugyanis idén a fesztiválnak ítélték oda a pécsi alapítású Eck Imre-díjat. 2026. május 27. 14:28 Mohács nélkül egészen más lenne ma Magyarország kultúra Mohács nélkül egészen más lenne ma Magyarország Számos tévhitet tisztázott az ötszáz évvel ezelőtt történt mohácsi csatával, annak előzményeivel és következményeivel kapcsolatban Pálffy Géza veszprémi születésű történész kedden, a Védegylet Veszprémért Egyesület Társalgó programsorozatának májusi eseményén. 2026. május 29. 22:16 Hetvenéves jubileumát ünnepli Veszprém Város Vegyeskara kultúra Hetvenéves jubileumát ünnepli Veszprém Város Vegyeskara Hetven évvel ezelőtt, 1956. szeptember 25-én alakult meg Veszprém Város Ének- és Zenekara, ami a következő év júniusában adta első koncertjét. A jubileumot egy éven át tartó programsorozattal ünnepli az azóta is fennálló közösség. 2026. május 26. 16:18 A lángnyelvektől a pünkösdi királyig, avagy mit ünneplünk valójában a tavasz végén? történelem A lángnyelvektől a pünkösdi királyig, avagy mit ünneplünk valójában a tavasz végén? Minden évben újra meg kell néznünk a naptárat, ha tervezni szeretnénk vele, a pünkösd mozgó dátuma mögött ugyanis szigorú csillagászati számítások állnak. Cikkünkben ezt, az egyház születésének és a belső megújulásnak a történetét jártuk körül. 2026. május 24. 8:48 Megdobogtatják a magyar szíveket az operett-dallamok kultúra Megdobogtatják a magyar szíveket az operett-dallamok Kilencedik alkalommal rendezi meg a Rátonyi Róbert Operettfesztivált június 18. és 21. között a Veszprémi Petőfi Színház. 2026. május 22. 21:55 Adriai kalandok albumba rendezve kultúra Adriai kalandok albumba rendezve Herczeg Ferenc adriai utazásait az 1905-ben megjelent Szelek szárnyán című kötetében írta meg – százhúsz évvel később Bárány László rendező-operatőr végigjárta a neves író útvonalát, és fotóival egészítette ki az útikönyvet. Az albumot csütörtökön mutatták be a Fotonban. 2026. május 22. 15:23 Polgári elegancia és fesztelen kerti parti készülődik a Veszprémi Várban borszalon Polgári elegancia és fesztelen kerti parti készülődik a Veszprémi Várban Második születésnapját ünnepli a Veszprémi Borszalon, a szervezők pedig a kerek évfordulóhoz illő, gazdag programmal készülnek május 29-én a Várban. A Garden Party-ként is fémjelzett eseményen a borászat, a látványos fényfestés és a helyben készült grillételek alkotnak harmonikus egységet a várnegyed patinás díszletei között sok-sok meglepetés mellett. 2026. május 20. 15:29 Rangos szakmai díjat kapott az érseki levéltár kultúra Rangos szakmai díjat kapott az érseki levéltár A Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár kapta az Év Egyházi Levéltára díjat 2025-ben. Az elismerést hétfőn adták át a veszprémi érseki palotában. 2026. május 19. 15:26 Együttműködések színesítik a Kabóca új évadát kultúra Együttműködések színesítik a Kabóca új évadát Bejelentette a 2026/27-es évad előadásait, valamint az előttünk álló hetek programjait a Kabóca Bábszínház csütörtökön. 2026. május 15. 12:36 Száz éve született a veszprémiek kedvenc szobrának alkotója kultúra Száz éve született a veszprémiek kedvenc szobrának alkotója Száz évvel ezelőtt, 1926. május 13-án született R. Kiss Lenke szobrászművész, a Korsós lány – vagy ahogy mindenki ismeri: Zsuzsi – alkotója. 2026. május 14. 11:44
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
Molnár Gábor vette át a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetését 2026. július 16-ától Molnár Gábor rendőr dandártábornok látja el megbízással a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetői feladatait. Veszprém is főszerepet kap a Forma–1-en: a rajtceremónián lép fel a Veszprém–Bakony Táncegyüttes A MotoGP után újabb világeseményre kapott meghívást a Veszprém–Bakony Táncegyüttes. Ezúttal a Forma–1 Magyar Nagydíj rajtceremóniáján lépnek fel. Kádár Ignác művészeti vezetővel beszélgettünk. Le kell cserélni Veszprém székely testvérvárosának kétnyelvű utcanévtábláit Jogerős bírósági döntés kötelezi Veszprém testvérvárosának, Sepsiszentgyörgynek önkormányzatát, hogy lecserélje a város összes kétnyelvű utcanévtábláját és botlatókövét. Új rendőrfőkapitány a vármegye élén Pósfai Gábor belügyminiszter többek között vármegyénket is érintő rendőrségi vezetőváltásról döntött.  Új polgári politikai közösség kezdett formálódni Ferencz Orsolya, korábbi űrkutatási miniszteri biztos lényegében körülírta, csak nem mondta ki azt, hogy nagy erőkkel dolgoznak egy olyan, a jobboldali és a polgári értékeket felkaroló politikai közösség létrehozásán, amely sem a Fideszről, sem a Tiszáról nem szól, ellenben arról a több millió emberről igen, akik még hisznek a polgári Magyarországban. A politikus posztját az elsők között Navracsics Tibor osztotta tovább azzal a kommentárral, hogy „Ferencz Orsolya most is pontosan fogalmazott.” Szijjártó Péter lemond parlamenti mandátumáról Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán. Újabb stratégiai megállapodásokat kötött a Pannon Egyetem Két új stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem kedden: a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházzal és a Mecsekérc Zrt.-vel. A partnerségek közös célja, hogy még szorosabb kapcsolatot teremtsenek a felsőoktatás és a munkaerőpiac között, erősítsék a régió szakember-utánpótlását, valamint támogassák a gyakorlatorientált képzést és az innovációt. Ágyi poloskák jelentek meg a veszprémi kórház szülészetén Először internetes fórumokban jelent meg a hír, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház Szülészet–Nőgyógyászati Osztályán ágyi poloskákat észleltek, azóta pedig a kórház is reagált a hírre, akik megerősítették az értesülést, ezzel együtt megkezdték az ilyenkor szokásos protokollt. Belenézhetnek majd az üzeneteinkbe? Ezt jelenti valójában az uniós Chat Control Az elmúlt napokban ismét előkerült az Európai Unió egyik legvitatottabb terve, amelyet a közbeszéd egyszerűen csak Chat Controlként emleget. A szabályozást a gyermekek online szexuális kizsákmányolása elleni fellépéssel indokolják, kritikusai szerint viszont olyan rendszer alapjait teremtheti meg, amely minden felhasználó magánbeszélgetéseit automatikusan ellenőrzi. A helyzet ennél valamivel bonyolultabb. A teljes szabályozást még nem fogadták el, és egyelőre az sem biztos, milyen formában léphet majd életbe. Döntsünk együtt százmillió forint sorsáról! – Elindult a részvételi költségvetés Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2026-ban is meghirdeti részvételi költségvetési programját, amelynek célja, hogy a veszprémiek közvetlenül is részt vehessenek városuk fejlesztésében. A kezdeményezés keretében a lakosok saját ötleteikkel járulhatnak hozzá Veszprém jövőjének alakításához, a legtöbb támogatást elnyerő javaslatok megvalósítására pedig az önkormányzat a 2027. évi költségvetésben összesen 100 millió forintot biztosít.
sport
Vb-2026: a trófea mellé gyűrűt is kap a világbajnok A labdarúgó-világbajnokság győztese ezúttal nemcsak trófeát, hanem gyűrűt is kap a diadalért - jelentette be a nemzetközi szövetség (FIFA). Megegyezett egymással a szegedi kézilabdaklub és az áprilisban távozott Jim Gottfridsson Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdaklub és az áprilisban távozott svéd Jim Gottfridsson kölcsönös megállapodással rendezte a közöttük fennállt helyzetet. Férfi kézilabda EL: dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a Tatabánya Dán, izlandi és szlovén ellenfelet kapott a MOL Tatabánya KC a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda junior Eb: első alkalommal döntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát a romániai korosztályos Európa-bajnokság pénteki elődöntőjében. Szoboszlai meghosszabbította szerződését a Liverpoollal Szoboszlai Dominik meghosszabbította szerződését az angol labdarúgó-bajnokságban legutóbb ötödik helyezett Liverpool FC-vel. Férfi kézilabda junior Eb: elődöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a romániai Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re nyert Németország ellen a csütörtöki negyeddöntőben. Ezen a héten elmarad, új időpontban rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével úgy döntött, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást a 2026. július 18-19-i hétvégén NEM tartja meg. Ezen a hétvégén elmarad a 44. Lidl Balaton-átúszás, új időpontban rendezik meg A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a Budapest Sportiroda, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal egyeztetve úgy döntött, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást nem tartják meg a 2026. július 18–19-i hétvégén. A címvédő Argentína a hajrában fordított az angolok ellen, és a döntőbe jutott A címvédő argentin válogatott hátrányba került a második félidő elején, végül azonban 2-1-re legyőzte az angol csapatot szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Edzésben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém megkezdte felkészülését az NB I 2026/2027-es idényére. A klub két új játékos érkezését is bejelentette, miközben a szakmai stáb összetételére is fény derült.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.