Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Szombaton tartják az idei Civil Napot Szombaton tartják az idei Civil Napot Egész napos programsorozattal jelentkeznek városunk civil szervezetei, amelyek a Kossuth utcán gyűlnek össze, az immáron tizenegyedik alkalommal életre hívott civilek napján. 2017. május 16. 14:33 'Az oktatás régi szellemét próbáltam megidézni' 'Az oktatás régi szellemét próbáltam megidézni' A márciusban Pro Urbe díjjal jutalmazott Navracsics Tiborral, a Vetési Albert Gimnázium alapító igazgatójával beszélgettünk, aki 1989-1994 között vezette az intézményt. 2017. május 16. 4:31 Már csak egy hét van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására Az idén először mindenkinek elkészítette a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetét, amit még egy hétig ellenőrizhetnek és egészíthetnek ki az adózók. 2017. május 15. 10:56 Először adták át az év veszprémi mentőse díjat Először adták át az év veszprémi mentőse díjat Az elismerést hagyományteremtő céllal hívta életre az önkormányzat. Az Év Veszprémi Mentődolgozója díjat elsőként Meszlényi Norbert vehette át hétfőn délelőtt Porga Gyula polgármestertől. 2017. május 15. 3:30 Adóbevallás automatikusan Az új internetes e-SZJA felületen keresztül – mely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról elérhető – a legegyszerűbb átnézni, elfogadni vagy akár kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet. Sőt még az 1+1 százalékról dönteni is itt lehet a leggyorsabban hiba nélkül. A rendszer használatához csupán ügyfélkapus regisztráció szükséges, így akinek még nincs, mindig nem késő Ügyfélkaput nyitni. 2017. május 11. 10:11 Új utakon a hungarikumokhoz Új utakon a hungarikumokhoz Kiadványt és társasjátékot mutattak be a hungarikum mozgalomhoz kapcsolódóan csütörtök délután a veszprémi városházán. 2017. május 11. 7:30 Állásbörzét tartott a veszprémi Kormányhivatal Állásbörzét tartott a veszprémi Kormányhivatal Több, mint 400 állas közül válogathattak az érdeklődők a kedden megrendezett állásbörzén. A rendezvénynek a Városi Művelődési Központ adott otthont. 2017. május 9. 11:39 Veszprémből indul útjára a siker Veszprémből indul útjára a siker Veszprémben indult útjára a „Sikeres helyek, helyi sikerek” klub rendezvénysorozata, amelyet az Opel Magyarország hívott életre. A kezdeményezéssel fórumot szeretnének teremteni a helyi közélet szereplőinek annak megbeszélésére, mitől válhat sikeresebbé egy-egy város vagy régió. Jancsó Gyula, az Opel Magyarország ügyfélkapcsolati igazgatója mutatta be nekünk a klubot. 2017. május 9. 9:00 Online is egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyás ügyfelek Online is egyeztethetik adataikat a feltöltőkártyás ügyfelek Már online is egyeztethetik adataikat a személyes ügyintézés mellett a feltöltőkártyás ügyfelek a Telenornál és a Magyar Telekomnál, rövidesen a Vodafone is biztosítja ezt a lehetőséget. Az egyeztetésre a törvényi szabályozás szigorodása miatt van szükség június 30-ig. 2017. május 8. 18:19 Közel 19 milliárdos támogatás Veszprém megyében Közel 19 milliárdos támogatás Veszprém megyében Dr. Kovács Zoltán államtitkár, megyefejlesztési biztos és Polgárdy Imre a megyei közgyűlés elnöke tartott sajtótájékoztatót a TOP (Terület – és Településfejlesztési Operatív Program) elsőkörös felhívására benyújtott támogatási kérelmek elbírálásáról pénteken. 2017. május 6. 12:00 Sreet Art program az Európai Ifjúsági Héten Sreet Art program az Európai Ifjúsági Héten Az Európai Ifjúsági Hét (European Youth Week) az Európai Bizottság kezdeményezése, melynek keretében Európa-szerte, így Magyarországon is rengeteg izgalmas esemény valósul meg május 1. és 7. között. A veszprémi Lélektér Alapítvány is részt vett a kezdeményezésben. 2017. május 6. 4:30 Állam, közszolgálat, önkormányzatok Állam, közszolgálat, önkormányzatok Állam, közszolgálat, önkormányzatok címmel tartott tudományos konferenciát az MTA VEAB Gazdaság- Jog- és Társadalomtudomány Szakbizottság Közigazgatási Munkabizottsága Veszprém város közreműködésével pénteken a Városházán. 2017. május 5. 11:22 Tábla hirdeti a Hangvilla nívóját Tábla hirdeti a Hangvilla nívóját Csütörtök délután ünnepélyes keretek között felavatták a Hangvilla Építészeti Nívódíját jelző táblát az épületben. 2017. április 28. 4:30 Távozott az MTI főszerkesztője Toót-Holló Tamás, az MTI főszerkesztője megerősítette a távozása tényét a 24.hu-nak, de karrierje folytatásáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A híroldal értesülései szerint a területet ezután maga a vezérigazgató felügyeli. 2017. április 26. 18:59
... 618 619 620 621 622 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid a kieséses versenyben második lett Betlehem Dávid ezüstérmet nyert a 3 kilométeres kieséses versenyben szombaton nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. Nem bírt egymással a VSC Veszprém és a Komárom Megosztozott a pontokon a VSC Veszprém és a Komárom VSE a férfi labdarúgó NB III északnyugati csoportjának 15. fordulójában. A bakonyiak Volter Patrik góljával szereztek vezetést, a vendégek azonban még az első félidőben egyenlítettek, így 1–1-es döntetlennel zárult az összecsapás. Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.