Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Eltemették Demján Sándort Örök nyugalomra helyezték Demján Sándor nagyvállalkozót kedden Budapesten a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 19-es parcellájában. 2018. április 10. 16:17 Fenntartani a jövőt Fenntartani a jövőt A társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság eszméje a VKSZ Zrt. életében nem csupán jól hangzó lózung, hanem évek óta mozgatórugója és iránytűje a cégnek a szolgáltatások, a fejlesztések és a közösséggel folytatott párbeszéd terén is. Mit jelent ez a gyakorlatban? Köller Tamás titkárságvezető és Barabás Borbála stratégiai csoportvezető mondja el. 2018. április 10. 12:00 Nyitottság és innovativitás Nyitottság és innovativitás Közszolgáltatóként ugyanolyan fontos az újító megoldások felismerése, mint például az ipari szektorban – vallja dr. Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója, akivel a közszolgáltatások rendszeréről és egy egységes vállalat képéről beszélgettünk. 2018. április 10. 4:03 Idén is egyeztetniük kell adataikat a feltöltőkártyásoknak Idén is egyeztetniük kell adataikat a feltöltőkártyásoknak Az előfizetőknek törvényi előírás alapján idén is kötelező az adategyeztetés szolgáltatójukkal, amennyiben előrefizetős SIM-kártyát használnak. Ha figyelmen kívül hagyják a szolgáltatóktól idén érkező, erre vonatkozó SMS-eket – és így elmulasztják az adategyeztetést –, akkor kártyáikra megszűnhet az előfizetés. 2018. április 9. 16:27 Nem szabad letérnünk arról az útról, amire 2010-ben ráléptünk Nem szabad letérnünk arról az útról, amire 2010-ben ráléptünk Porga Gyula polgármester szerint az elmúlt nyolc év kiemelkedően sikeres időszakot jelentett Veszprémnek, amelyet jól fémjeleznek fejlesztéseink. Úgy véli, a jövőben ezt az utat kell folytatni, amiért a térség országgyűlési képviselője is sokat tehet, ha valóban láttatja a helyi érdekeket. 2018. április 5. 4:01 Gazsi Attila: Demján pótolhatatlan veszteség Gazsi Attila: Demján pótolhatatlan veszteség Demján kivételes tehetségű, nagylelkű és szolidáris vállalkozó volt - mondja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese a két napja elhunyt üzletemberről. 2018. március 28. 13:38 Liftet álmodtak a várba Liftet álmodtak a várba Bemutatták a vár akadálymentes megközelítését segítő ötletpályázat pályamunkáit a szerdán a Városházán. 2018. március 28. 12:55 Folytatódik a Kész átverés Show Folytatódik a Kész átverés Show Kész Zoltán az önkormányzatok megmaradásáért kampányol, miközben a gyakorlatban semmibe veszi őket. És ha ezt szóvá teszik, fenyeget, hazugsággal vádol. Így dolgozik értünk a képviselő úr! 2018. március 27. 12:11 FOLYAMATOSAN NŐNEK A BÉREK FOLYAMATOSAN NŐNEK A BÉREK Az elmúlt nyolc évben Magyarország kilábalt a gazdasági világválság okozta sokkból: nőnek a bérek, csökken a munkanélküliség. 2018. március 26. 3:00 KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÖK TALÁLKOZNAK VESZPRÉMBEN Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnökök pénteken Veszprémben találkoztak a magyar-lengyel barátság napja alkalmából. 2018. március 23. 15:03 Okos város nem létezhet okos polgárok nélkül Okos város nem létezhet okos polgárok nélkül Magyarországot és Lengyelországot nemcsak a baráti kapcsolat köti össze, de nagyon hasonló kihívások és nehézségek is állnak a két állam városai előtt. Legyen szó akár az új trendként jelentkező okos városi megoldásokról, akár a kulturális örökség kérdéseiről, érdemes meghallgatni egymást. Erre építve szervezett testvérvárosi konferenciát Veszprém csütörtökön és pénteken a Hangvillában a magyar-lengyel barátság hete alkalmából. 2018. március 22. 20:25 Erősítenék a gazdasági kapcsolatokat Erősítenék a gazdasági kapcsolatokat Lengyel-magyar gazdasági fórumot rendeztek csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2018. március 22. 3:00 Áder János és Andrzej Duda pénteken Veszprémbe látogat Áder János és Andrzej Duda pénteken Veszprémbe látogat A magyar köztársasági elnök és a lengyel elnök a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából érkezik a városba. 2018. március 21. 10:49 Startpályán a sport-és közlekedésfejlesztések Startpályán a sport-és közlekedésfejlesztések Veszprémben járt dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, hogy a helyi vállalatvezetőkkel egyeztessen, emellett a Veszprémet érintő, állami forrásból megvalósuló sport- és közlekedésfejlesztésekről is beszámolt a városházán. A látogatás alkalmából megkérdeztük, hogy állnak jelenleg a beruházások, valamint az országgyűlési képviselő feladatairól is szót ejtettünk interjúnkban. 2018. március 20. 20:11
... 602 603 604 605 606 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.