Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Jobbá tenni az egyszülős családok életét, ha csak picit is Jobbá tenni az egyszülős családok életét, ha csak picit is Egyedülálló szülőnek lenni gyakran embert próbáló feladat, de a sorstársak történetének megismerése erőt is adhat. Valahogy így működött ez Nagy Annánál is, amikor létrehozta az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, majd az Egyszülős Központot. A munka szépségeiről és nehézségeiről, az egyszülős családok helyzetéről beszélgettünk vele. 2020. március 19. 14:29 Fegyelmezetlenség nem, fertőtlenítés van a V-Busz járművein Fegyelmezetlenség nem, fertőtlenítés van a V-Busz járművein A koronavírus miatt bevezetett óvintézkedések sorából a V-Busz sem maradt ki. A veszprémi közösségi közlekedésért felelős cégnél érdeklődtünk, hogyan váltak be az intézkedések és ezekre hogyan reagáltak az utasok. 2020. március 19. 14:20 Jubilál az Ecoport magazin Jubilál az Ecoport magazin A héten megjelent kiadónk gazdasági és életmód magazinja, az Ecoport 20. száma, címlapon dr. Navracsics Tibor EKF-ért felelős kormánybiztossal. 2020. március 19. 14:17 Nem mennek be a lakásokba a VKSZ szakemberei Nem mennek be a lakásokba a VKSZ szakemberei Közleményben tájékoztatott a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. a koronavírus miatt bevezetett korlátozásokról. 2020. március 19. 13:25 Humorral a rendkívüli helyzetben Humorral a rendkívüli helyzetben Az emberek kreativitásának a koronavírus sem szab határt. Ahogy az lenni szokott a rendkívüli helyzetekben, most is beindultak az internetes mémgyárak. Ezek közül válogattunk néhány szellemesebbet. 2020. március 19. 11:35 Agrárminiszter: zavartalan az élelmiszerellátás Agrárminiszter: zavartalan az élelmiszerellátás Az élelmiszerellátás Magyarországon biztonságos, zavartalan, és megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre - mondta Nagy István agrárminiszter a köztévében. Hangsúlyozta: ezért semmi szükség nincs az élelmiszerek felhalmozására. 2020. március 19. 10:47 Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek 2020. március 19. 10:40 A háttérből szólni mindenkihez A háttérből szólni mindenkihez Szinte napra pontosan tizenkét éve jelent meg az első cikk a Vehir.hu-n. Már az induláskor a szerkesztőség tagja volt Zatkalik Dávid, akit idén több mint egy évtizedes sportújságírói munkája elismeréseként Szabad Sajtó Díjjal tüntetett ki a polgármester. A szakma iránti tiszteletről, a sportolókkal kialakított bizalomról és az újságírás eme speciális területéről is beszélgettünk. 2020. március 19. 9:40 Maszkokat gyárt a Petőfi Színház Maszkokat gyárt a Petőfi Színház Maszkokat készít a Csolnoky Ferenc Kórház részére a Petőfi Színház társulatának több önkéntese – számolt be a teátrum weboldala. 2020. március 19. 8:42 73-ra nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma 73-ra nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 73-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. 2020. március 19. 8:13 Segít a bajba jutott szektoroknak a kormány Segít a bajba jutott szektoroknak a kormány Felfüggesztik a hiteltörlesztéseket az év végéig, a bajba jutott gazdasági ágazatok pedig további segítséget is kapnak – jelentette be Orbán Viktor szerdán. 2020. március 18. 14:45 Nem boszorkánykonyha – kézfertőtlenítő házilag Nem boszorkánykonyha – kézfertőtlenítő házilag Kis túlzással aranyat könnyebben lehet találni a földben, mint ezekben az időkben alkoholos kézfertőtlenítőt a boltok polcain. Pedig a rendszeres és helyes kézfertőtlenítés az egyik legjobb módja a járvány elleni védekezésnek. Gyorstalpaló a helyes technikáról, és házi receptek, hogy ne jöjjünk zavarba, ha üresek a drogériák polcai. 2020. március 18. 12:17 Többen rendelnek élelmiszert online a koronavírus miatt Többen rendelnek élelmiszert online a koronavírus miatt Az internetezők több, mint harmada rendelne online élelmiszert a koronavírus miatt, ezzel akár a duplájára is nőhet azok aránya, akik online vásárolnak be a háztartásuk számára – derült ki a Reacty Digital 2020. március 12. és 15. között készült online kérdőíves kutatásából. 2020. március 18. 10:29 Év végéig felfüggesztenék a lakossági hitelek törlesztését Év végéig felfüggesztenék a lakossági hitelek törlesztését Az MNB felszólítja a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel a lakossági ügyfelekkel szemben is alkalmazzanak törlesztési moratóriumot, amelynek fenntartása 2020 végéig indokolt. 2020. március 18. 10:03
... 544 545 546 547 548 ...
sport
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Európa-liga: az AC Milan sem tudta megállítani a Ferencvárost A Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött csütörtökön az olasz AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Több korosztályban is dobogóra álltak a VESC birkózói Eredményesen szerepeltek a VESC birkózói a Tiszacsegén rendezett utánpótlás- és gyermekversenyen. A fiatal sportolók több korosztályban is dobogós helyezéseket értek el, összesen nyolc aranyérmet szereztek. Európa-liga: az AC Milan révén az eddigi legnagyobb falat következik a Ferencvárosnak Az alapszakaszban eddig százszázalékos teljesítménnyel menetelő Ferencváros számára óriási bravúr lenne, ha csütörtökön megőrizné makulátlan mérlegét a labdarúgó Európa-liga főtábláján, ugyanis a negyedik fordulóban az AC Milan vendége lesz. Rövidpályás úszó-vb: Kós Hubert jobb formában lehet, mint amikor a világcsúcsait úszta Kós Hubert úgy érzi, jobb formában lehet a decemberi rövidpályás világbajnokságon, mint amikor tavaly a világkupa-sorozatban 100 és 200 méteres hátúszásban is világcsúcsot állított fel. Veszprémből indult, most Rossi válogatottjába kapott meghívót Pető Milán Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Pető Milánt, akinek pályafutása Veszprémből indult. A 21 éves paksi középpályás édesapja, a korábbi válogatott Pető Tamás büszkén fogadta fia első felnőttválogatott meghívóját. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon.
kézilabda
Bartucz: teljesen más mentális állapotban érkeztem Bartucz László a korábbihoz képest teljesen más mentális állapotban érkezett a magyar férfi kézilabda-válogatotthoz, szerinte ennek is köszönhető, hogy 13 védéssel, 48 százalékos hatékonysággal járult hozzá Montenegró 32-21-es legyőzéséhez a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőn. Sótonyi nem gondolta, hogy ekkora különbséggel nyernek A bemutatkozó szövetségi kapitány, Sótonyi László nem gondolta, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott 11 gólos különbséggel nyer Montenegró ellen a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán. Montenegró legyőzésével mutatkozott be kapitányként Sótonyi László A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-21-re legyőzte Montenegrót a 2028-as Európa-bajnokság selejtezősorozatának első fordulójában, csütörtökön Tatabányán, Sótonyi László szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén. Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten Sipos Adrián szerint továbbra is maximálisan tud teljesíteni a legmagasabb szinten az Európa Liga-címvédő német MT Melsungen férfi kézilabdacsapatában, noha az új szövetségi kapitány, Sótonyi László nem számít rá a válogatottban. Szathmári János: nincs rá idő, hogy próbálgassunk Szathmári János kapusedző szerint a csütörtöki és vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak nincs rá ideje, hogy sok újdonságot kipróbáljon. Ilic Zoran sokat fejlődött védekezésben Ilic Zoran, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője sokat fejlődött védekezésben, ezért támadásban is több időt tölthet a pályán klubcsapatában, az Orlen Wisla Plockban. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.