Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

BALATONALMÁDI KERÉKPÁROSBARÁT VÁROSSÁ FEJLESZTÉSE BALATONALMÁDI KERÉKPÁROSBARÁT VÁROSSÁ FEJLESZTÉSE Balatonalmádi Város Önkormányzata a TOP-3.1.1-15 kódszámú „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” című pályázati felhívásra nyert támogatást. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott, vissza nem térítendő támogatás összege 265 412 237 forint, a támogatás intenzitása a projekt elszámolható költségeinek 100 %-a. A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, a Széchenyi 2020 program keretében. A beruházás előreláthatólag 2019. március 31-ig befejeződik. 2018. augusztus 31. 15:09 Balatonalmádi kerékpárosbarát várossá fejlesztése Balatonalmádi kerékpárosbarát várossá fejlesztése A TOP-3.1.1-15-VE1-2016-00010 azonosítószámú Balatonalmádi kerékpárosbarát várossá fejlesztése című projekt fő célja Balatonalmádi területén található Remetevölgyi úton és Töltés úton kerékpárút fejlesztése. A projekt megvalósítása 2018. augusztus 13-án a munkaterület átadásával megkezdődött. A beruházás kivitelezője a STRABAG Általános Építő Kft. A beruházás előreláthatólag az idei évben befejeződik. 2018. augusztus 31. 8:42 Túl sok pozitívumra ne számítsunk az időjárástól Túl sok pozitívumra ne számítsunk az időjárástól Veszprémben, a Pannon Egyetemen tartotta 37. országos vándorgyűlését a Magyar Meteorológiai Társaság, ahol átfogó képet rajzoltak az elmúlt időszak éghajlati és időjárási változásairól, felvázolva a jövő legfontosabb kérdéseit is. 2018. augusztus 24. 12:00 Megünnepelték az új kenyeret Megünnepelték az új kenyeret Megszentelték és megszegték a Magyarok Kenyerét hétfő délután a Laczkó Dezső Múzeum előtt. 2018. augusztus 21. 4:00 Szent István előnyt faragott a hátrányainkból Szent István előnyt faragott a hátrányainkból A veszprémi vár fokán emlékeztek meg első királyunkról augusztus 20-án délután. 2018. augusztus 20. 18:42 Áder: az önerőből megújulni képes nemzeteknek lehet jövője Áder: az önerőből megújulni képes nemzeteknek lehet jövője Csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Magyar Szent István Rend kitüntetés ünnepélyes átadásán, a Sándor-palotában. 2018. augusztus 20. 12:40 Eltávolították a graffitiket a Deák iskola faláról Eltávolították a graffitiket a Deák iskola faláról Egyórás munkával nagyjából hatvan négyzetméternyi művészeti alkotás lett a múlté. 2018. augusztus 14. 3:30 Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután. 2018. augusztus 11. 13:26 Többszörös a túljelentkezés, bővítik a honvédkadét-képzést Többszörös a túljelentkezés, bővítik a honvédkadét-képzést Mindenhol többszörös a túljelentkezés, ezért már a következő tanévtől több honvéd kadétot képeznek majd és a további bővítési tervek is megszülettek - mondta el Szabó Ferenc László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály főtisztje az MTI-nek. 2018. augusztus 5. 11:29 Megünnepelték Veszprém és a kínai Ningbo 15 éves együttműködését Megünnepelték Veszprém és a kínai Ningbo 15 éves együttműködését A barátságot bemutató fotókiállítás megnyitása után aláírták a jubileumi nyilatkozatot a partnervárosi kapcsolat megerősítéséről. 2018. július 25. 14:56 Elhunyt Szepesi György Elhunyt Szepesi György Kilencvenhat éves korában szerdára virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter. 2018. július 25. 9:18 Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett. 2018. július 22. 10:11 Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter annak ismertetésekor a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemzett. 2018. július 20. 14:40 A szabad ég alatt nyáron is A szabad ég alatt nyáron is A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Befogadás Háza a hőségben sem hagyja magára a hajléktalanokat. 2018. július 18. 3:00
... 598 599 600 601 602 ...
sport
Nyíltvízi úszó vk: Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren Betlehem Dávid bronzérmet nyert 10 kilométeren a nyíltvízi úszók világkupa-nyitányán, a mexikói Cancúnban. A fiával közösen búcsúzott a játékvezetéstől Keszthelyi Tamás Közel 32 év után fejezte be játékvezetői pályafutását Keszthelyi Tamás, aki utolsó mérkőzésén különleges élményben részesült: a Haladás FC–Bicskei TC találkozón a fia, Keszthelyi Krisztián oldalán működhetett közre. A veszprémi játékvezető 447 NB III-as mérkőzéssel a háta mögött köszönt el az aktív bíráskodástól, a labdarúgástól azonban nem szakad el. Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Osváth: ez nem mindennapi élmény egy játékos pályafutásában A Ferencváros labdarúgói pályafutásuk egyik legkiemelkedőbb pillanatának tartják, hogy csütörtökön 2-0-ra győztek az AC Milan vendégeként az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek.
kézilabda
Szita: a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt Szita Zoltán szerint a blokk és a kapus közötti összhang szenzációs volt a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezésében, részben ennek köszönhetően sikerült végig vezetve 32-21-re legyőzni Montenegrót csütörtökön, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.