Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Mi lesz a tömegközlekedéssel? Mikor, miből, mennyiért valósulhat meg az integrált központi pályaudvar? - tette fel a kérdést Gerstmár Ferenc. 2016. július 4. 10:43 Veszprém, az intelligens város Veszprém, az intelligens város Innovativitás, kreativitás, fenntarthatóság. Három kulcsszó, ami a jövő Veszprémének alapját képezheti. Dr. Temesvári Balázzsal, a VKSZ Zrt. vezérigazgatójával arról beszélgettünk, miként alakítaná át a várost a Smart City modell. 2016. július 2. 22:56 A városi közlekedés jövője A városi közlekedés jövője Kényelmes lenne, ha mobiltelefonján tudná megnézni, hogy az Óváros téren éppen van-e szabad parkoló? Avagy egy belvárosi információs oszlopon meg tudná nézni, melyik gyógyszertár éppen az ügyeletes? Ha igen, akkor van értelme a Smart City „okos közlekedés” programjának, amelyről Dulicz Lászlóval, a PRO URBE Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk. 2016. július 1. 20:23 Vidéken erősebb a helyi identitástudat Vidéken erősebb a helyi identitástudat Virág Benedeket, az Óbudai Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a Smart Cityhez kapcsolódó közösségi tervezésről és az eddigi tapasztalatairól. 2016. július 1. 11:57 Zöld utat kaptak az energetikai és közlekedésfejlesztések Zöld utat kaptak az energetikai és közlekedésfejlesztések A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program fejlesztéseiről tartott sajtótájékoztatót Brányi Mária alpolgármester csütörtök reggel. 2016. június 30. 10:52 Napelempark, biomasszakazán, központi pályaudvar Napelempark, biomasszakazán, központi pályaudvar A Smart City program lényege, hogy energia-hatékonyan használjuk fel az új technológiákat, ezáltal élhetőbb, energiatakarékosabb és fenntarthatóbb várost adhatnánk örökül a jövő generációjának. Salga Balázs, energetikai projektekért felelős munkatárs mesélt a VKSZ Zrt. Smart City projektben betöltött szerepéről. 2016. június 29. 22:02 Veszprém: utópia vagy disztópia vár ránk? Veszprém: utópia vagy disztópia vár ránk? Hogy festhet Veszprém lehetséges jövője a társadalmi, gazdasági és éghajlati változások tükrében? A válaszokat az Impressions program két napos workshopján keresik kedden és szerdán. 2016. június 28. 20:43 Okosabb rendszerrel hatékonyabb a munka Okosabb rendszerrel hatékonyabb a munka Az önkormányzat informatikai infrastruktúrájának megújításával, városapplikációval és a közlekedés fejlesztésével pénzt és időt spórolhatna a város. 2016. június 27. 22:03 Az emlékezés lángjának örökké lobognia kell Az emlékezés lángjának örökké lobognia kell A Veszprémi Zsidó Hitközség és a VMJV Önkormányzata közös szervezésében június 26-án négy helyszínen emlékeztek meg a 72 évvel ezelőtt Veszprémből elhurcolt és megölt zsidókról. 2016. június 26. 13:21 Teret adnának a családoknak Teret adnának a családoknak Lakossági fórumon mutatták be a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiát csütörtök délután a városházán. 2016. június 23. 17:09 A közösségért dolgozik A közösségért dolgozik Az egészségügyben dolgozó Bauer Gézáné vehette át a tízedik Hadnagy László-díjat a gyulafirátóti falunapon szombat este. 2016. június 19. 9:33 Egy polgármester nem tud elszakadni a valóságtól Egy polgármester nem tud elszakadni a valóságtól Dr. Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár polgármesterével beszélgetett Porga Gyula a Polgári Szalon pénteki rendezvényén. 2016. június 17. 18:57 Folyamatosan fizetik az előlegeket a hulladékgazdálkodási közszolgáltatóknak Eddig 56 hulladékgazdálkodási közszolgáltató kért mintegy 5 milliárd forint előleget, folynak a kifizetések, a pénz az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél rendelkezésre áll. 2016. június 17. 12:41 Túl a határainkon Túl a határainkon A TEDxBenedekHegy Veszprémbe hozza a TED szellemiségét! A szervezők célja, hogy terjesszék városunk közösségében keringő és lappangó ötleteket és kezdeményezéseket. 2016. június 16. 19:45
... 635 636 637 638 639 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.