Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Urivnál megmozdult a Vörös Hadsereg Urivnál megmozdult a Vörös Hadsereg 74 éve, 1943. január 12-én az urivi hídfőnél indult meg a támadás a 2. magyar hadsereg ellen a Don kanyarnál. Youtube videókból szemezgettünk. 2017. január 12. 12:23 Sikerrel zárultak a Fidelitas jótékony akciói Sikerrel zárultak a Fidelitas jótékony akciói Mozgalmasan zajlott a Fidelitas Veszprémi Csoportjának az elmúlt időszak. A tavaly szeptemberben tisztújításon átesett szervezet, számos új fiatal taggal soraiban, az év végén több jótékonysági akció kezdeményezője, valamint résztvevője is volt. A karitatív megmozdulások eredményeképp beteg gyermekeket, egészségügyi dolgozókat, valamint rászoruló családokat is sikerült támogatni. 2017. január 11. 9:33 Nyugdíj mellett is dolgozik majd a magyarok többsége Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből. 2017. január 10. 12:51 Magas színvonalon szolgáltattunk Magas színvonalon szolgáltattunk Büszkék vagyunk arra a munkára, amit az elmúlt évben végzünk, a mi kezünk nyoma mindenhol ott van a város életében – értékelte az évet dr. Temesvári Balázs, a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. 2017. január 10. 10:14 Feltárult a 301-es parcella Feltárult a 301-es parcella Az 56-os forradalom utáni megtorlás áldozatainak emléket állító kiállítás nyílt hétfőn a Pannon Egyetem aulájában, mely a névtelen hősöknek helyet adó 301-es parcella történetét mutatja meg. 2017. január 9. 20:16 Fidesz: Továbbra is megvédjük a veszprémieket! Fidesz: Továbbra is megvédjük a veszprémieket! Nem enged teret a félelemkeltésnek és a demokratikus jogok megsértésének a Fidesz helyi szervezete – üzente Czaun János önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján hétfőn a városi lap újságíróját ért támadásokra reagálva. 2017. január 9. 15:55 Még olcsóbb lehet az ügyintézés Még olcsóbb lehet az ügyintézés Az új évhez kapcsolódó változásokról és a tavalyi legfontosabb eredményekről számolt be hétfői sajtótájékoztatóján Takács Szabolcs kormánymegbízott. 2017. január 9. 15:16 Információt nyújt és értéket közvetít már 30 éve Információt nyújt és értéket közvetít már 30 éve Gazdaságilag kiegyensúlyozott évet zárt a Veszprém Televízió. Új műsorral bővült a paletta, sikeres pályázatok, nívós díjak és mindenekelőtt a nézettség igazolja, A Veszprém TV a térség meghatározó helyi médiuma. Szegedi László igazgató-főszerkesztővel beszélgettünk a technológia fejlődéséről, értékekről, célokról és a televízió 30 éves jubileumáról. 2017. január 8. 14:51 A közösség a boldogság kulcsa A közösség a boldogság kulcsa Újévi fogadást rendeztek szombat délben a Pannon Egyetem aulájában, ahol dr. Navracsics Tibor mondott beszédet. 2017. január 7. 13:17 Erősödjünk kultúránkban, hitünkben! Erősödjünk kultúránkban, hitünkben! Péntek délután rendezték meg a Veszprém Megyei Önkormányzat hagyományos újévi fogadását a Megyeháza Szent István termében. 2017. január 6. 14:33 Meghalt Klapka György Meghalt Klapka György Néhány nappal 88. születésnapja után elhunyt Klapka György legendás üzletember és koreográfus - értesült a 24.hu. 2017. január 4. 21:39 Büszkék vagyunk az összetartó közösségünkre Büszkék vagyunk az összetartó közösségünkre Némedi Lajos, a városüzemeltetésért felelős alpolgármester is megosztotta újévi gondolatait olvasóinkkal. 2017. január 3. 11:05 Folytatni kell az iránymutatást Folytatni kell az iránymutatást Az új esztendőbe lépve Márfi Gyula érseket kérdeztük arról, milyen év áll az egyházmegye és az érsekség mögött, és mit szeretne elérni 2017-ben? 2017. január 2. 15:09 Az önkormányzat egy szorgos hangyaboly Az önkormányzat egy szorgos hangyaboly Az új év kezdetén Brányi Mária, városfejlesztésért felelős alpolgármester foglalta össze az idei teendőket. 2017. január 2. 10:16
... 625 626 627 628 629 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.